Orbán Viktor és vezető fideszes politikusok rendre arra hivatkoznak – mint most a költségvetési vétó kapcsán –, hogy igazából ők állnak a jogszerűség oldalán és talaján, “lopakodó jogalkotásról”, az uniós intézmények hatásköri túlterjeszkedéséről és a tagállamok jogainak csorbításáról beszélnek. Szimbolikus jelentőségű ügyekben indultak eljárások az utóbbi években, aminek azért van jelentősége, mert a magyar kormány általában arra hivatkozik, hogy a kötelezettségszegési eljárások számát tekintve Magyarország a középmezőnyben van. Ami az eljárások számát tekintve igaz, viszont ez nem mond el semmit arról, hogy egy sokadrangú részletkérdéssel foglalkozó uniós irányelv átültetéséről, vagy pedig alapvető jogokat érintő ügyről van-e szó. Az elmúlt öt évben olyan ügyeket bukott el Magyarország, amelyre a politikáját építi, vagyis a rendszer jogszerűségéről mondott ítéletet az Európai Bíróság.

Szimbolikus ügyek

A menekültek görög és olasz táborokból történő kötelező áthelyezéséről szóló belügyminiszteri döntést formai okok miatt támadta meg a magyar kormány. Ez volt az az ügy, amely arról szólt, hogy Magyarországnak – a többi tagállamhoz hasonlóan – át kell-e helyeznie a túlzsúfolt táborokból menedékkérőket és le kell-e folytatni a menekültügyi eljárást. A magyar kvóta 1294 személy átvételéről szólt. Évekkel később a Bíróság kimondta, hogy a magyar (és szlovák) kereset alaptalan, tehát Magyarországnak teljesítenie kellett a rá rótt kötelezettséget – amit nem tett meg. Akkorra azonban már elfogytak azon menedékkérők, akik a rendelkezés hatálya alá estek. Így végül is megúszta a magyar kormány az áthelyezést, annak árán, hogy megszegte az uniós jogot. Ezt egy újabb eljárás végén az Európai Bíróság kimondta. Hasonlóan elbukott a kormány jogi csatája a többi fontos ügyben:

• a civil szervezetek külföldi finanszírozásának korlátozására vonatkozó jogszabály,

• a felsőoktatási törvény módosítása (lex CEU),

• a tranzitzónában jogellenesen fogva tartottak és

• a biztonságos tranzitország kreált jogintézménye kapcsán.

Magyarország ellen az Európai Parlamentben egyre több kritika fogalmazódott meg, míg végül 2017 tavaszán megszületett a döntés, hogy kezdeményezik azt az eljárást, amelynek végén javasolni tudják, hogy a tagállamok indítsák el a 7-es cikk szerinti eljárást. Ez egy bonyolult folyamat, amelynek végén a tagállamok ajánlásokat fogalmazhatnak meg, amelyek be nem tartása esetén kimondják a jogállamiság rendszerszintű sérelmét és ez szankciókat vonhat maga után. Például a szavazati jog felfüggesztését. Ez természetesen nem jelent kizárást, az EU-ból kizárni nem lehet senkit, onnan csak kilépni lehet.

A jelentés előadója a holland zöldpárti politikus, Judith Sargentini volt, a dokumentum az ő nevét viseli. Ahhoz, hogy a parlament a tagállamokhoz tudjon fordulni, kétharmados többséggel kellett elfogadni a jelentést. 2018. szeptember 12-én az állásfoglalást 448 igen szavazattal, 197 nem szavazat ellenében fogadták el, 48 jelen lévő európai parlamenti képviselő tartózkodása mellett.

Amennyiben a tartózkodásokat figyelembe vették volna annak megállapításakor, hogy elérték-e a leadott szavazatok kétharmadát, az előírt többség nem valósult volna meg. Éppen ez volt az, amibe a magyar kormány belekapaszkodott, és emiatt vitte perre az ügyet. A szavazás kapcsán egy politikai fordulópontra is fel kell hívni a figyelmet: az Európai Néppárt képviselőinek többsége nem állt ki a Fidesz mellett, vagy a jelentés elfogadására szavaztak, vagy pedig tartózkodtak. Enélkül nem lett volna meg a szükséges többség.

A Fidesz kezdettől fogva azt állította, hogy a szavazás eredményének kiszámítása nem volt jogszerű, ezért a döntés érvénytelen, következésképpen nem lehetett volna a tagállamok elé terjeszteni. Vagyis a jelenleg folyó 7-es cikk szerint eljárásnak nincs meg a jogi alapja, ezért be kell szüntetni. Ez a per azonban nem befolyásolta azt, hogy a tagállamok elkezdjenek vele foglalkozni és meghallgatásokat is tartottak, bár a folyamat újra és újra megreked.

A magyar érvek alaptalanok

Az Európai Bíróság főtanácsnoka, Michal Bobek csütörtökön publikált indítványában azt jelentette ki, hogy a magyar keresetet a bíróságnak el kell utasítania, a szavazatok megszámolása jogszabályoknak megfelelően történt, tehát az eljárást is le lehet folytatni. A főtanácsnok a magyar jogi érvelést tehát elutasította, négy fontos körülményre alapozva.

Michal Bobek megállapítja, hogy nyelvi szempontból a „tartózkodás” és a „leadott szavazat” fogalma kölcsönösen kizárja egymást. Míg ugyanis a tartózkodó személy azt kéri, hogy szavazatát se valamely javaslat mellett, se az ellen ne vegyék figyelembe, és azt kívánja, hogy úgy kezeljék, mintha egyáltalán nem szavazott volna, a „leadott szavazat” fogalma arra utal, hogy valamely személy a javaslat melletti vagy az elleni szavazatával tevőlegesen kifejezte véleményét. Az Európai Parlament akkor érvényes szabályzatát áttanulmányozva a főtanácsnok arra jutott, hogy

a szavazásra bocsátott szöveg elfogadásának, illetve elutasításának megállapításához csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe, kivéve azokat az eseteket, amelyek tekintetében a Szerződések különleges többséget írnak elő.

Ilyen módon egyértelműen kizárta a tartózkodó szavazatokat. A magyar fél lényeges érve volt, hogy az előbb említett “különleges többség”, a főtanácsnok azonban rámutatott arra, hogy ez egy emléleti lehetőség, mert a gyakorlat az, hogy eddig a Szerződések ilyen kivételt nem írtak elő.

Azt is olvashatjuk a véleményben, hogy az Európai Parlament hivatala másfél nappal a szavazás előtt minden képviselőt tájékoztatott a szavazatszámlálás módjáról, vagyis a tartózkodóknak tisztában kellett lenniük azzal, hogy a voksukat nem számítják majd. Azzal is érvelt a magyar kormány, hogy a parlament elnökének ki kellett volna kérni az alkotmányügyi bizottság véleményét a szavazásra vonatkozó szabályok értelmezése kapcsán. Mivel ez elmaradt, az elnök megsértette azon kötelezettségét, hogy eloszlassa a bizonytalanságot. Michal Bobek azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az EP eljárási szabályzata ilyen kötelezettséget nem ír elő.

A főtanácsnoki vélemény nem kötelezi az Európai Bíróságot, de az esetek túlnyomó többségében a véleményen megegyező ítélet szokott születni.

És hogy mi történt a Magyarországgal szemben indított eljárással? Miközben Orbán Viktor azt szeretné elérni – és ezt a tárgyalásokon be is veti –, hogy zárják le, az Európai Parlament Magyarország-jelentéstevője – Sargentini utódja ezen a poszton –, a francia Gwendoline Delbos-Corfield egy csütörtöki háttérbeszélgetésen azt mondta, a Tanácsnak tovább kellene lépnie és szavazásra kellene bocsátania az ajánlásokat nemcsak Magyarország, hanem Lengyelország esetében is, hiszen a lengyelek ellen is hasonló eljárás folyik. Legközelebb jövő héten tárgyalhatnának erről a témáról az uniós európaügyi miniszterek, a 7-es cikk szerint eljárást azonban a német elnökség nem tűzte napirendre.