Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A gazdaságkutató 4,2 százalékos inflációval, 1,2 százalékos alapkamattal és 350–355 forint euróárfolyammal számol jövőre. A növekedés viszont szerintük is 7 százalék lehet.
A GKI idei növekedési előrejelzését a márciusi 4,3 százalékról nagyon jelentősen, 7 százalékra emelte. Ennek alapja a
A GKI márciusban mindenekelőtt a kiviteli többletet becsülte alul.
A gazdaságkutató közleménye szerint idén a lakossági fogyasztás várhatóan 3-4 százalékkal, a beruházás 6 százalékkal emelkedik. A belső és külső egyensúly viszont feltehetőleg rosszabb lesz a márciusban feltételezettnél.
Azt írják, hogy a világgazdaságban a korábban gondoltnál gyorsabb növekedés és áremelkedés, növekvő deficit és differenciálódás várható. Az Európai Bizottság tavaszi előrejelzése szerint az EU összevont GDP-dinamikája 2021-ben várhatóan 4,2 százalék lesz, az azóta napvilágra került információk azonban ennél gyorsabb növekedést valószínűsítenek. A globális gazdaság és az egyes országok gazdasági növekedésének fő kockázata az oltási programok hatékonysága, a járvány újabb hullámának kialakulása, illetve e folyamat most gondoltnál gyorsabb lecsengése. Kérdéses a háztartások fogyasztási és megtakarítási hajlandóságának alakulása.
Az EU konjunktúraindexe már tavasszal elérte a járvány okozta válság előtti szintjét, majd májusban hároméves csúcsára került. A GKI konjunktúraindexe májusban és júniusban ugyancsak elérte tavaly év eleji, vagyis a járvány előtti szintjét.
A GKI emlékeztet, miközben a gazdaságpolitikában folytatódik az egycentrumú, állam- és nem piacközpontú, lojalitásalapú gazdaság- és társadalomirányítás kiterjesztése, éles vita alakult ki a Pénzügyminisztérium és az MNB között a magas államháztartási hiány inflációs hatásáról. Az elemzők szerint
a választások előtt a kormánynak egyaránt politikai érdeke a gyors növekedés és a minél kevésbé magas infláció.
Feltehetőleg ezzel magyarázható a kormányzat gazdasági „kétfejűsége”. Úgy fogalmaznak, a valóban irreális mértékben magas 2022. évi deficitet a választások után feltehetőleg haszontalan beruházások visszafogásával kell majd kezelnie az akkori kormánynak.
A beruházási aktivitás idén eddig csak a költségvetési és a háztartási szektorban erősödött, a vállalkozói szférában még nem. Idén a reálkereset és a reálnyugdíj 4 százalék körüli mértékben emelkedhet (utóbbi a 13. havi nyugdíj első hetének és a nyugdíjprémiumnak köszönhetően). A fogyasztás növekedése a jövedelmek differenciálódása miatt 3,5 százalék körüli lehet.
A GDP várhatóan már idén meghaladja a 2019. évi szintet, az ingatlanszektor kivételével minden ágazatban növekedés várható:
Az áru- és szolgáltatásexport várhatóan mintegy 1,5 százalékponttal bővül gyorsabban az importnál, a cserearányok, főleg az olaj árának emelkedés miatt mintegy 1 százalékkal romlanak. A teljes külkereskedelmi aktívum 10 milliárd euró körüli lehet.
A foglalkoztatásban a tavalyi jelentős, ám a GDP-visszaesés mértékétől elmaradó létszámcsökkenést és a munkanélküliség emelkedését idén stagnálás, az év eleji hullámzást a tavasz végétől várhatóan javulás követi. Ha nem robban be újabb járvány, éves átlagban a tavalyihoz hasonló, annál kissé magasabb, valamivel 62 százalék feletti foglalkoztatási ráta, és a tavalyihoz közel álló, 4,1 százalékos munkanélküliség várható.
Infláció, alapkamat, árfolyam – mire számíthatunk?
A még tavaly kora nyáron elfogadott 2021. évi költségvetés idén tavaszi módosítása a korábban a GDP 2,9 százalékára tervezett deficitet jóval e fölé, 7,5 százalékra emelte. (Ez alig kisebb a 2020. évi 8,1 százalékos deficitnél.) Ez megegyezne az EU átlagával, de a régióban a harmadik legmagasabb lenne. A pénzforgalmi hiány a korábbi 1491 milliárd forintról 3990 milliárd forintra emelkedett. A GKI 7,5 százalék körüli GDP-arányos hiányra és 80 százalék alá kerülő államadósságra számít.
A továbbra is élénkítő költségvetési politika következtében a látványos szigorító lépések megkezdését hirdető monetáris politika nem lesz képes az infláció érdemi csökkentésére; éves átlagban 4,2 százalékos áremelkedés, 1,2 százalék körüli év végi alapkamat és éves átlagban 350–355 forintos euró várható.
A javuló külkereskedelmi egyenleg ellenére az Audi hatalmas, 6 milliárd eurós osztaléka miatt jelentős deficit várható. A GKI ennek megfelelően idén a folyó fizetési mérleg mintegy 4,5 milliárd eurós hiányára (a GDP 3 százaléka), és a mintegy 4 milliárd euró EU-transzfer ellenére a finanszírozási képesség negatívvá válására számít.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.