Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A változások legnagyobb része ahogy szinte minden évben, úgy most is az adózást érinti. Összefoglaltuk a legfontosabb adóváltozásokat, amelyek 2021. január elsején léptek életbe.
Kata
Több százezer vállalkozót érint, hogy sokak kérése ellenére megváltozik a kisadózó vállalkozások tételes adójának, azaz a katának a szabályrendszere. Ha egy cég egy adóévben egy magyarországi partner felé legalább nettó 3 millió forint értékben számláz, akkor a 3 millió forint fölötti rész után a vevő, vagy a szolgáltatást igénybevevő fél 40 százalék különadót fog fizetni 2021-től. Ha külföldi kifizető felé számláz egy év alatt 3 millió forintnál többet, akkor a katás adózó fizeti a 3 millió forint fölötti rész 71,42 százaléka után a 40 százalékos adót. Ha pedig kapcsolt vállalkozásnak számláz, tehát például saját érdekeltségbe tartozó cégnek, vagy egy közeli rokon vállalkozásának, akkor automatikusan minden bevételt 40 százalékos adó terhel.
A kormány szerint mindezzel visszaszorulhatnak a visszaélések, például azok a cégek kénytelenek kifehéríteni a működésüket, ahol a dolgozókat katás vállalkozásba kényszerítik be, hogy ne az alkalmazottak utáni közterheket kelljen megfizetni. Sok könyvelő és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara erre azt mondta: néhány trükköző büntetése miatt tisztességes kisvállalkozók tömegei járnak rosszul. Az egy kifizetőtől érkező 3 millió forint feletti összeg nem annyira sok, hogy csak a trükközőket lehessen kiszórni a változtatással.
Önkormányzatoknak fizetett adók, díjak
Sok kisebb céget fog érinteni az is, hogy a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának felét elengedi a kormány. Igaz, ez azoknak a vállalkozásoknak lesz elsősorban segítség, amelyek könnyebben megúszták a válságot, mivel az adó alapja az árbevétel. Ennél sokkal többen érezhetik meg azt, hogy az önkormányzatoknak nagyon fog hiányozni ez a bevétel: csak a 25 ezer lakosúnál kisebb településeket kompenzálja a kormány automatikusan, a közepes és nagyvárosokról egyenként döntenek majd. Márpedig e települések legfontosabb bevételi forrása az iparűzési adó, azaz ha a kormány nem segít, csúnya spórolás következik, amikor márciusra összerakják a városi költségvetéseket.
A kormány megtiltotta azt is, hogy az önkormányzatok új adókat vezessenek be vagy emeljék a meglévőket, és az önkormányzati cégek sem emelhetnek díjat.
Más adók
A kisvállalati adót 2021-től akkor választhatja valaki, ha az előző adóévben a bevétele és a mérlegfőösszege 3 milliárd forint alatt maradt. Az adóalanyiság akkor szűnik meg, ha a bevétel 6 milliárd forint feletti.
Az általános forgalmi adó szabályaiban is vannak változások. Az adóalap mostantól utólag csökkenthető azokkal a behajthatatlan követelésekkel is, amelyeknél a vevő nem áfa-alany. Akik csoportos adóalanyiságot kérnek, azok már megjelölhetik a kérelemben, hogy melyik naptól kérik ezt, ha pedig céges átalakulások miatt átrendeződik a kapcsoltsági viszony, és emiatt áfacsoportot váltanak, az új csoporthoz történő csatlakozásukig fenntartsák a korábbi tagságukat.
Megszűnik a munkaerő-kölcsönzés fordított adózása, csak az építőipari munkaerő-kölcsönzésnél marad érvényben, azon belül is csak az ingatlanokon végzett munkáknál.
A személyi jövedelemadó szabályaiban csak kisebb változás jön: a személyi kedvezmény adókedvezmény helyett adóalapot csökkentő kedvezmény lesz, az adóalapot csökkentő tétel hónaponként a minimálbér harmada. (A végösszeg azonos marad, csak az elszámolás módja változik.)
A rekreációs keretösszeg értékhatára 2021-től minden munkavállalónak egységesen évi 450 ezer forint lesz.
Lakásáfa
Januártól egy év szünet után újra 5 százalék lesz az új lakások után fizetendő áfa, a kedvezmény 2022 végéig él, eddig kell egy lakást átadni, vagy adásvételi szerződést kötni rá, utóbbi esetben 2026-ig van idő felépíteni. Azzal, hogy 2019 végén kivezették a kedvezményt, akkora mélyütést kapott az építőipar, hogy valószínűleg a járványtól függetlenül is nagyon rossz évet zárt volna, a válság pedig erre rátett egy lapáttal. Most úgy számolnak, hogy az építőipar felpörgetése is segíthet kihúzni az országot a recessszióból.
A 2021-es adózási szabályok részleteiről megtudhat mindent a HVG Adó 2021 kiadványából, amit ide kattintva is megrendelhet.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.