A német posta egyik új típusú drónjának kedden kellett volna elszállítania egy csomagot az egyik alpesi síterepre, amely a tengerszint felett 1200 méterrel fekszik. A tervek szerint a drón a közeli völgyben lévő településről indult volna, és mindössze 8 perc alatt tette volna meg a légvonalban 8 kilométeres utat, 600 méteres szintkülönbséget legyőzve. A feltételes mód nagyon is indokolt, a légi járművet ugyanis nem indították útnak.

Az éles bemutatót megakasztotta, hogy a környéken hirtelen lehullott csaknem fél méter hó, a hőmérséklet mínusz 5-10 fok közé esett, de ami még fontosabb: ezen a rövid távon is kiszámíthatatlanná vált az időjárás. Márpedig a drón útját technikailag nagyon alaposan meg kell tervezni: ha két hegycsúcs között hirtelen nagyon megváltoznak a viszonyok, abból baj lehet.

Egy drón nem egyszerűen úgy közlekedik, hogy a megadott GPS koordináták alapján „odatalál” a célpontba, hanem sok pontból álló, előre meghatározott útvonalat követ, biztonsági okokból három egymástól független navigációs rendszert és két egymástól független irányítási technológiát használ, útközben állandóan ellenőrizve pozícióját.

Akkor nem megy, amikor kéne?

Itt tartunk tehát most a drónfejlesztéssel, amelytől a nagy logisztikai világcégek olyan sokat várnak: amikor a legnagyobb szükség lenne a drónra (mert például a nagy hó és a fagy miatt az utak járhatatlanok), pont akkor nem tudják használni. A Deutsche Post DHL a világ élvonalában van a projekttel, vagyis valószínű, hogy amit a németek kockázatos repülésnek tartanak, az tényleg az.

Mégis, a kudarc ellenére szinte biztos, hogy a postai csomagokat szállító drónok látványa pár éven belül olyan megszokott lesz, mint a bicikliző postásoké (legalábbis a világ fejlett országaiban). Ma még nehéz elképzelni, hogy egy automata vezérlésű drón leszáll a címzett kertjében, leteszi a csomagot, majd tovább röppen, de azok alapján, amit most a német posta bemutatott, nem is kell. Sőt, azt sem, ahogy a kertben a kutya kibontja a leszállított csomagot.

A DHL ugyanis most már nem ebben gondolkodik, hanem ebben:

Deutsche Post DHL

Ez egy csomagátvevő (és küldő) kültéri automata, hasonló ahhoz, amelyből Németországban jelenleg már több mint 3 ezer van, de Magyarországon is egyre népszerűbb. Különösen az internetes kereskedelemben fontos, a megrendelt árut a vevő egy neki megfelelő helyen veheti át belőle, a számára alkalmas időpontban. Ez nem akármilyen csomagtároló, hanem olyan, amelyiknek a teteje kinyílik, ha közelít hozzá egy drón:

Deutsche Post DHL

Ilyenkor a teteje hirtelen leszállópályává változik, a drón pedig milliméter pontosan landol rajta, és azonnal robotkarok rögzítik az egységhez. A dokkolás után a drón automatikusan leadja a csomagjait, amelyek azokba a rekeszekbe kerülnek, ahonnan a címzett át tudja majd venni. A másik rekeszekben lévő, feladott csomagokat a drón felpakolja, és ezek után már csak egy fontos lépés van: elemet kell cserélnie magában, és jöhet a felszállás. A következő célpont lehet egy másik csomagátvevő automata, vagy egy regionális központ. Ez ma a működő valóság, akkor is, ha egy alpesi síterep extrém körülményei között (még) megbukott az éles bemutató.

Hol az üzleti modell?

De miért éri meg jobban egy méregdrága drónnal feltöltetni a csomagkiadót, mint egy postással? Amikor Jürgen Gerdest, a Deutsche Post DHL igazgatósági tagját hasonló üzleti kérdésekkel szembesítették, a válaszaiból kiderült, hogy a modell üzletileg nincs még kitalálva. A németek azt állítják, hogy konkrétan (még) nem tudják, mennyibe fog kerülni a feladónak egy drónos csomagszállítás, jellemzően hova és mit fognak a masinával szállítani, és hogy végső soron csökkenti-e a drón a cég költségeit.

A most bemutatott drónnak megvannak a maga határai, amelyek jóval szűkösebbek egy nagy postászsáknál: összesen 2 kilogramm csomagot tud szállítani, viszonylag tűrhető, de nem túl nagy űrtartalomban. Arra kiválóan alkalmas, hogy például egy sürgős gyógyszercsomagot nagyon gyorsan eljuttasson oda, ahova hagyományos eszközökkel nehéz vagy lassú lenne, de üzleti öngyilkosság lenne karácsonyi képeslapok célba juttatására használni.

„Ha csak költségcsökkentésben gondolkozik valaki, akkor soha egyetlen kutatási projektet se indítson, ezt javaslom” – vágott vissza Jürgen Gerdes egy üzleti modellt firtató kérdésre. És bár konkrétumokat a jövőbeni terveikről nem nagyon árult el, az mégis kiderült, hogy általánosságban miért kell a drón a DHL-nek.

Nem feltétlenül lesz ez drága

Önmagában nem az a kérdés, hogy mennyibe kerül a drón egy útja. A logika ugyanis más a fejlesztés mögött, a német posta azt akarja pár éven belül elérni, hogy a csomagokat bármikor, bárhova a versenytársainál gyorsabban és időben le tudja szállítani. Nemcsak a drónt, hanem számos más megoldást is tesztelnek, a megrendelt csomagot akár a vevő autójának csomagtartójába is beteszik, vagy postások helyett például (a taxis Uber mintájára) helyben lakó magánembereket vonnának be a kézbesítésbe.

A nagy megrendelőket (tömeges csomagfeladókat) általában a legkevésbé sem érdekli, hogy a pakkot milyen módszerrel juttatják a célba, csak az a lényeges, hogy minél gyorsabban és előre kiszámítható módon eljusson a küldemény a címzettekhez.

A drón használata abban segíthet, hogy a német postának olyan hálózata legyen, amelyben egy tengeri szigetre vagy akár egy alpesi síterepre is ugyanazokat a határidőket garantálni tudja, mint amit Berlin központjában.

Egy nagy internetes áruháznál ez versenyelőny lehet. A drón fejlesztésének és használatának extra költségeit tehát szétteríthetik a hálózatban, amely egyébként naponta mintegy 4 millió csomagot kezel.

Ez már nem is drón, ez már kisrepülő

A fejlesztés gőzerővel megy, két évvel ezelőtt még az alábbi videóban is látható drónnal kísérletezett a cég, amely még emberi segítséget igényelt a feltöltéshez és az ürítéshez:

A most bemutatott gép ehhez képest jókora előrelépésnek, és sokkal reálisabb megoldásnak tűnik:

Deutsche Post DHL

Ez már csak le- és felszálláskor hasonlít helikopterre, utazás közben elfordítja a szárnyát, és kisrepülőként halad, 80-130 km/h-s sebességgel 70-100 méter magasságban. A bemutató kudarca ellenére a német postánál állítják, hogy a kereskedelmi használat legnagyobb gátja ma már nem a technika kiforratlansága, hanem a repülés engedélyezésének bürokratikussága. Ahhoz, hogy a drón a síterepre felvigyen egyetlen adag csomagot, ma még tíznél is több egyedi hatósági engedélyt kellett beszerezni – ezúttal ráadásul feleslegesen.