Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Virág Barnabás szerint őszre nagyon komoly kockázata van egy globális recesszió kialakulásának.
„Itt Európában még korai arról beszélni, hogy az inflációs hegymenetnek a végén járnánk” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Szerinte az infláció mértéke az év végén vagy a jövő év elején kezdhet lassú mérséklődésbe. Arra figyelmeztetett, hogy itthon még két, az utóbbi hónapokban felmerült szempontot kell figyelembe venni az infláció mértékének becslésénél.
Az élelmiszer- és energiaárak eddigi emelkedése mellett számolni kell az aszályhelyzettel, ami a kelet-közép-európai régióban ősztől újabb áremelkedési hullámot indíthat el épp azon termékeknél, amelyek már így is az egyik legnagyobb mértékben drágultak. A másik hatás a rezsiárak emelkedése a legutóbbi kormányzati intézkedés miatt. Ez a szeptemberi számlákban jelenik majd meg, és újabb lökést ad az inflációnak.
A jegybanki becslés szerint a rezsiárak emelkedése önmagában 3 százalékot ad hozzá az inflációhoz. Ha ezt csak hüvelykujjszabályként hozzáadják a legutóbbi 15-16 százalékos inflációs várakozáshoz, akkor máris 18-19 százalékos drágulási ütem látszik.
Virág Barnabás szerint őszre nagyon komoly kockázata van egy globális recesszió kialakulásának. A világ egy speciális viharzóna felé halad, amin belül még súlyosabb szupercella-jelenségek is kialakulhatnak. Ennek Európa is ki van téve.
Robog az infláció, egy hónap alatt annyival nőttek az árak, mint 2020-ban egy év alatt
Egy éve még a 10 százalékos inflációt is nehezen tudtuk elképzelni, ma már a 20-at sem lehet kizárni. Hol lehet a folyamat vége? Ha egy válság állítja meg a drágulást, az mennyire fog fájni? Vendégünk Farkas Zoltán, a HVG munkatársa és Nagy János, az Erste Bank makroelemzője.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.