Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Hitelkeretet ad Magyarország Tádzsikisztánnak és konzulátust is nyitottak.
30 millió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar állami Eximbank Tádzsikisztánnak – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt: a magyar kormány új lendületet szeretne adni a tádzsik–magyar kapcsolatoknak.
Magyarország kormánya 11 évvel ezelőtt indította el a keleti nyitás politikáját, amely azóta sikertörténetnek bizonyult – tette hozzá a miniszter, amikor konzulátust nyitott a tádzsik fővárosban. A számok ezt csak részben igazolják: épp a múlt héten írtuk meg, hogy az Ázsiával folytatott magyar kereskedelem csak azért élénkült, mert Kínával, Japánnal és Dél-Koreával többet üzleteltek magyarok,
Közép-Ázsiában Üzbegisztánt kivéve egyetlen ország sincsen, ahol bármilyen egyértelmű trend látszana a kereskedelmi kapcsolatokban.
Tádzsikisztánba például tavaly negyedannyi értékben vittek ki magyar árukat, mint 2009-ben.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.