A forint tette lehetővé a 2010 után a magyar gazdaságpolitikai sikereket – ez volt Matolcsy György egyik legfontosabb állítása a forint bevezetésének 75. évfordulójára szervezett konferencián. A jegybankelnök olyan dicshimnuszt zengett a forintról, hogy ez alapján tűnik, mint ha a teljes magyar gazdaságpolitika minden eredményét annak tudhatnánk be, hogy nem eurónk van.

De mi lett volna, ha már akkor eurónk lett volna, amikor a 2008-as válság ledöntötte a lábáról a magyar gazdaságot? Mennyire lehetett volna más a 2010 utáni gazdaságpolitika, vagy épp a 2014-et követő nagy növekedés, ha akkor nem forintot használunk?

 

Odáig egyértelmű a helyzet, hogy ha 2007-2008-ban már eurónk lett volna, a válságot akkor sem ússzuk meg, láttuk, hogy az eurózóna országai is ugyanúgy megszenvedték az akkori krízist, mint mi. 2008-ban az EU egyik legelső tagjaként kért a magyar kormány és jegybank az IMF–EU–Világbank-hármastól készenléti hitelkeretet, hogy ne fenyegessen az államcsőd – ez ellen nem védett meg az, hogy forintunk volt.

Persze nyilvánvalóan egész más problémákkal szembesült volna a magyar gazdaság, ha 2007-2008-ban már az euróövezet része lett volna (vagy legalább az arra való kétéves felkészülési időszak tart, mint Szlovákiában). Már csak amiatt is, mivel ez azt jelentette volna, hogy teljesítettük a Matolcsy által annyit bírált maastrichti kritériumokat, vagyis nem eleve nehéz helyzetben éri az országot a válság sokkja. Ennél is fontosabb azonban, hogy ebben a helyzetben aligha lett volna annyira fontos a devizahitelezés – a Matolcsy által annyira bírált konvergenciakritériumok miatt a hosszú távú kamatlábakat az akkoriban általánosnál jóval alacsonyabban kellett volna tartani, így nem lett volna annyira vonzó, vagy ha mégis, inkább euróban adósodhattak volna el az emberek, a forintnak viszont értelemszerűen akkor már nem esett volna az árfolyama a közös devizához képest. Ez egyszerűen kihúzta volna a Magyarországon évekig elhúzódó válság méregfogát.

 

Matolcsy erről nem beszélt, inkább arról, hogy az euró ekkoriban nem volt alkalmas a dekonjunktúra kezelésére, ahogy az eurózóna 2012-es válságakor sem, a forint ellenben lehetővé tette, hogy Magyarországon egyszerre legyen egyensúly és növekedés, és 2010-2013 között elvégezzék az EU leghatékonyabb pénzügyi szanálását, sőt, a 2010-es évek elejének inflációját is megfékezték.

Csakhogy nem látszik az, hogy miért lett volna mindez más, ha akkoriban eurónk van. A döntéseknek, amelyeket Matolcsy most dicsér, a nagy része nem a jegybank hatásköre, amit buktunk volna, ha eurót használunk, pláne nem az EU-é, hanem a magyar kormányé – ha valaki, akkor a jegybankelnök ezt nagyon jól tudja, hiszen 2010 és 2013 között nemzetgazdasági miniszterként épp ő volt felelős ezekért a döntésekért.

A leginkább látványosan ez az adópolitikában látható. Hiába állította Matolcsy a konferencián és a magyarnemzet.hu-n megjelent írásában is azt, hogy „eurózóna-tagsággal nem vezethettük volna be az új adórendszert”, valójában az adórendszer az egész EU-ban tagállami hatáskör. Épp ez, a fiskális politika széttöredezettsége volt az eurózóna egyik nagy problémája akkoriban. Bár a monetáris politika közös, amelyet az egyetlen Európai Központi Bank irányított, a fiskális politikában előbb 16, aztán már 18 kormány döntéseit kellett összehangolni – ezért egyébként máig egy igen befolyásos, ám informális miniszteri formáció, az Eurogroup felel.

Van persze, amire van ráhatása a jegybanknak, mint ahogy az épp ezekben a hetekben is láthatjuk: az inflációt valóban befolyásolhatja az alapkamat. Csakhogy az infláció letörésére épp a kamatemelés a jó megoldás – ezzel próbálkozik az MNB most –, a kamatcsökkentés, ami 2012 óta az irány volt, elméletben inflációgerjesztő hatású. Hogy mégsem ezt láttuk, annak az volt a fő oka, hogy az inflációt befolyásoló összes többi hatás együttvéve erősebb volt. A magyarországi infláció változása nagyon sokáig hasonlóan mozgott, mint az euróé, ami nem is csoda: kicsi, az eurót használó országoknak kitett gazdaság a mienk.

Ráadásul a magyarországi árakat sokszor olyan központilag irányított elemek határozták meg az elmúlt évtizedben, mint a lakossági energia hatósági ára (a rezsicsökkentés), de az ingatlanpiac évekig tartó pangása sem engedte elszállni az általános árszintet.

Igaz egyáltalán az, hogy annyira jó lett volna itt a válságkezelés?

Van még egy probléma az állításokkal, amelyre a forint sikerét alapozzák: tíz év elteltével már nagyon könnyű azokat a mutatókat kiválasztani, amelyek alapján tényleg jónak tűnik a helyzet. Ha ellenben azt néznénk, hogy a GDP hogy alakult, akkor az látszana: a gazdaságunk épp a kormányváltás negyedévében tért vissza a növekvő pályára, innen sikerült 2012-re visszasüllyedni a recesszióba, és a GDP csak 2014-re került vissza a 2008 végi szintre. Ez nem azt jelenti, hogy az akkori válságkezelés minden elemében rossz lett volna, hanem azt, hogy amilyen könnyen Matolcsy kiválasztott olyan mutatókat, amelyek az ő igazát támasztják alá, olyan egyszerű találni olyat is, ami épp cáfolja.

Abban mindenképp van mozgástere az MNB-nek, hogy a befektetői hangulat milyen az országgal kapcsolatban. Matolcsy erről azt a történetet mesélte, hogy 2011-ben a nemzetközi politikai élet egyik vezetője közölte, 10 milliárd forintnyi eurót fognak kivonni a magyar pénzügyi rendszerből, az emiatti összeomlást pedig a forintnak, valamint egy vonzó lakossági állampapírcsomagnak köszönhetően lehetett megúszni. A számok valóban azt mutatják, hogy a magyar állampapírokra volt kereslet, bár valószínűleg ha eurót használunk, akkor is lett volna.

2014-re aztán kijöttünk a gödörből, ahogy az eurózóna is, és elindulhatott az egészen 2020 elejéig tartó nagy növekedés. Ezt az EU-pénzek érkezése mellett a belső fogyasztás felpörgése és a beruházások megugrása magyarázta. Gyakori érv, hogy az MNB ezt segítette azzal, hogy engedte a forint lassú, de folyamatos gyengülését, mert így az exportra termelő cégek jól járnak. De ezzel a megállapítással azért érdemes óvatosan bánni, mert a legfontosabb magyar exportőrök olyan nagyvállalatok, mint a Mercedes vagy az Audi, amelyeknek szinte teljesen mindegy, milyen az árfolyam, mert minden üzletüket euróban számolják el. A gyengüléssel jól járt viszont maga a jegybank, amely – ugyan több évben fizetett osztalékot az államnak – jobbára saját feltőkésítésére használta fel az ebből eredő nyereséget – ebből a pénzből hozták létre az elhíresült alapítványokat is.

De mi a helyzet a koronavírussal? Azt nehéz tagadni,

a koronavírus miatti válság kezelése azonban tényleg másmilyen lett volna, ha nincs forintunk, és ezzel önálló jegybankunk.

 

 

Ez nem színtisztán pozitív megállapítás, nem ártott volna például megúszni a forint tavaly tavaszi óriási zuhanását. De van, ami miatt mégis jól jött az önálló jegybank: amikor tavaly a járvány érkezésekor a kormány hetekig csak ígérgette, hogy majd egyszer bejelent valamilyen gazdasági válságkezelő lépést, az MNB lépett gyorsabban, az állam hitelezésével, új vállalati hitelprogrammal és – akkor még csak bújtatott – kamatemeléssel aktív szereplőként lépett fel, és az maradt azóta is. Hogy Matolcsy és a kormány vitája milyen eredménnyel fog majd véget érni, nem tudhatjuk, azt pedig, hogy egyáltalán mekkora része van a válságkezelésben az MNB-nek, mekkora a kormánynak, és mekkora a külső hatásoknak, azt még sokat kell majd elemezni, de az elvitathatatlan, hogy a jegybank hozzátette a magáét a krízismenedzsmenthez.

Nehezítette-e az euró a válságkezelést?

Matolcsy György az euróval szembeni leggyakoribb kritikát sem mulasztotta el megemlíteni: az euró atyjai azzal számoltak, hogy a monetáris unió önmagában ad majd egy pluszt a benne levő országok gazdaságának, ez pedig mellesleg segít a gazdasági sokkok kivédésében. És ennyivel nagyjából el is intézték, ami működött is az első ilyen sokkig, a 2008-ban induló pénzügyi válságig. Ekkor azonban kiderült, hogy a tagországok szuverén fiskális politikáira, gazdasági rendszerére visszavezethető válságok nemhogy elsimulnának a monetáris unióban, hanem az adott ország gazdasága helyett gyakorlatilag az egész rendszert sodorják veszélybe. Ezért olvashattunk a 2010-es évek elején számtalan jóslatot arról, hogy a görög adósságválság miatt bedől-e az euró, netán a spanyol bankok bedőlése magával ránthatja-e a felelősen gazdálkodó euróövezeti gazdasági szereplőket, és ezért nézte végig a világ, ahogy a görög banki kitettség miatt a csőd szélére került Ciprus. Az évtized eleje után több év és komoly politikai harcok árán sikerült kialakítani egy euróövezeti bankszanálási mechanizmust, a monetáris unió országaira, bankjaira szabott mentőalapot, illetve a gazdaságpolitikák valamilyen szintű koordinálását. Más kérdés, hogy a koordináció további erősítésének egyik fő ellensége éppen a szuverenitására annyira büszke magyar kormány – márpedig az azóta világossá vált, hogy amíg ekkora különbség van az euróövezet országai között, a leghatékonyabb eszköz a sokkok elkerülésére a megelőzés, nem a tűzoltás.