Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Persze nagy könnyítésre ne számítson senki.
Változtak a nagycsaládosok újautó-vásárlásra szánt támogatásának feltételei – derül ki a szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendeletből. A július elsején hatályba lépő rendelkezés alapján új járműnek minősül az autókereskedőtől való megszerzés előtt legfeljebb egy évvel forgalomba helyezett és legfeljebb 2000 kilométert futott személygépkocsi is. Fontos feltétel azonban, hogy az autókereskedőnek továbbértékesítési céllal kellett megvásárolnia, és legfeljebb bemutató céllal használhatták az eltelt egy évben.
A támogatás feltételeiről szóló 45/2019. (III. 12.) kormányrendelet kiegészül azzal is, hogy ha a gépkocsira a megszerzéstől számított három évben belül cascót kötnek, a biztosítási szerződésben a támogatást folyósító Kincstárt a szerzési támogatás és járulékai erejéig társbiztosítottként kell feltüntetni, és a biztosítónak a szerződéskötésről a Kincstárt tájékoztatnia kell, továbbá a szerződést meg kell küldenie a Kincstárnak. Ha az autót ellopják, vagy olyan kárt szenved, hogy ki kell vonni a forgalomból, ez emiatt fizetett kártérítés összegéből a Kincstárt a szerzési támogatás 3 éves időtartamra számított időarányos részének megfelelő részösszeg, a jogosultat pedig a kártérítés e részösszeggel csökkentett összege illeti meg.
Orbán Viktor februárban jelentette be, hogy a nagycsaládosok újautó-vásárlására 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapnak. Ennek feltétele, hogy legalább hétszemélyes legyen a gépkocsi, és a támogatás legfeljebb a vételár fele lehet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
A külügyminiszter szerint Moszkva sem tudja megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
Reméli, hogy békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.