Balla Györgyi
Balla Györgyi
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Térképre tettük, kik, hol, mennyi közpénzt kaptak a Balatonnál hotelfejlesztésre a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy programjából. Az eredmény az lett, hogy összesen 16 hotel tulajdonosának utaltak 43,4 milliárd forintot. És ebben a panzió-, illetve a kikötőfelújításra odaítélt állami milliárdok még benne sincsenek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017-ben indította a Kisfaludy programot, amelynek lényege, hogy 2030-ig 300 milliárd forintot költenek szálláshelyfejlesztésre. Vissza nem térítendő támogatásról van szó, a pénz egyik felét az Európai Unió adja, a másikat az adófizetők állják. A bútorcserétől a napelemig lényegében bármire lehet költeni, akár szauna-, és medenceépítésre is. Pályázatot lehet benyújtani

  • hotel- és panziófejlesztésre,
  • nagykapacitású szállodák fejlesztésére,
  • kikötőfelújításra.

Az ellenőrzés szúrópróbaszerű, és a döntési listát nem könnyű megtalálni a program honlapján.

Máté Péter

A gond azonban nem csak ez a pályázatokkal: a program legnagyobb, milliárdos nyertesei kormányközeli tulajdonosi körhöz köthetők. Javarészt ilyen milliárdosok érdekeltségei között osztottak szét például 83 milliárd forintot május végén is, miközben a koronavírus miatt a forgalom összezuhant, az egész szektor máig kormányzati segítségre vár. Az MTÜ vezérigazgatója, Guller Zoltán korábban azt mondta, hogy a programnak köszönhetően 1500 új szoba jön létre és 4200 szépül meg.

Mindez azt jelenti, hogy "csak” 83 milliárd forinttal számolva, csak májusban egy szobára átlagosan 14,5 millió forint jutott.

Szálloda- és mólófejlesztésre eddig az országban 138 milliárd forintot hagytak jóvá. Ebből – ahogyan azt korábban a Válasz Online megírta – 90 milliárdot, azaz a megítélt források kétharmadát a NER-elit vitte el.

A Balaton bevétele

Az aránytalanságok a Balaton körüli szállodáknál is megfigyelhetők. Térképre tettük, kik, hol, mennyit nyertek hotelfelújításra a tó körül. Csak a hotelekre adott támogatásokat szedtük össze, a panzió- és kikötőfelújításra odaítélt közpénzekkel most nem foglalkoztunk.

A térképet ide kattintva nézhetik meg nagy méretben.

Az adatokból az látszik, hogy

  • 43,4 milliárd forintból 16 hotel újulhat meg a Balatonnál,
  • a legtöbb, 3 szálloda (a Beach Hotel, a Palace Garden Hotel és a Hotel Azúr) Siófokon lett befutó,
  • Keszthelyen és Balatonfüreden 2-2 hotelnek jutott állami milliárd,
  • Balatonudvarin, Tihanyban, Balatonalmádiban, Balatonkenesén, Balatonvilágoson, Szántódon, Balatonszemesen és Balatonszárszón településenként 1 szálloda kapott pénzt felújításra,
  • Gyenesdiás az egyik olyan Balaton-parti település, ahol új szállodát építenek, a Pleasure 77 Kft. 1,73 milliárd forintból húzhat fel egy négycsillagosat,
  • a másik Balatonfüred, ahol a Füred Kemping területén 1,75 milliárdból lesz szintén négycsillagos szálloda.

Ami a nyertes cégeket és azok tulajdonosait illeti, Füreden például az állami Bahart Zrt. igazgatósági elnöki posztját is betöltő Szabadics Zoltán vállalkozása, az Sz.Z.Szállodafejlesztő Kft. lett a befutó. A Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonában lévő Balatontourist által üzemeltetett területen luxusszálló épül majd.

Máté Péter

Szíjj László szállodaipari érdekeltségének 5,84 milliárd forint jutott, míg az állami pályázatokon korábban többször is győztesként feltűnő Szepesi Richárd vállalkozó nemcsak az ötcsillagos szántódi és tokaji szállodatervének megvalósításához kapott 3-3 milliárd forintot, hanem ugyanennyi pénz, 3 milliárd jutott a balatoni hoteljéhez kapcsolódó élményparkra, a BalaLandra is.

A Szíjj László cége által kezelt Minerva Ingatlan esernyőalap – Minerva Green Ingatlanbefektetési részalap az 5,84 milliárdból a Via szálló helyén épít ötcsillagos szállodát és apartmanokat, ez lesz a Baron Hotel.

Keszthelyen maradva a Hotel Helikonból négycsillagos szállodát csinálnának, a tulajdonos a Pannon Tessera Hospitalis nevű cég, amelynek meghatározó részvényese volt Tiborcz István ingatlanos cége, a BDPST. Szintén a Pannon Tessera Hospitalis a szintén keszthelyi Hullám szálló tulajdonosa is. Ez is egy felújítandó hotel, a „különbség” csak annyi, hogy a beruházást itt a Mészáros Lőrinc-közeli Takarékbank kölcsönéből fedezik.

A nyertesek között van a miniszterelnök veje, Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila is: egyik cége 4 milliárdot kapott, míg Jellinek Dániel és Balázs Attila érdekeltségeinek összesen 11,3 milliárd jutott közpénzből szállodafejlesztésre. Balatonvilágoson például 7,35 milliárd forintból fejlesztik élményközponttá a hajdani pártüdülőt, a Club Aligát, amely a Pro-Mot Hungary Kft. tulajdona.

Club Aliga
Máté Péter

Nem panaszkodhat Csányi Sándor, Garancsi István és Hernádi Zsolt sem: közös vállalkozásukra, a tihanyi kastélyszállóra 11,5 milliárd forintot hagytak jóvá. Habsburg József főherceg egykori, vízpartra néző nyári rezidenciája korábban az MSZMP üdülője volt, 2006-ban privatizálta Csányi Sándor, Hernádi Zsolt és Garancsi István közös cége, a CD Hungary. Az építtető, a CDHT Hotel Projekt Kft. szintén a Mol Fehérvár FC, az OTP és a Mol vezérének tulajdona.

A Rogán Antal Kabinetirodája alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség nem véletlenül nevezi a támogatási programot minden idők legnagyobb turisztikai programjának: csak májusban a szétosztott 83 milliárd forintból 17,7 milliárddal támogatják a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó szállodákat. A Hunguest Hotelsről van szó, amely nemrég kirúgott több száz embert, hogy a szállodáit fel tudja újítani. A 17,7 milliárd forint 14 szálloda között oszlik meg, nem mind található a Balaton partján. A Bál Resort Balatonalmádiban viszont 1,45 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott.

BÁL Resort
Máté Péter

Füles?

Korábban a hvg.hu is megírta, hogy a Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó vállalkozások rekord rövid idő alatt tudtak pályázni a milliárdos támogatásokra. Tavaly, december 20-án is írtak ki pályázatot, amit január 7-én már fel kellett függeszteni, mert kiderült, kevés lesz az előirányzott 20 milliárd forint. A duplájára jött igény. A DK képviselője, Vadai Ágnes erre rá is kérdezett írásban Polt Péter legfőbb ügyésznél, aki azt válaszolta, hogy a törvények értelmében nem vizsgálhatja az ügyészség, hogy hivatalos megjelenésük előtt kikerülhettek-e a Kisfaludy-pályázatok dokumentációi a későbbi nyertes pályázókhoz vagy sem.

Azt, hogy ki kaphat támogatást és ki nem, milyen feltételekkel, nem tudni. A pályázati kiírásban fellelhető értékelési szempontokból az derül ki, hogy csak a benyújtott projektet nézték, korábbiakat nem. Fontos szempontként jelenik meg, hogy a tervezett fejlesztés mennyire magas színvonalú, reális és alátámasztott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!