Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Hiába nevezte meg az amerikai tőzsdefelügyelet a belügy felügyelete alatt működő rendőrséget a Microsoft-ügy egyik érintettjeként, a Pintér Sándor vezette tárca nem indított vizsgálatot.
„A Belügyminisztérium nem indított vizsgálatot a Microsoft szoftverlicenc-beszerzések ellenőrzése tárgyában” – közölte a tárca a Népszavával. A Belügyminisztérium részéről azért lehetne indokolt egy vizsgálat lefolytatása, mert a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az ügyben érintett a tárca felügyelete alatt működő rendőrség.
A Microsoft-ügy 2019 nyarán dagadt botránnyá – miután az amerikai igazságügyi minisztérium (DoJ) és a tőzsdefelügyelet (SEC) nyilvánosságra hozták jelentéseiket és a Microsofttal kötött peren kívüli megállapodás szövegét. A SEC jelentésében konkrétan a rendőrség egyik beszerzését írta le a korrupciós séma példájaként. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) nyolc beszerzést rögzített a közbeszerzési rendszerben a jelentésekben szereplő két év alatt, együtt kevés híján kétmilliárd forint értékben – derült ki a hvg.hu által kikért adatokból. A DoJ nem nevezte meg az ORFK-t a saját beszámolójában, de dátumokat és összegeket írt, azokat a licencbeszerzések adataival összevetve szinte biztosra vehető, hogy ugyanazzal az esettel példálóztak, mint a SEC.
Nem csak a rendőrség, az ügyészség is érintett a Microsoft-botrányban, 2013-2014-ben 237 millióért vásároltak szoftverlicenceket. Sőt az Igazságügyi Minisztérium is, bár sokkal kisebb összegben. E két év öt legnagyobb beszerzése közül háromról jelentettek szabálytalanságokat az amerikai hatóságok a beszerzések teljes listája alapján. Az ügyészség (egész pontosan a Központi Nyomozó Főügyészség) augusztus 23-án nyomozást rendelt el, bár addig a pontig nem éppen egyszerűen jutott el. Korábban érkezett már feljelentés a magyar ügyészségre, erről Polt Péter legfőbb ügyész még 2018 októberében azt a tájékoztatást adta, hogy „bűncselekmény gyanújának hiányában” elutasították. Az amerikai jelentések nyilvánosságra hozatala után sem kapkodtak, azt állították, hivatalosan kell információkat kérniük a DoJ-től, feljelentés híján nyilvános dokumentumok alapján nem intézkedhetnek csak úgy, utána pedig a dokumentumok elemzéséhez szükséges időre hivatkozva késlekedtek.
Ebben a két évben a KEF-es keretszerződés alatt az ORFK érintett beszerzése volt a második legértékesebb a maga bruttó 1,5 milliárd forintjával. Az első helyen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1,8 milliárdos beszerzése áll. A SEC a NAV-ot is megnevezte, ráadásul a jelentésben szereplő számokat a beszerzések adataival összevetve épp ezt a beszerzését hozták példaként. Nem volt belső vizsgálat a NAV a szervezet 2014-es szoftverbeszerzéseivel kapcsolatban – közölte a szervezet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő adatigénylésére.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.
Egyszerre többet is.