Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
2021 végére már jobb lesz a globális gazdasági teljesítmény, mint 2019 végén volt, Nagy-Britannia, az eurózóna és Dél-Amerika fog a leglassabban talpra állni – számol az IMF.
Idén 5,2 helyett 5,5, jövőre pedig 4,2 százalékkal nőhet a világ gazdasági teljesítménye – így számol a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a most kiadott növekedési előrejelzésében. A növekedés az év második felében jöhet lendületbe, egyrészt azért, mert akkorra remélhetőleg már tömegeket oltanak be, és a gazdaságösztönző lépések is beérhetnek, másrészt pedig azért, mert 2020-hoz képest egyébként sem annyira nehéz növekedést elérni.
A globális gazdaság 2020-ban 3,5 százalékkal esett vissza, ami egész szép mentés: októberben még 4,4 százalékos zuhanást prognosztizáltak, de annyira gyorsan beindult a növekedés, hogy ennél közel egy százalékponttal kisebb lett az éves recesszió.
Ez pedig azt jelenti, hogy az IMF szerint 2021 végére már 1,8 százalékkal a 2019 végi szint fölött fog állni a világgazdaság.
Az euróövezetben nem ennyire jó a helyzet, ott a tavalyi 7,2 százalékos GDP-csökkenés után csak 4,2 százalékos növekedést vár az IMF, 2022-ben pedig 3,6 százalékos növekedést. Ez 2021-re 1 százalékponttal rosszabb, 2022-re fél százalékponttal jobb, mint az eddigi előrejelzés.
A legsúlyosabb pofont a brit gazdaság kapja, ott a 2020-as 10 százalékos visszaesés után idén csak 4,5 százalék lesz a növekedés, 2022-ben pedig 5,0, vagyis ők 2022-re sem közelítik meg a 2019-es szintet. A dél-amerikai gazdasági teljesítmény is épp csak visszaér akkorra oda, ahonnan 2019 után esni kezdett.
Az USA-ban ennél sokkal gyorsabb lesz a visszapattanás: a tavalyi 3,4 százalékos visszaesés után idén már 5,1, jövőre 2,5 százalékos növekedést várnak.
Kína volt az egyetlen hely, ahol tavaly is növekedést mértek, 2,3 százalékosat, ezt idén 8,1 százalékos ugrás követheti.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.