szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Európai Unióból történő kilépés Nagy-Britannia számára nem jelent majd alacsonyabb költségeket, éppen ellenkezőleg, London borsos árat fog fizetni ezért - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Nehezek lesznek és éveket vesznek majd igénybe a kilépési tárgyalások, amelyek során az Európai Uniónak és Nagy-Britanniának jövőbeli kapcsolatukat illetően közös nevezőre kell jutniuk - közölte Juncker a belga parlamentben. "A Brexit olyan válságot jelent, amely mindannyiunkat érint" - fogalmazott.

Véleménye szerint a kilépésnek a legkevesebb ellenségeskedés mellett  kell megtörténnie, nem megfeledkezve arról, hogy a kontinens sokat köszönhet Nagy-Britanniának. De nem szabad oktalannak sem lenni, akik a belső piac előnyeit élvezni szeretnék, tiszteletben kell tartaniuk az unió alapértékeit, köztük a szabad munkavállalás biztosítását is - tette hozzá.

Uniós források szerint Nagy-Britannia érvényben lévő kötelezettségvállalásai miatt Londonnak mintegy 60 millió eurót kellene fizetnie az Európai Unió költségvetésébe.

A brit EU-tagságról júniusban tartott népszavazáson a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Theresa May brit miniszterelnök októberben arról tájékoztatta a tagállami vezetőket, hogy Nagy-Britannia legkésőbb 2017 márciusában bejelenti az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyének megindítását.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!