szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a Miniszterelnökség felkérésére Kehi-vizsgálat indul a norvég civil alap felhasználásával kapcsolatban, mert mivel abban semmilyen magyar költségvetési pénz nincs, ezért a kormánynak nincs joga ezt vizsgálni.

Elfogadhatatlan a Kormányzati Ellenőrzési Hiavatal (Kehi) által indított vizsgálat a norvég civil alap ellen – erről írt levelet a norvég alapok kezelését koordináló brüszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a norvég nagykövetség honlapján közzétett sajtóközlemény szerint.

A közlemény kitér arra, hogy a Magyarország és a donorországok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) között fennálló egyezmények alapján a koordináló irodának kell felügyelnie a civil alap működését, a magyar államnak pedig semmilyen felelőssége nincs sem a program végrehajtásában, sem pénzügyileg, vagy más módon.

Az Ökotárs Alapítvány által vezetett konzorciummal az FMO szerződött le a program végrehajtására egy pályázati eljárás után, az Ökotárs szerepe pedig mindössze arra terjed ki, amire szerződést kötött az FMO-val – írják. "Ráadásul a civil program semmilyen finanszírozást nem kap a magyar állami költségvetésből, ezért az Ökotárs Alapítvány semmilyen magyar állami költségvetési támogatást nem kezel ebben az összefüggésben. Ezért az FMO és az EFTA (Európai Szabadkereskedelmi Társulás) Könyvvizsgáló Bizottságának feladata, és nem a magyar hatóságoké, hogy megvizsgálja az Ökotárs Alapítványt és a civil programokat" – közölték.

A közlemény emellett kitér arra, hogy mivel a donorországok is érdekeltek abban, hogy jól használják fel a támogatásokat, ezért rendszeresen ellenőrzik a támogatott programokat, a következő ilyen vizsgálat idén őszel esedékes, ennek eredményét pedig a magyar hatóságoknak is a tudomására fogják hozni.

"Mint már többször kijelentettük, visszautasítunk minden olyan vádat, amely szerint akár pénzügyileg, akár máshogyan bármilyen magyar politikai tevékenységet támogattunk, minthogy ez ellentétes lenne a Civil Támogatási Alap céljaival és elveivel" – írják. A közlemény hangsúlyozza azt is, hogy a magyar kormány civil alappal kapcsolatos álláspontja nincs összefüggésben a norvég alap kifizetéseinek felfüggesztésével, ezzel kapcsolatban június 12-én tartanak majd egy tanácskozást a donorországok és Magyarország képviselői.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!