szerző:
Fehér Csaba, közgazdász

Az nem kérdés, hogy választásokat nyerni a nyugdíjasokkal lehet, a szavazatvadászat pedig tendenciaszerűen áldozza fel a fiatalabbak és a jövő generációk érdekeit az idősebbek szavazataiért. Mit lehet tenni, hogy ne váljon kontrollálhatatlanná a folyamat? A nyugdíjkorhatár-emelés elkerülhetetlen, de kik lesznek a vesztesei, hogyan kerüljük el, hogy a társadalom szét-, az ország pedig leszakadjon, és hogyan éljük túl, hogy a képzettek elmennek innen? És hogy jön ide a romakérdés?

A társadalom öregedése elkerülhetetlen. A folyamat makrogazdasági, közpénzügyi (fiskális) és jóléti hatásait azonban befolyásolni lehet megfelelő szakpolitikai stratégiákkal és eljárási szabályokkal. Ez az írás nem a nyugdíjrendszer kívánatos paramétereivel vagy szerkezetével foglalkozik, hanem néhány olyan körülménnyel – így a választói demográfiával, a jogalkotók informáltságával, az időskorú és fiatal munkavállalók létszámának növelésével, alkalmazhatóságának javításával –, amelyek azt befolyásolják, hogy a korösszetétel változásának gazdasági és társadalmi következményei mennyire lesznek súlyosak.

Választói demográfia

2014-ben a választásra jogosultak hozzávetőleg 30 százaléka volt 60 évesnél, 40 százaléka 55 évesnél, 47 százaléka pedig 50 évesnél idősebb. A választókorúak elöregedése miatt az 50 évesnél idősebbek aránya legkésőbb 2024-re eléri az 50 százalékot. Hibás egyszerűsítés a nyugdíjas vagy a korhatárhoz közel állókat „single issue constituency”-ként kezelni, azaz feltételezni, hogy az ő szavazataikat egyetlen téma – a nyugdíjak – megfelelő kezelésével meg lehet nyerni. Arra nézve sem rendelkezünk ismeretekkel, hogy hány éves kortól kezdenek a nyugdíjba vonulás feltételei, az ellátási szint, a nyugdíjemelés, az időskorúaknak nyújtható kedvezmények, ártámogatások meghatározóvá válni a szavazók döntéseiben. Azt azonban sejtjük, hogy ezek az idősek esetében fontosak – sőt (érthetően) fontosabbak, mint a csak sokára megtérülő és általuk már nem, vagy csak áttételesen élvezhető közösségi beruházások és folyó kiadások. Erre vonatkozóan azért csak sejtéseink vannak, mert a pártok ígéreteik – a kormányok pedig döntéseik – árát sosem közlik olyan módon, hogy a haszonáldozat felmérhető legyen. Nem derül ki, hogy pl. a jogszabályban foglalt minimumon felüli nyugdíjemelésből hány rászoruló gyerek ebédje, tehetséges fiatal ösztöndíja vagy pótlásra szoruló orvosi berendezés lett volna finanszírozható.

A fiatalabb korosztályok élethelyzete, körülményei, az előttük álló döntési lehetőségek sokasága miatt választói preferenciáik többféle dimenzió mentén tagolódnak. Ennek következtében egyre egyszerűbb lesz választásokat nyerni a nyugdíjasok és a korhatárhoz közeli évjáratok felé tett ígéretek – és ezek legegyszerűbbike: az ellátások, támogatások és kedvezmények emelése – révén, mint az aktív korosztályokat érintő – és a költségvetési korlát szorításában egymáshoz képest fáradságos munkával optimalizálandó – szakpolitikák kialakításán és „eladásán” keresztül.

Választáson
©

A választói demográfia trendje nem változtatható meg. (Az olyan ötletek, mint pl. a fiatalkorú gyermekek szüleinek további szavazatok biztosítása, vélhetőleg több elvi és morális problémát vet fel, mint amennyit orvosolni próbál.) Ugyanígy azok az ösztönzők, amik miatt a szavazatvadászat tendenciaszerűen áldozza fel a fiatalabbak és a jövő generációk érdekeit az idősebbek szavazataiért, szintén változatlan marad. Az azonban, hogy ezek az ösztönzők mennyire válnak meghatározóvá vagy kontrollálatlanná, eljárási szabályokkal befolyásolható.

Jogalkotói és választói informáltság

A fentiek miatt a jogalkotó egyre nehezebb helyzetben lesz, amikor a korlátos erőforrásokat – a költségvetés bevételeit vagy a jövő generációk terhére felvett hiteleket – meg kell osztania az idősebb és a fiatalabb generációk érdekeit szolgáló kiadások között. A nyugdíjrendszert érintő döntések ráadásul fokozatosan és egy „demográfiai erősítőn” keresztül érvényesülnek: az a szabályváltozás, aminek a hatása ma kicsiny vagy pozitív, holnapra már nagy lesz és esetleg ellenkező előjelű. Ha ma felemelem például a járulékköteles jövedelmek felső határát, ez rövid távon emeli a bevételeket, de hosszú távon a kiadásokat is növeli. Ez nem jó hír és nem is rossz – azonban a döntéshozatalkor tisztában kell lenni a következmények teljes körével.

Nyugdíjsorozat
A hvg.hu cikksorozatot ír a mai és jövőbeli nyugdíjasok kilátásairól, a nyugdíjakról és a nyugdíjasokról. A sorozat elemeit itt olvashatják.

Az információ hatalom – és felelősség. Aki a birtokában lévő ismereteket figyelmen kívül hagyja, az felelőtlen, hanyag. Amennyiben a döntései pozitív következményeit ő maga, negatív következményeit pedig mások viselik, akkor legalábbis erkölcstelen. Súlyosító körülmény, ha ezt úgy teszi, hogy ezzel megszegi azon vállalását, miszerint legjobb tudása szerint fogja mások (és nem saját) érdekeit képviselni. Ha valaki nem jut hozzá a szükséges információkhoz, akkor a fenti megítélés alól mentesül. Ezért aztán alulinformáltság – sőt, az információktól való elzárkózás – igen csábító állapot az országgyűlési képviselők szempontjából. A felelős jogalkotás feltételének tartom ezért, hogy az információ megkerülhetetlen legyen – különösen egy olyan országban, ahol az országgyűlési képviselőknek időnként fogalmuk sincs arról, hogy a nevük felett benyújtott törvényjavaslatoknak mi a tartalma (a várható következményekről nem is beszélve), és ahol a képviselők az ő munkájukat költségvetési hatásvizsgálatokkal segíteni hivatott független intézményt (mint például a Költségvetési Tanács Titkárságát, amely a 2009-ben létrehozott Költségvetési Tanács elemzői stábját jelentette) nemhogy nem használják, hanem – ahogyan 2010 végén történt – megszüntetik.

Az állami nyugdíjrendszer az államháztartás legnagyobb kiadási és bevételi tétele, ráadásul az itt fennálló, egy-egy jogszabállyal könnyen módosítható ígérvények évtizedekre meghatározzák a nyugdíjasok jövedelmét, a kiadások teljes nagyságát, az ezek által kínált munkaerő-piaci, fogyasztási, megtakarítási és egyéb ösztönzőket. Annak érdekében, hogy a következményeket figyelembe vevő döntések szülessenek, két újítást tartok szükségesnek. Egyfelől, a nyugdíjkiadásokat közvetlenül érintő jogszabályok benyújtásának feltétele legyen annak a bemutatása, hogy a nyugdíj-kötelezettségek állománya és lejárati szerkezete hosszú – pl. egy 75 éves időtartamon – milyen mértékben módosul. Fontos, hogy az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság (ONYF) évről évre becslést készít a nyugdíjkiadások következő 50 évben várható alakulásáról és több műhelyben (a Nemzetgazdasági Minisztériumban, a Magyar Nemzeti Bankban, az ONYF-ben) folynak olyan modellszámítások, amikre alapozva a kötelezettségállomány változása megbecsülhető. Ezek az erőfeszítések azonban csak esetlegesen csatlakoznak be a kormányzati döntés előkészítésbe, az országgyűlési képviselők számára az eredmények nehezen értelmezhetők. Ezért lényeges, hogy megállapodás szülessen néhány egyszerű mutató tartalmáról, módszertanáról – ezen mutatók megjelenítése pedig minimális tartalmi követelménye legyen minden, a nyugdíjrendszert érintő jogszabályjavaslatnak és a költségvetési törvénynek.

©

A kötelezettségek változásának bemutatása szükséges, ám nem elégséges feltétele a felelős döntéshozatalnak. Ezért ugyanolyan fontosnak tartom, hogy a kötelezettségállomány változása esetén érvényesüljön a kötelező ellentételezés. A kötelező ellentételezés azt jelenti, hogy a nyugdíjkiadásokat érintő jogszabályjavaslat részeként nevesíteni kell a kiadásnövekmény forrását, javaslattal kell élni a források növeléséhez vagy átcsoportosításához szükséges jogszabály-módosítások tekintetében – mégpedig olyan módon, hogy a pótlólagos kiadások egyetlen időszakban se maradjanak fedezet nélkül. (Például ha növelni kívánja egy párt vagy a kormány a nyugdíjkiadásokat, akkor vagy meg kell nevezni, hogy erre milyen bevételek – adók, járulékok, más források – növelésével teremt fedezetet, vagy pedig rendelkezni kell arról, hogy a nyugdíjak növelésével párhuzamosan milyen más területről vesz el pénzt.) Ennek tükörképeként, a jogszabály módosításból fakadó esetleges megtakarításokról is rendelkezni kell a javaslattevőnek.

A gazdasági elöregedés fékezése

Az elmúlt évtizedben szinte minden európai országban sor került mind a nyugdíjkorhatár emelésére, mint a korhatár előtti nyugdíjba vonulás feltételeinek szigorítására. Ez Magyarországon is így történt, ami még akkor is jelentős lépés, ha a hosszú szolgálati idővel rendelkező nők kedvezményes nyugdíjazásának lehetőségét figyelembe vesszük. Nyilvánvaló, hogy a várható élettartam (pontosabban: a nyugdíjkorhatár elérésekor várható élettartam) növekedése miatt további korhatáremelésekkel időről időre „utána kell” menni az öregedésnek. A korhatáremelés azonban csak annyit jelent, hogy a nyugdíj folyósítása később kezdődik el. Azzal a várakozással élünk, hogy – egészségi állapotuktól, vagyoni helyzetüktől függően — a korhatáremeléssel az emberek munkakínálatukat is növelik. Amennyiben azonban a munkakereslet nem alkalmazkodik a megnövekedett kínálathoz, akkor az a szegénység vagy a szociális kiadások (köztük például a munkanélküli segély) növekedéséhez vezet. A munkaerő kereslete nem állandó, a munkabéreken, technológián és gazdaságszerkezeten keresztül alkalmazkodik a kínálathoz – ezért is vetjük el általában a fix munkakereslet (lump of labour) hipotézist, miszerint a munkahelyek száma állandó, így minden új belépő szükségszerűen egy addig foglalkoztatottat kiszorít. (Ettől még rövid távon valóban megfigyelhető a fix munkakereslet akár liberalizált, mobilis munkaerőpiacokon is).

A foglalkoztathatóság akkor őrizhető meg, ha a munkavállaló képzettsége releváns marad. Mindaddig, amíg a technológiai fejlődés üteme jóval lassabb volt a mainál – mondjuk a 19. század közepéig – a képzettség elavulása több mint egy emberöltőbe (akár több évszázadba) telt.  A technológiák megújulása mára jóval gyorsabbá vált, egy 50-60 éves munkavállaló gyakran nem tud mit kezdeni azokkal az eszközökkel, amik kezelésében egy pályakezdő otthon van. Amennyiben tehát a felnőttképzésre nem fordít az állam az eddiginél nagyobb figyelmet, akkor a korhatáremelések nettó közpénzügyi hatása kisebb, negatív jóléti hatása pedig nagyobb lesz a vártnál.

Egy olyan gazdaságban, aminek alapja alacsonyan képzett, olcsó munkaerő, ahol a magas képzettséget igénylő innováció nincs jelen (részben azért, mert elvándorolnak a hordozói, a fix munkakínálat sokkal erősebben jelenik meg és nem kétséges, hogy az idősebb munkavállalók fognak kiszorulni a foglalkoztatásból. Az, hogy a magyarnál ma még jóval fiatalabb társadalmakban (pl. Törökország, Szingapúr, Kína), liberálisabb munkapiaci szabályozás és a közrendet a rendkívüli vagyoni különbségek mellett is fenntartó rezsimek számára az olcsó, tömeges munkaerőre támaszkodó technológiák jelentik a növekedés forrását, nem jelenti azt, hogy egy elöregedő, gondoskodó államhoz szokott és a demokratikus hatalomgyakorlás (meg nem értett) illúziójához ragaszkodó országban ugyanez a minta tartósan követhető.

A demográfiai öregedésnél gyorsabb gazdasági elöregedés problémája nem azonos mértékben érint majd mindenkit: a magasan képzettek már ma is később vonulnak ki a munkaerőpiacról, mint az alacsonyan képzettek. Mivel a képzettség szorosan összefügg az életkeresettel, a megtakarítási potenciállal, a képezhetőséggel és az egészségi állapottal, a magasan képzettek és magasabb életkeresetűek nagyobb eséllyel tudnak egy korhatáremelésre munkakínálatuk növelésével válaszolni és arra is nagyobb az esélyük, hogy – például jobban karbantartott ismereteik folytán – munkakínálatuk kereslettel találkozzon. A korhatáremelések jóléti következményeit tehát nagyobbrészt fogják az alacsony életkeresetűek, a szegények viselni. Elengedhetetlen ezért, hogy a foglalkoztatáspolitika, a gazdaságstratégia és az oktatásügy – különösen a felnőttoktatás és -továbbképzés működtetése, támogatása – figyelembe vegye a társadalom öregedésének munkapiaci és jóléti következményeit.

Akik kezében a jövő

A nyugdíjrendszer finanszírozhatóságának alapvető feltétele, hogy a kötelezettségek növekedését kordában tartsuk és folyjon olyan hozzáadottérték-teremtés, egyszerűbben: gazdasági növekedés, aminek egy részét a nyugdíjasoknak, szerzett jogaik fejében, a társadalom át tudja engedni – lehetőleg úgy, hogy a fedezetlen kötelezettségek ne növekedjenek. Ezért aztán az átlátható és felelős döntéshozatali folyamatok, az idősek foglalkoztatási lehetőségeinek megteremtése, az okosan kitalált nyugdíjrendszer mit sem ér, ha a gazdaságilag aktívak száma és termelékenysége csökken. Magyarország legfeljebb az alacsonyan képzettek és minden más lehetőségtől elzártak számára lehet bevándorlási célország: más potenciális célországhoz képest az elérhető életszínvonal terén mutatkozó hátrányunk jelentős, a nyelvünk szinte megtanulhatatlan, a lehetséges „másféleségek”-kel szemben nem vagyunk toleránsak. A képzett munkaerő pótlásában csak magunkra számíthatunk, aminek két legfontosabb eszköze az iskola és a piaci alapú foglalkoztatás növelése.

©

Az oktatás fontosságát senki sem vitatja, azonban annak korszerűségéről (mind tartalmi, mind módszertani, mind a munkaerő-piaci relevancia szempontjából) megoszlanak a vélemények. Ezen túl pedig nem látszik, hogy a kormányok törekednének arra: az iskola ne a jövedelemben, a lehetőségekben fennálló különbségek állandósulásának, sőt mélyülésének az eszköze legyen, hanem éppen ellenkezőleg – elősegítse az életkilátások közötti szakadékok betemetését. Egy szétszakadó társadalom, a növekvő, majd rögzülő egyenlőtlensége, a jövedelmi- és státusz-mobilitás hiánya nemcsak morális megfontolásból ellenszenves, hanem a növekedésre is rossz hatással van, amint azt a legtöbb latin ország példáján látjuk. Rosszul képzett, alacsony termelékenységű és ezért alacsony életjövedelmű emberekre támaszkodva egyre nehezebb lesz finanszírozni a nagy ellátórendszereket – ráadásul ez a réteg nagyobb eséllyel növeli a jóléti transzferekre szorulók táborát és kevésbé képes az öngondoskodásra.

Az oktatást, foglalkoztathatóságot és foglalkoztatást említve nem mehetünk el szó nélkül a cigányság helyzete mellett. Fontos megértenie mind a többségnek, a mind közgondolkodást formáló politikusoknak, hogy a lakosságon belül növekvő számarányú, korösszetételét tekintve jóval fiatalabb cigány kisebbség elfogadása, felemelése, képzettségének javítása nem puszta lehetőség (esetleg erkölcsi kötelesség), hanem sorsdöntő kérdése az ország jövőjének. Ha az ő képzettségük alacsony marad, akkor az átlagos termelékenység leromlik. Ha nem sikerül őket a formális szektorban foglalkoztatottá tenni, akkor leszakadásuk nem áll meg, elszegényedésük folytatódik, az ország társadalmi szegregációja földrajzi szegregációvá válik, ők maguk pedig – pusztán közpénzügyi szempontból – adóalapot termelő egyének helyett eltartottakká válnak vagy maradnak. Ez a társadalmi és fiskális teher nem viselhető el hosszú távon, lassítja a növekedést, korlátozza a növekedést elősegítő közkiadásokat. A szegregáció, a probléma figyelmen kívül hagyása vagy rendészeti, illetve szociális kérdésként kezelése nem megoldás. Ezen a téren az egymást követő kormányok felelőssége hatalmas.

A legvalószínűbb jövő

Sokan tartanak attól, hogy a nyugdíjrendszer „összeomlik”, finanszírozhatatlanná válik és ezért „nem lesz nyugdíj”, illetve a kiígért ellátásokat az állam utólag jelentősen átértékeli. Nem osztom ezeket a félelmeket. Az elmúlt évtizedekben azt láttuk, hogy egyetlen állami kötelezettség (vagy a másik oldalról nézve: jogosultság) sem élvez akkora stabilitást, védelmet, mint a nyugdíjak. Polgárháborúk után megújuló államok, gazdasági válságok után feltápászkodó kormányok első teendői között volt az állami nyugdíj-jogosultságok lehetőleg maradéktalan visszaállítása.

A társadalmak öregedése a nyugdíjasok pozícióját erősíteni fogja, ezért én nem attól tartok, hogy erőforrások híján egyszer majd nem lesz nyugdíj, hanem pont fordítva: attól félek, hogy csak nyugdíj lesz. Miközben mind az egészségügy, mind az oktatás széthullik egy privatizált, drága és elfogadható minőségű, valamint egy állami, ingyenes, ám igen szerény teljesítményű rendszerre, miközben a hagyományos közfeladatokból az állam kivonul, eközben minden felszabadítható adóforintot, újabb hitelt a nyugdíjakra fordítunk, az állam szerepe pedig lecsökken az időskorú választók kiszolgálására és arra, hogy a fiatalabbakból az ehhez szükséges forrásokat kinyerje. Nem szükségszerű, hogy ez így alakuljon és Magyarország véglegesen a leszakadó periféria része maradjon, de okos, jövőcentrikus szakpolitikák hiányában ez a legvalószínűbb kimenet. Ezeket a szakpolitikákat és eljárási szabályokat mielőbb meg kell teremteni, hiszen a legfontosabb lépések – légyen szó értelmes oktatás- és foglalkoztatáspolitikáról, a leszakadók felzárkózásáról, egy átlátható szabályok mentén újragondolt állami nyugdíjrendszerről, egészségügyről – eredményei csak évek, évtizedek után látszanak majd. Az idő pedig fogytán.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Srí Lanka: Harminckilenc külföldi van a halottak között

Srí Lanka: Harminckilenc külföldi van a halottak között

"Most kell arról dönteni, hogy élünk majd a jővőben" Greta Thunberg Londonban beszélt

"Most kell arról dönteni, hogy élünk majd a jővőben" Greta Thunberg Londonban beszélt

Airsoft fegyverből lődözgettek járókelőkre szórakozásból autókázáskor

Airsoft fegyverből lődözgettek járókelőkre szórakozásból autókázáskor

Srí Lanka: Két hete tudták a hatóságok, hogy merénylet várható, de nem tettek semmit

Srí Lanka: Két hete tudták a hatóságok, hogy merénylet várható, de nem tettek semmit

Videó: parkolás közben robbanhatott fel egy Tesla

Videó: parkolás közben robbanhatott fel egy Tesla

Benzema mesterhármasával nyert a Real Madrid a La Ligában

Benzema mesterhármasával nyert a Real Madrid a La Ligában