Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Hosszú hónapok látszólag hiábavaló egyezkedése után az Európai Bizottság nagyot lépett: fenekestül felforgatva az európai költségvetés szerkezetét olyan javaslatot nyújtott be, amely szerint a hétéves keret 40 százalékát nem a hagyományos forrásokból – vagyis elsősorban tagállami befizetésekből – finanszírozzák, hanem hitelből. Ursula von der Leyen, a testület elnöke az Európai Parlament ülésén jelentette be a tervet, amely szerint a bizottság 750 milliárd euró értékben vesz fel hitelt a tőkepiacokon, kihasználva elsőrendű hitelminősítését – és az ezzel járó alacsony kamatszintet –, ez az összeg az 1,1 ezer milliárd eurós „hagyományos” költségvetési keretet (MFF) egészíti ki.
A hitel kimondottan a válságból kilábalást célozza, például a nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, a tagországok fellendülést segítő reformprogramjait, illetve a továbbra is hangsúlyos zöld átállást segítve – vagyis nem általában a felzárkóztatás céljaira van, mint megszoktuk. A bizottság tervei szerint azért itt is meglesznek a tagállami borítékok, a legtöbb pénz Olaszországnak juthat majd.
Meg nem erősített hírek szerint Róma 81,8 milliárd euró támogatást és 90,9 milliárd euró hitelt kaphat, Spanyolország esetében 77,3 és 63,1 milliárd euró a két célszám. Az Eurológus arról írt, hogy Magyarországnak 8,1 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást és 6,9 milliárd eurós hitelt szán a bizottság.
Összességében a hitelből származó keret kétharmada vissza nem térítendő támogatás lehet, ha elfogadják a tagállamok a most publikált javaslatot, a fennmaradó 250 milliárd pedig kölcsön, amelyet a kedvezményezett államoknak kell visszafizetniük a bizottságnak.
A bizottság nem hallgatott Soros Györgyre, a hitelt nem örökkötvény formájában veszi igénybe, hanem hosszú lejáratú kölcsönként. A program bemutatásakor Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kiemelte: a terv a „következő generáció” nevet kapta, ami bizonyos szempontból mindenképpen igaz: a következő generáció lesz az, amelyiknek vissza kell majd fizetnie a hiteleket, amelyek 2028–2058 között járhatnak majd le. Az ütemezés egyelőre nem világos, és a fizetés forrása sem, nyilván a közös adósság miatt aggódó tagállamok számára ez lesz a fő vitapont a most következő tárgyalásokon.
Von der Leyen szerint három lehetőséget mérlegelnek, ő legszívesebben az úgynevezett saját források megnövelését szeretné. Ezzel szintén egy régi vitában foglalt állást a bizottsági elnök, a saját források ugyanis részben olyan közös adókat jelentenének – például a digitális világcégekre, illetve az egyszer használatos műanyagokra –, amelyeknek a bevétele nem a tagállamok kasszájába, hanem közvetlenül az MFF-be áramolnának. Ezentúl a kibocsátás-kereskedelemből származó bevételek növelése is forrás lehet. Magyarország az egyike azoknak az államoknak, amelyek ellenzik a közös adókat, itt azonban a másik megoldás minden bizonnyal a tagállami hozzájárulás lehet. A meg nem válaszolt kérdés magyarázhatja azt is, hogy a bizottság ezúttal nem közölte, hogy a megnövelt költségvetésbe a tagállamok nemzeti jövedelmének mekkora hányadát kellene hozzájárulásként befizetnie – ha teljes egészében a tagállamok dobnák össze az 1,85 ezer milliárd eurós teljes keretet, akkor az valamivel 2 százalék alatt lenne szemben az eddig futó, 1,1 százalék körüli hozzájárulási aránnyal.
Az idő szorít, és ezt nyilván tudják a huszonhetek is. A hétéves költségvetésről szóló javaslatról a bizottság persze már 2019 elején megegyezett volna, ám akkor a Brexit, majd az uniós vezetőváltási folyamat akadályozta a konszenzuskeresést – csak hogy most teljesen megváltozzon az egész terv. A jelenlegi forgatókönyv mindenesetre azzal számol, hogy júliusban megszületik a politikai megállapodás, amelyet az októberi Európai Tanácson véglegesíthetnek, 2021 elején pedig – már az Európai Parlament jóváhagyásával – el is indulhatna a finanszírozási program. Sőt, egyes elemei – elsősorban az idén kifutó költségvetés megerősítésével – már idén. Így például létrehoznának egy olyan hitelgaranciát, amely a fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozásokat forráshoz jutását segítené. Fontos, hogy már most is futnak ilyen programok: az elmúlt hónapok tárgyalásai során az uniós vezetők több programot indítottak el, összesen 540 milliárd euró értékben. Ezekről a keretekről, illetve a többi, a válságkezelésben Magyarország rendelkezésre álló uniós forrásról ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
Mit kapunk az EU-tól a koronavírus ellen? Marshall-segélyt vagy a nagy semmit?
Újra nekifutnak az EU-tagországok vezetői csütörtök délután annak, hogy megtalálják a csodafegyvert a koronavírus-járvány okozta sokk ellen. Ötletek vannak, ám a bőkezűségnek két korlátja is van: egyfelől ez a hétéves uniós költségvetés utolsó éve, amikor kevés pénz van már a kasszában, másfelől a tagországok egy része nem mutat nagy hajlandóságot arra, hogy beszálljon egy olyan támogatási rendszerbe, amelyből elsősorban nem ő profitál.
Kérdés persze, hogy a bizottsági javaslat a tanácsban – vagyis a tagállamok fórumain – hogyan alakul át. A viták mindenesetre borítékolhatók. Azok a tagállamok, amelyek eddig spórolni akartak, most leginkább azt nehezményezik, hogy az EU finanszírozói (alapvetően a tagállamok) adósságot vállalnak azért, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtsanak. Az mindenesetre jó hír, hogy ennek az országcsoportnak a tagjai (a takarékos négyek) részéről nem elutasító nyilatkozatok érkeztek, csupán azt jelezte a dán és a holland kormány, hogy tanulmányozzák azt.
A visegrádi országok, amelyek eddig azt kérték számon, hogy ne legyen forrásvesztés a mostani helyzethez (vagyis a 2014–2020-as költségvetési kerethez) képest, most csalódni fognak, hiszen az új terv alapvetően nem írja felül a hétéves költségvetésről szóló, 2018 tavaszán publikált eredeti tervet, sem annak az Európai Tanácsban tárgyalt – és februárban elutasított – utolsó verzióját. Még úgy sem, hogy bizonyos pontokon pluszforrásokat javasolt a hitelből a bizottság, például megnégyszerezi az a zöld átállást segítő Igazságos Átállási Alap (JTF) forrásait – az eddigi 10 milliárd euró helyett 40 milliárdot szán erre a célra –, emellett 15 milliárddal növelné a testület az agrártermelők zöld átállását segítő forrásokat, és 55 milliárd euróval nő a felzárkóztatásra szánt keret.
A magyar kormány pedig csak az egyik játékos a 27 közül – hozzá hasonlóan a többi vezetőnek is valamit kapnia kell, hogy hazájában sikerként tudja beállítani a tárgyalások eredményét. Ilyen válsághelyzetben ez még a szokásosnál is nehezebb, különösen, hogy ez a krízis minden tagországot érintett – még ha eltérő módon is.
Az Európai Bizottság május elején kiadott tavaszi gazdasági prognózisában mindenesetre igen sötét képet festett a közeljövőről. A tavalyi 1,5 százalékos átlagos növekedéshez képest most 7,4 százalékos visszaeséssel számolnak a brüsszeli testület szakértői, a 2019-es 0,9 százalékos deficit pedig szerintük 8,3 százalékra ugorhat fel – ez még akkor is extrém magasnak számít, ha az EU ezúttal nem szankcionálja, ha egy ország hiánya a megengedett 3 százalék fölé kúszik fel.
Ennél is súlyosabb probléma az államadósságé, ráadásul épp abban az országban, amelyik eddig is csendben ketyegő bombának számított az euróövezetben, és amelyet a koronavírus is a legjobban érintett. Olaszország GDP-hez viszonyított adóssága tavaly év végén is már 135 százalék volt – a megengedett szint 60% –, erre az évre pedig a bizottság azt prognosztizálja, hogy felfut 158,9 százalékra. Ez már önmagában életveszélyes szint, ha pedig a bizottság által felvett hitelt a kedvezményezett tagországnak még vissza is kell fizetnie, még tovább kúszhat (az csak szépségtapasz, hogy ez utóbbi adósság kamatfeltételei nyilvánvalóan kedvezőbbek). Ezért is van jelentősége annak, hogy a rendelkezésre bocsátandó források mekkora hányada lesz (a kedvezményezett által) visszafizetendő kölcsön.
A legfőbb kedvezményezettek közül a görög és az olasz kormányfő mindenesetre elégedetten konstatálta a javaslatot, és amíg Kiriakisz Micotakisz és Paolo Conte arról tweeteltek, hogy ez a megfelelő irány, a francia államfő Twitter-posztjában azt emelte ki: a megoldást a francia–német közös javaslat mozdította elő. Ez abból a szempontból mindenképpen így van, hogy Angela Merkel támogatása nélkül pusztába kiáltott szó maradhatna a közös adósságról szóló javaslat. A német kancellár – és a berlini kormány és kormánypárt – támogatása a hitelfelvételhez történelmi léptékűnek tekinthető, még úgy is, hogy a brüsszeli vezetők igyekeznek hangsúlyozni: egyszeri, kivételes és mindenképpen időleges megoldásról van szó, nem az „eurókötvényként” emlegetett megoldásról, vagyis az államadósságok (legalább részben) közössé tételéről. Ursula von der Leyen sajtótájékoztatóján kiemelte: nem jön létre egy európai államkincstár, a forrás egyből a közös költségvetésbe áramlik, amely átlátható gazdálkodási eszköznek számít. Az azonban, hogy ledőlt egy komoly tabu, így is komoly lépésnek számít a föderális gazdaságpolitika felé.
