Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A több mint egymillió migráns jót tett a német gazdaságnak, mert felgyorsította a növekedést, miközben tovább csökkent a munkanélküliség.
Marcel Fratzscher, a berlini Gazdaságkutató igazgatója korábban úgy nyilatkozott a párizsi Le Monde-nak, hogy a migránsok 0,3% -kal járultak hozzá a gazdaság növekedéséhez 2016-ban. Később ez az érték évi 0,7% lehet. Ez nagyon sok, ha figyelembe vesszük, hogy a német gazdaság növekedési üteme évi 2% körül van. Miért ilyen kedvező hatása a migránsok beáramlásának, melyet oly sokan bírálnak Németországban?
A német állam közkiadásai jelentős mértékben megemelkedtek és ez fellendítette a gazdaságot, mert az építőipar sok megrendelést kapott és a belső fogyasztás növekedett. Az állam kiadásai meghaladták a 20 milliárd eurót. Az egykori NDK-nak nyújtott jelentős pénzügyi segítség óta nem volt ilyen jelentős emelkedés a közkiadásokban, Németországban.
Nem rontja ez a költségvetés egyensúlyát?
Nem, a költségvetés többlettel zárt Európa legerősebb gazdaságában. Minden szép lenne Merkel kancellár gazdasági mérlegében, hiszen a növekedéssel párhuzamosan rekord mélységbe süllyedt a munkanélküliség. Az európai statisztikai hivatal szerint tavaly csak 3,9%-os volt a munkanélküliség Németországban, és ez rekord az Európai Unióban. A migránsok tehát nem vették el a hazaiak munkáját.
A szociális kép azért nem ennyire rózsás, és erre számít, az Alternative für Deutschland. A szegények száma ugyanis rohamtempóban nőtt Németországban. Az átlagjövedelem 60%-a alatt élőket tekintik szegénynek Németországban, ahol a számuk megkétszereződött Angela Merkel kancellársága idején. A munkanélküliséget ugyanis úgy sikerült csökkenteni, hogy sok új „mini job” jött létre, ami a gyakorlatban rosszul fizetett és bizonytalan állásokat jelent-írja a párizsi Le Figaro.
Van még egy fájó pont Merkel gazdasági mérlegében, és ez az önkormányzatok és a tartományok eladósodása. Ez jelentős részben összefügg a migráns problémával, hiszen a legnagyobb terhet a tartományok és az önkormányzatok viselik a bevándorlókkal kapcsolatban. A gazdag tartományokkal nincs gond (Bajorország vagy Baden-Würtemberg). A volt NDK tartományait - itt van Merkel választási körzete is- kisegíti az állam. De mi van a legnépesebb tartománnyal, Észak Rajna Vesztfáliával? Komoly pénzügyi gondokkal küzdenek, és ezekkel Berlinnek is foglalkoznia kell a választások után.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.