szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Sberbank magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét, és a pénzintézetet arra kötelezte, hogy az alperesnek fizessen meg 595 650 forint plusz áfa fellebbezési eljárási díjat.

A kedden kihirdetett jogerős határozatában az ítélőtábla részben megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék Sberbank Magyarország Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletét, és a felperes hitelintézet által fizetendő perköltség összegét 1 891 300 forint plusz áfára szállította le. A bíróság szóbeli indoklásában kifejtette: a per főtárgya tekintetében alaptalan a felperes fellebbezése, míg a perköltség tekintetében részben alapos.

A Sberbank fellebbezésében az elsőfokú ítélet kiegészítését, illetve hatályon kívül helyezését kérte. Az ítélőtábla rámutatott, mivel az elsőfokú bíróság a teljes keresetet elutasította, nem szükséges az ítélet kiegészítése. A bíróság szerint az Európai Bíróság előtti előzetes döntési eljárás kérésére sem volt ok.

Az ítélőtábla megállapította: a bank általános szerződéses feltételei (ászf) a vizsgálat tárgyát képező semelyik időszakban sem feleltek meg a jogszabály követelményeinek, a fogyasztó nem láthatta előre, hogy a későbbi egyoldalú szerződésmódosítások milyen kötelezettséget rónak majd rá, nem volt abban a helyzetben, hogy felmérje a kötelezettségvállalás tartalmát és a számára ebből eredő gazdasági következményeket. 

A bíróság ebben az eljárásban kizárólag azt vizsgálhatta, hogy a keresettel érintett szerződéses kikötések megfelelnek-e a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt követelményeknek. A bíróság döntése nem az egyedi szerződéssel szabályozott jogviszony érvényességét rögzíti. A törvényben meghatározott érvényességi feltételek konjunktívak, bármely feltétel teljesülésének hiányában nem dönthető meg a szerződéses feltétel tisztességtelenségéhez fűződő törvényi vélelem. 

A Fővárosi Ítélőtábla rámutatott arra is, hogy a szerződéses kikötések egyoldalú változtatásához való jogot nem lehet úgy értelmezni, hogy az a pénzügyi intézmény számára olyan jogosultságot biztosít, amely helyettesíti a bíróság, illetve a jogalkotó szerződésmódosítási jogát. Egyik szerződő fél se vonhatja le egyedül a szerződéskötéskor nem ismert, és előre nem látható körülmények bekövetkezésének a következményeit, a felperes azonban egyértelműen erre törekedett, amikor a jogszabályi környezet, valamint a pénzpiaci indexek változásához kötötte a szerződés fogyasztó számára hátrányos módosítását. 

A felperes bank hivatkozott a 2014. november 1-jén hatályba lépő elszámolási törvényre is, azonban a hatályba nem lépett jogszabály rendelkezéseit a bíróság nem tudja figyelembe venni ebben az eljárásban – hangzott el a szóbeli indoklásban. Az elsőfokú bíróság helyes elvek alapján állapította meg és mérsékelte a perköltséget, azonban az áfa összegét kétszeresen számolta fel, ezt korrigálta az ítélőtábla.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!