Magyar autópályával kötik össze Felvidéket és Erdélyt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ünnepélyes keretek közt letették az M4 autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki országhatár közötti szakaszának alapkövét a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselőinek jelentétében.

A közel 100 milliárdos nettó bekerülési költségből megvalósuló beruházás 2020 első negyedévében készül el, aminek eredményeként létrejön a gyorsforgalmi kapcsolat Felvidék és Észak-Erdély között, Kassa–Debrecen–Nagyvárad irányában – jelentette be Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. útfejlesztési igazgatója szerint az első szakaszban a 2,95 km-es 2x2 sávos autópálya épül ki Nagykerekig, leálló sávval, középen elválasztó sávval. Három új híd is elkészül a Kék-Kálló főcsatorna felett és megépítenek egy mérnökségi telepet és egy autópálya-rendőrséget Berettyóújfalu mellett.

A kivitelezés nettó költsége 15 milliárd forint, a projekt 2019 első negyedévére készül el.

A második szakasz a 47-es főúttól az országhatárig terjed, 26,5 kilométernyi, 2x2 sávon, leálló sávval. Elkészül 20 híd is, melyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok patak fölötti pályahíd. Megépítenek egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhelyet is Nagykerekinél. A kivitelezés nettó költsége 83 milliárd forint, a várható átadás 2020 első negyedéve lesz - mondta el Pántya József.