Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Közérdekű adatigényléssel sikerült hozzájutnunk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2012 óta megkötött, 2 millió forint feletti szerződéseinek listáihoz, amelyekből kiderül, mire megy el az MKIK pénze, közte az 5 ezer forintos kamarai hozzájárulások 10 százaléka. Van itt minden: repülőjegyek Sao Paulóba, infografikák 30 millió forintért, egy kis apró a felcsúti gimnáziumnak.
“Ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni” – Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke ezt az ATV-nek mondta néhány nappal ezelőtt. Parragh később elnézést kért, kérdés, hogy hány csődbe ment vagy a túlélésért küzdő vállalkozót sikerült kiengesztelnie. A kijelentés idején lapunk mindenesetre már levelezésben volt az MKIK-val, hogy megtudja, ők mire költik a vállalkozók pénzét. A területi kamarák az évi 5 ezer forintos kötelező kamarai hozzájárulás 10 százalékát utalják el az MKIK-nak – 2012 óta eddig összesen 3 milliárd forint folyt be ily módon az ernyőszervezethez.
Parragh László 500 forintokért tartja a markát, közben több mint egymilliárdon ül
Az iparkamara évek óta spórol saját székházra, már 1,3 milliárd forint gyűlt össze. A vásárlásig évi 150 millióért húzzák meg magukat a főváros egyik legmenőbb irodaházában, a Bank Centerben. Az fel sem merül, hogy ne szedjenek be kötelezően évi 5000 forintot még a veszteséges kisvállalkozásoktól is, amelyből 500 forint kerül a Parragh László vezette fő kamarához.
Az MKIK azt nem tudta megmondani, hogy kifejezetten az 5 ezer forintok rájuk eső részét mire költik, mivel azt egyben kezelik a hozzájuk befolyó más összegekkel, csütörtökön ugyanakkor elküldték lapunknak a 2012 óta megkötött, 2 millió forint feletti szerződéseik listáját. Ezt eddig még egyszer sem hozták nyilvánosságra. A szerződéseket erről a linkről tölthetik le.
Az rögtön kiderül, hogy ezekből van jó néhány: az MKIK összesen 30 oldalon keresztül sorolja a tételeket. Cikksorozatunk első részében ebből az érdekesebb tételeket mutatjuk be.
Ilyenek például azok, amelyeket “mentális felkészítésre” költött el a kamara. E célra többször szerződtek, jórészt ugyanazokkal: Szalai Dániel Józseffel, Szalai Tamás Dömötörrel, Baky Dániellel, és a Depozitív Bt.-vel. E négy entitás összesen mintegy 60 millió forintban részesült a mentális felkészítésekért.
Hogy ez mire kellhetett, azt néhány tételnél nagyjából be lehet azonosítani: a SkillsHungary, illetve az EuroSkills Budapest és az EuroSkills Lille nevű versenyekre. Ezeken különböző szakmák képviselő mérettetik meg magukat, szakmák bajnokságának is szokták nevezni őket. A lista szerint az indulóknak és a szakértők kapták a mentális felkészítést.
A kamara azonban nemcsak erre költött el tízmilliókat, infografikákra is. Mint a listából kiderül, az “alapszakmákhoz tartozó életpályamodelleket felvázoló” dinamikus és statikus infografikák elkészítésére két összegben, összesen 32,7 millió forintot fizetett ki a Bakony Balaton Média nevű cégnek. Hogy ezért pontosan milyen infografikákat kaptak, az nem derült ki. Ugyanez a cég további 7,1 millió forintot kapott szakmai tartalomfejlesztési feladatokra.
Egy igazi kamarai tag viszont nemcsak az íróasztal mögött üldögél és 30 milliós infografikákat nézeget, kinéz a világba is. A lista szerint az MKIK-sok egyenesen Sao Paulóig mentek, többször is. Az utakra összesen 18,5 millió forintot költött az MKIK.
A szerződéseket 2015-ben kötötték, ugyanebben az évben rendezték meg Sao Paulóban a WorldSkills (szakmák olimpiája) nevű versenyt, elképzelhető, hogy az utazások ezzel függnek össze, de ez a listából nem derül ki. Két tételnél egyébként szerepel a VIP megjegyzés is, ez valószínűleg első osztályú repülőjegyet takarhat.
A kamara a reklámozást sem hagyta ki tevékenységei közül: a kormánykedvenc New Land Media–Lounge-párosnál 327,5 millió forintot költöttek el két “médiakampányra”, előtte pedig két tételben az akkor még szintén kormánykedvenc Kuna Tibor-féle Trinity International Communnications Kft.-nél további 209,5 millió forintot hasonló célra.
Ha pedig már a kormánykedvenceknél tartunk: fent van a szerződéslistán a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, amely 2,7 millió forintot kapott a kamarától “Pilot pincér és szakács mestervizsga” lebonyolítására, a szerződő partnerek között megtalálni emellett a Századvég Politikai Iskola Alapítványt és a 4iG-t is.
A listán Rogán köre is megjelenik: a Mobilsign Kft. (amely Rogán Antal találmányát hasznosítja) 7,24 millió forintot kapott az MKIK-tól elektronikus aláírás bevezetésére, a Hunguard pedig, amelynek offshore-tulajdonosa egy időben Kertész Balázs érdekeltége volt, 5,2 millió forintot kapott IT auditért.
Az MKIK az MNB Pallas Athanae Domus Innovationis Alapítványával pedig másfél évre 43 milliós támogatási szerződést kötött vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelése címen.
Évről évre egyre emelkedő összeget költ az MKIK a hagyományos, év eleji gazdasági évadnyitó rendezvényére, amely 2010 óta egyúttal Orbán Viktor egyfajta gazdasági évértékelőjének a terepe is.
A 2014-es szerződések között kettő is autó- vagy autók vásárlásáról tanúskodik: márciusban az Auto Palace Hungary kft.-nek fizettek gépjármű-beszerzés címen 13,78 millió, négy hónappal később pedig a Reálszisztéma Autókereskedelmi Kft.-nek több mint dupláját, 28,19 millió forintot. Az sajnos egyik rubrikából sem derül ki, hogy a pénzért egy vagy, hány autót vettek, és az sem, hogy az MKIK mely tisztségviselőjének.
Az összesítésből kiderül az is, hogy a kamara brüsszeli képviseletének vezetője havi 3000 eurós díjazásért látja el a munkáját, a békéltető testületek elnökeit pedig teljesen egyenlőtlenül fizetik: azonos időszakra van, aki évi 3,6 millió, van, aki 4 millió, és van, aki 5,6 millió forintért látja el a munkát.
Mi az a mentális felkészítés? |
A Depozitív Bt., amely 4 év alatt összesen bruttó bő 27 millió forintot (évi 5-10 millió forintot) kapott mentális felkészítésre a kamarától, cikkünk megjelenése után közölte: mentális felkészítés alatt azt kell érteni, hogy diákokat/fiatal felnőtteket és szakértőket - utóbbiak vagy tanárok, vagy a szakma elismert képviselői, akik az indulóknak segítenek szakmai oldalon - készítettek fel nemzetközi versenyekre, amelyeken különböző szakmák képviselői mérik össze tudásukat. A nemzetközi versenyzéssel a hazai szakoktatás fejlesztését segítik elő. Pincérek, hegesztők, asztalosok, ápolók, és még egy sor szakma fiataljai mérik össze nemzetközi porondon a tudásukat.Magyarország 20 – 25 szakmában indít versenyzőt. Ezek 3-4 napos versenyek, van belőlük európai- és világbajnokság. Kelemen Zoltán, a Depozitív Bt. beltagja szerint a mentális felkészítéssel a cél az volt, hogy a versenyzők és a csapatok a lehető legjobban szerepeljenek, hogy az indulók jól bírják a pszichés terhelést a verseny teljes időtartama alatt, hogy egy adott stresszhelyzetben jól reagáljanak. Az is a munka része volt, hogy a diákok és a szakértők, valamint a szakértők és a szakértők között is kialakuljon egy bizalmi kapcsolat, mert a jó szerepléshez ez is elengedhetetlen. Mindezek érdekében többek között tréningeket tartottak, de volt személyes coaching és helyszíni látogatás is. "Volt, amikor ott ültem a felkészítés mellett, akár egy napot, hogy lássam, hogyan tanítja meg a Honvéd Kórházban a szakember az ápoló versenyzőnek az újraélesztési protokollt. (...) Sokrétű felkészítő munkát végzünk annak érdekében, hogy a csapat eredményes legyen, 2012 óta sikereket érünk el az Európa bajnokságokon és 2015-ben történt is egy áttörés, mert először akkor sikerült egy világbajnokságon aranyérmet elhozni asztalos szakmában. Az nagyon nagy szó volt" - mesélte. Kelemen Zoltán azt nem tudta megmondani, hogy még hány ország diákjainak volt mentális felkészítése. "Van olyan, ahol van, azt pontosan nem tudom megmondani, hogy hány, azt sejtem, hogy sok helyen" - mondta. |
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.