Színesre mázolt, enyhén kopott, a 19. században épült kétszintes házak között sétálunk, a hátunk mögött, néhány muskátlibokor közepén egy sramlizenekar fújja a mifelénk Sej-haj, Roziként ismert polkát, az út szélén lehúzós lacikonyhások sütik a kolbászt, mellettük pedig mézet árulnak – hiszen ilyen jót máshol úgysem lehet találni a Földön.

Ha csukott szemmel jöttünk volna idáig, zavarban lennénk, hiszen a fenti jelenet tulajdonképpen bárhol megtörténhetne az egykori Monarchia területén, vagy talán még azon is túl. Úgy viszont, hogy tudjuk, Nagyszebenben járunk, inkább azon merenghetünk el, mennyivel jobban kifejezi ez a város az európaiak közös értékeit, mint Brüsszel valaha fogja. Persze lehet, hogy az erre járó nyugat-európaiak inkább a párhuzamos sétálóutca divatüzleteinek kirakatát bámulva gondolják ugyanezt.

Reviczy Zsolt

Annak nyilván sokkal prózaibb oka van, hogy az unió vezetői éppen a 160 ezres erdélyi szász várost látták megfelelő helyszínnek beindítani egy ötéves tervvel az „új Európát”. Az EU soros elnökségét éppen Románia adja, és szerencsére újból feléledni látszik az a régi hagyomány, hogy (informális) csúcsokat tartanak a házigazdánál is.

Az időpont sem véletlen: május 9-e az európai egység ünnepe, az ünneplést pedig szükségesnek is érezték a szervezés időpontjában. Hiszen akkor még úgy nézett ki, az unió egy halotti tor utáni másnaposságot fog kiheverni a britek március 29-i távozását követően, amikor épp ideje lesz a kifulladni látszó motor újraindításának, felhívva az emberek figyelmét arra is, hogy ne feledkezzenek el a május végi európai parlamenti választásokról.

Aztán minden másképp történt: a britek kilépéséből egy végtelenített politikai bohózat lett, az európai parlamenti választásokat megelőző kampány pedig még annál is mocskosabbá vált, mint azt bárki várta volna. A csúcs pedig az előzetes várakozások szerint nem azokról a dolgokról fog szólni, ami összeköt minket, európaiakat, sokkal inkább csak tovább élezi a már így is meglévő ellentéteket.

Azt mindenesetre biztosra vehetjük, hogy – tekintettel Jean-Claude Juncker „jó barátjára”, Klaus Johannis román államfőre (aki mellesleg elnökké választása, 2014 előtt 14 éven át vezette a kis ékszerdobozra hasonlító várost) – ezúttal nem kerülnek szóba a román kormánnyal szemben mostanában erősödő, a jogállamisággal kapcsolatos kritikák. Orbán Viktor magyar kormányfő már nem érezheti magát ennyire biztonságban, ám ezért ő maga is tett, amikor a hét elején, Heinz-Christian Strache szélsőjobboldali osztrák alkancellárral folytatott budapesti tárgyalása után „kicsúszott a száján”, hogy alkalmatlannak tartja a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) bizottsági elnöki jelöltjét, Manfred Webert. A függelemsértést nem hagyta szó nélkül a párt vezetője, Joseph Daul sem, aki szerdán újfent azzal fenyegette meg a Fideszt, hogy kidobják az EPP-ből, ha nem hagy fel azzal, amit csinál.

Hogy mit is? Bár Orbán soha nem válaszolja meg azt a kérdést, pártja márciusi felfüggesztése után átpártol-e a választások után a szélsőjobb formálódó szövetségéhez, sokatmondó, hogy Strache előtt néhány nappal fogadta a szövetség atyját, Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettest is.

Reviczy Zsolt

Mennyire biztos Weber széke?

Úgy tűnik, a britek után a magyarok lesznek azok a mumusok, akiknek az erős mondata nélkül nem kezdődhet többé uniós csúcstalálkozó. Ám azon túl, hogy Orbán Viktor megint elviheti a show-t, a Néppárt korábban megingathatatlan fölénye – és ezzel együtt a csúcsjelölti rendszer megkérdőjelezhetetlensége – nem csak miatta inoghat meg. A találkozón így jó eséllyel akkor is szóba került volna a csúcsjelöltség intézménye, ha Orbán nem vezeti fel.

Az biztos, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelezni fogja a tagországok vezetőinek, szeretné nagyon gyorsan lezárni a kérdést a választások után. A várakozások szerint mindössze két nappal a választások zárása után, május 28-ára újabb EU-csúcsot hív össze a nagyszebeni találkozón. 2014-ben három egyeztetés kellett, amíg a június végi EU-csúcson Jean-Claude Junckert választotta meg a többség – hiába vétózta meg azt David Cameron brit kormányfő mellett Orbán Viktor is, akinek talán az első látványos, ám teljesen haszontalan ellenkezése volt az akkori elutasítás.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Tusk belenyugodott volna abba, hogy a bizottsági elnök csak a parlamenti pártcsaládok csúcsjelöltjei közül kerülhet ki. A tagországok vezetői egy tavaly februári informális találkozón elutasították azt, hogy automatizmussá tegyék ezt a megoldást. És bár maga Tusk is hasznosnak ítélte, hogy a pártok jelöljenek valakit, nem akarja elvenni a végső döntés jogát a tagállamok vezetőitől. A rendszernek ráadásul Emmanuel Macron francia államfő sem elkötelezett híve, márpedig őt nem lehet megvádolni EU-ellenességgel.

Reviczy Zsolt

Az pedig csak hab a tortán, hogy a legesélyesebb csúcsjelölt, Manfred Weber sem élvez akkora támogatottságot, mint a jelölése előtt 18 évig kormányfői tisztet betöltő Juncker. Így azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy végül a néppárti Michel Barnier lehet a konszenzusos jelölt, aki Brexit-főtárgyalóként kivívta magának a tagállamok tiszteletét – csak éppen a jelölés idején pont a tárgyalásokkal volt elfoglalva. (Még a magyar kormány is elismerését fejezte ki munkája iránt: Schmitt Pál Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára egy konferencián egyenesen azt mondta róla, hogy „bebizonyította, hogyan kellene működnie az Európai Bizottságnak”.)

De felmerült már Margrethe Vestager neve is, aki ugyan nem néppárti politikus (ő a liberális frakció, az ALDE egyik csúcsjelöltje), ám a mostani bizottság versenyügyekért felelős tagjaként messze a legnagyobb tiszteletet vívta ki magának a testületben azzal, hogy felvette a harcot az adóelkerülő multicégekkel és az őket segítő kormányokkal szemben.

A Brexitnek vége, új vita kell

Ezt a vitát azonban nem most fogják lezárni a tagországok, a döntést pedig minden bizonnyal befolyásolja majd az is, milyen eredmény születik bő két hét múlva, az EP-választásokon. A hosszú idő óta első „Brexit-mentes csúcs” így alapvetően arról a „tíz vállalásról” fog szólni, amelyet az uniós szleng már „tízparancsolat”-ként emleget az új bizottság számára.

Bár a kiszivárgott zárónyilatkozat-tervezet alapján attól lehet tartani, hogy csupán ködös vállalások pátoszos gyűjteményéről lesz szó, ám komoly nyomásgyakorlásra is lehet számítani. Amikor például arról esik szó, hogy Európa „egy hangon szólaljon meg”, az azt is jelentheti, hogy ismét próbát tesznek az egységes külpolitika kialakítása felé. Ez pedig ironikus módon azt jelentené, hogy az egyhangúság helyett ezen a téren is elmozdulna a közösség a többségi szavazás irányába.

Azt már most is sejtjük, hogy egy másik, a jogállamiság tiszteletben tartására vonatkozó vállalás mivel is járhat. A leköszönő Európai Bizottság már több területen igyekszik a nehézkes és megfoghatatlan – valódi veszélyt ezért nem jelentő – 7. cikk szerinti eljárás helyett sokkal konkrétabb intézkedésekkel, például az EU-pénzek befagyasztásával, fellépni a normákat megsértő államokkal szemben.

Reviczy Zsolt

A vállalásokhoz kapcsolódó másik dokumentum, Tusk ötéves – tehát szintén a következő ciklusra szóló – stratégiai terve is hasonló alapelveket fogalmaz meg. A demokrácia védelménél például a jogállamisági normák megtartása mellett ott szerepel a félretájékoztatás elleni küzdelem, vagy a civil társadalom erősítése, ugyanakkor az egységes határvédelem vagy az illegális migráció elleni közös fellépés is része. A többi cél is jól ismert: a gazdasági együttműködés elmélyítése, a fair verseny, környezetbarát energiapolitika, a klímaváltozás elleni harc erősítése – a teljesség igénye nélkül.

A sokszor hallott céloknál azonban van egy sokkal fontosabb, amely egyik dokumentumban sem szerepel, ám hosszú évek után újra nyíltan beszélnek róla a tagállamok vagy az unió vezetői: ez az alapszerződés módosítása. Egy ilyen folyamat évekig tart, és egyáltalán nem garantálható a sikere – elég emlékezni az Európai Alkotmányra, amely többéves munka után landolt a kukában. Ezért is ódzkodnak tőle, ám ez most változóban van, a napokban még Orbán Viktor is arról beszélt: nyitott erre. (Más kérdés, hogy a végeredményt jó eséllyel egészen másképp képzeli el, mint mondjuk Manfred Weber.)

Nagyszebenben, az európai egységet szimbolizáló Schuman-nyilatkozat 69. évfordulóján így megbékélés helyett inkább új vitát nyithatnak a huszonhetek, amelytől csak azt lehet remélni, a vége nem még nagyobb széthúzás lesz.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.