Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A Google anyavállalata az Alphabet annak ellenére a vártnál nagyobb bevételt ért el az idei első negyedévben, hogy a cégek a koronavírus-járvány miatt drasztikusan visszafogták kiadásaikat, köztük a reklámokra költött pénzeket.
A New York-i tőzsde keddi zárása után közzétett gyorsjelentés tanúsága szerint az Alphabet bevétele a március 31-én végződött negyedévben éves összevetésben 13 százalékkal, 41 milliárd 159 millió dollárra emelkedett, meghaladva a 40,3 milliárd dolláros elemzői várakozást. A Google hirdetési bevételei, amelyek a teljes bevétel oroszlánrészét adják, 10,4 százalékkal 33,76 milliárd dollárra emelkedtek.
Az Alphabet azt tapasztalta, hogy a hirdetésekből származó bevételek (ez a legjelentősebb tétel) körülbelül 5 százalékkal csökkentek márciusban és áprilisban is. Ruth Porat pénzügyi igazgató azonban már egy nehéznek ígérkező második negyedévet helyezett kilátásba. Egyes elemzők arra számítanak, hogy akár 20 százalékkal is csökkenhetnek a reklámbevételek a következő negyedévekben, mivel a járvány miatt a szállodák, légitársaságok, filmstúdiók és más, jellemzően nagy reklámköltséggel dolgozó társaságok drasztikusan visszavágták kiadásaikat.
A cég nettó nyeresége 6 milliárd 836 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 6 milliárd 657 millió dollárral. Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 9,87 dollárt tett ki, míg a tavalyi első negyedévben 9,50 dollárt. Elemzők azonban nagyobb nyereséget vártak, 7,21 milliárd dollárt, részvényenként 10,40 dollárt.
Az Alphabet 3,31 százalékos mínuszban, 1233,67 dolláron zárt kedden a New York-i tőzsdén, az egy évvel korábbihoz képest 4,19 százalékkal alacsonyabb szinten. A gyorsjelentés közzététele után az elektronikus kereskedésben jelentősen megugrott az árfolyam, a szerdai nyitás előtt egy órával 6,9 százalékos pluszt mutatott.
A nagy amerikai internetes szolgáltató társaságok közül ezúttal az Alphabet volt az első, amely közzétette negyedéves gyorsjelentését, mintegy előzetes tájékoztatást nyújtva arról, hogy mi várható a következő napokban. A reklámok értékesítésében rivális Facebook árfolyama több mint 3 százalékkal, míg a Microsofté 1,7 százalékkal, az Amazoné 1,4 százalékkal, az Apple-é pedig 0,9 százalékkal emelkedett az elektronikus kereskedésben.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.