Mit keres ennyi japán újságíró egy EU-csúcson? Első pillantásra ez tűnhetett fel a szokatlanul zsúfolt sajtóteremben az Európai Tanács brüsszeli épületében, néhány órával az előtt, hogy David Cameron brit miniszterelnök kiállt a többi 27 tagország vezetője elé, és közölte velük, amit már lassan egy hete tudnak. Hogy egy félresikerült vezércsellel nem csak magát golyózta ki a hatalomból, de magával rántva a politikai elit jó részét, sikerült kirángatni hazáját is az Európai Unióból.

Ezzel a japánok is nyilván tisztában voltak, így meglepetésre vélhetően ők sem számítottak, ám – tudtukon kívül – mégis kaptak legalább egyet. Mégpedig azt, hogy a hajnali virrasztást megúszva már éjfél előtt túlestek a huszonnyolcak talán legfájdalmasabb csúcstalálkozójukon. Mert ha meglepetés nem is kerekedett belőle, dráma annál inkább, amit a feltűnően barátságos megnyilatkozások mögött a távol-keleti kollégák is pontosan láthattak.

MTI / EPA / Olivier Hoslet

A színjátékot persze nem Shakespeare stílusában írják most Brüsszelben. Ennek megfelelően a június 23-i brit népszavazás után elhangzott vad vádaskodások is szelídültek a csúcstalálkozóra. A tagállamokat tömörítő testület, a Tanács elnöke nyugodt és kimért megbeszélésről számolt be a háromórás vacsorát követően, Angela Merkel német kancellár szomorú, de bajtársias eszmecseréről, míg Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, mára csak a barátság maradt meg. Azt sem kérték már számon, hogy Cameron – várakozásaikra rácáfolva – nem nyújtotta még be a népszavazás eredményét szentesítő kérelmet a brit EU-tagság felszámolásáról.

A békülékeny hangnemben az is közrejátszhatott, hogy a brit kormányfő a találkozón nem annyira tűnt egy 65 milliós, épp történelmi változásokra készülő ország vezetőjének, sem Margaret Thatcher nyomdokain minden EU-csúcsra valami hangzatos követeléssel érkező szigetországi vezetőnek. Inkább olyasvalakire emlékeztetett, aki egy történelmi hiba beismerésével egy időben éppen romjaiból próbálja összeszedni magát.

És közben gépiesen ismételgeti: ő egy demokrata, ezért tiszteletben tartja, hogy a britek többsége a kilépés mellett szavazott. Vagyis szerinte nincs semmiféle kiút – legyen szó egy esetleges parlamenti vétóról, egy újabb népszavazásról, az országrészek hőzöngéséről. Hazája mindenképpen távozik a közösségből. Cameron záró sajtótájékoztatóján még azt sem mulasztotta el megemlíteni, hogy ugyanazok a képviselők annak idején 6:1 arányban támogatták a mostani népszavazás kiírásáról szóló határozatot.

MTI / EPA / Julien Warnand

Elkerülhetetlennek nevezte a kilépés folyamatát Angela Merkel német kancellár is, aki emlékeztetett: ezt hivatalosan a lisszaboni szerződés 50. cikkelye alapján kérheti a londoni vezetés az uniótól. Azt is világossá tette: ezzel nem kellene sokat várniuk. Ettől persze még nyugodtan húzhatja az időt Cameron és utóda is, aki várhatóan az ősz előtt – François Hollande francia elnök közlése szerint legkésőbb szeptember 9-én – válthatja őt. Addig azonban a nyilatkozatok alapján a partnerek türelme is ki fog tartani. Annál is inkább, mivel a következő bő két hónapban ők maguk is rendezhetik soraikat a múlt pénteki sokk után.

Így a csúcs résztvevői nem is bajlódtak azzal, hogy pontosan meghatározzák: a két fél milyen keretek között és miről is tárgyalhat majd, milyen jellegű viszony kialakítására törekszenek a szakadár tagállammal. Cameron elmondása alapján ehelyett édes-bús nosztalgiával emlékeztek meg arról, mit is adtak egymásnak az elmúlt évtizedekben-évszázadokban, a volt kommunista országok polgárainak segítésétől az ír megbékélésig.

A kormányfő meglepően megtörten emlékezett vissza arra a hat évre is, amikor a mostanihoz hasonló találkozókon vett részt. Hattyúdalának is beillő sajtótájékoztatóját is szokatlanul nagy tömeg kísérte – többek között olyan brit újságírók, akik kérdés helyett komplett vádiratot fogalmaztak meg ellene, felróva a Brexit negatív társadalmi és gazdasági hatásait.

Ez utóbbiakat már az Európai Központi Bank vezetése is próbálta felmérni. És mint Mario Draghi olasz jegybankelnök az állam- és kormányfők előtt elmondta, a következő három évben 0,3-0,5 százalékkal vetheti vissza a növekedést az euróövezetben a Brexit.

AFP / John Thys

Ez azonban Brüsszelből messze nem a legnehezebben megoldható probléma. A Brexit miatt bűnbakot keresők ugyanis nem csak az euroszkeptikus brit politikai erőket nevezik már meg, hanem a krónikusan határozatlan uniós vezetést is. Különösen az Európai Bizottság és annak vezetője, Jean-Claude Juncker került az elmúlt napokban a támadások kereszttüzébe, például a visegrádi négyek részéről. Eközben az európai integráció előmozdítójának tartott országok a németek és a franciák vezényletével elérkezettnek látják az időt, hogy visszavegyék a kezdeményezést, és immár a renegát britek miatti béklyót levetve újra felvessék a szorosabb együttműködésről szóló, akár néhány mag-országra korlátozódó terveiket.

Kérdés persze, az uniós intézményrendszer képes lesz-e megbirkózni két akkora feladattal, mint a britek kiléptetése és saját működésük hatékonyabbá tétele. Ez azonban a most Brüsszelben tartózkodó japán újságírókat épp annyira fogja már érdekelni, mint az a 22 pont, amelyről a brit válság árnyékában döntöttek az uniós tagországok vezetői a brüsszeli csúcson.

Pedig ezek között olyan igazán fajsúlyos vitapontok is voltak, mint a menekülthelyzet enyhítésére szolgáló kezdeményezések. Itt nem csupán a határőrizet erősítésére tettek újabb ígéreteket, de már konkrét lépéseket sürgetnek azoknak az országoknak a segítésére is, amelyekből vagy amelyeken keresztül bevándorlók érkeznek Európába. Ennek keretében születhet meg egy külső beruházási terv, ezzel – az Európai Beruházási Bank bevonásával – észak-afrikai és nyugat-balkáni országok fejlesztéseit igyekeznek előmozdítani. Pontos terv egyelőre itt sem létezik, az Európai Bizottságnak ezt is szeptemberig kellene megalkotnia.