Kína megint szembemegy a világgal, de már nem sokáig teheti ezt meg
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem az újabb megválasztása lesz az igazi kihívás Hszi Csin-ping kínai elnök számára, hanem hogy helyrerázza országa gazdaságát, amely rég nem látott mennyiségű kihívással szembesült az elmúlt időszakban.
Földbe álló gazdasági növekedés, fenntarthatatlan eladósodottságtól lassuló ingatlanipar, gyengülő jüan, megugró infláció, Covid-lezárások, öregedő népesség, munkanélküli fiatalok
- nem éppen azok a kifejezések, amelyeket Hszi Csin-ping, Kína államfője szívesen hall az általa vezetett Kínai Kommunista Párt vasárnap kezdődő kongresszusa előtt, ahol éppen arra készülne, hogy harmadszorra is megválasszák az ország vezetőjének. Erre korábban nem volt lehetőség, azt Hszi teremtené meg, és saját kommunikációja szerint szinte Mao Ce-tung-i magasságokba emelné.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a politikai csatározások mellett azt is be kell bizonyítania, hogy a kínai gazdaság képes lesz átvészelni a mostani nehéz időszakot. Mert bizony nem járnak jó idők a világ második legnagyobb gazdaságára, júliusban például arról adtak hírt a helyi hatóságok, hogy az idei második negyedévében szinte stagnált és éves összehasonlításban mindössze 0,4 százalékos GDP-növekedést produkált. Még rosszabb a helyzet, ha az előző negyedévhez mérjük a teljesítményt, úgy ugyanis már mínusz 2,6 százalékot jelez a mutató.
Mi történt?
Ha az elmúlt évtizedeket nézzük, akkor azt láttuk, hogy Kína folyamatosan hatalmas növekedést produkált, olyat, amit nyugati szemmel nem gyakran látunk: az ország GDP-je a 2009-es 2019-re közel háromszorosára emelkedett, 2013 óta a világ legnagyobb exportőre, és egy ideje az USA után a második legnagyobb importőre is.
A fő húzóerőt az exporttermékeken túl a folyamatos beruházások jelentették, ezen belül igen jelentős szerepet kapott az építőipar is. Az az építőipar, amelyről nemrég kiderült, hogy jelentős állami segítséggel mesterségesen pörgették fel, mondván az egyre jobban élő kínaiaknak szükségük lesz új, modernebb lakásokra. Igen ám, de az ingatlancégek annyi beruházást hajtottak végre, hogy egyes számítások szerint eljutottak odáig, hogy a végére 130 millió lakás állt üresen. A lakossági kereslet ugyanis nem tudott ekkora mennyiségű lakást felvenni, ez pedig válságba taszította az építőipari cégeket, a hatalmas építkezések ugyanis mind hitelre alapozódtak, és amikor a határidők lejártak, akkor a vállalkozók új kölcsönöket vettek fel. Ha azonban nincs vevő, akkor az újabb és újabb hiteleket egyre nehezebb kifizetni, így pedig hamar eljutottunk odáig, hogy sok vállalkozás bedőlt; az egyik legnagyobb cég, az Evergrande csődje miatt sokan a 2008-as válságot és a Lehman Brothers összeomlását vizionálták.
"A lakás arra való, hogy lakjanak benne" - a mondat, ami megbillentheti a kínai gazdaságot
Kártyavárként összeomló toronyházak láthatók azon a videón, amely néhány hete jelent meg a közösségi médiában. A kínai Kumning városában 15 befejezetlen épületet robbantottak fel alig egy perc alatt, miután a hatóságok reménytelennek ítélték, hogy a beruházó csődje miatt elakadt Sunshine City II fejlesztés félkész épületeit valaha befejezi valaki.
A kereslet visszaesésében a gazdasági mellett társadalmi okok is meghúzódtak: bár a kínai pártvezetés feladta az egykepolitikát, azaz, hogy családonként egy gyerek lehet csak, a lakosság úgymond hozzászokott a gondolathoz, sok helyen csak egy utódot nevelnek a családok, hogy annak aztán mindent meg tudjanak adni. Márpedig a kevesebb lakosnak kevesebb lakásra van szüksége.
És hogy miért beszélünk ennyit az építőiparról?
Mert az és a hozzá köthető ingatlanágazat a kínai gazdaság csaknem harmadát adja.
Az ingatlanszektor összeomlása már önmagában is hatalmas ütés a kínai gazdaságnak, amit csak tovább tetézett a koronavírus-járvány. Bár a világ nyugati felén is sokszor tüntettek az emberek a szigorúnak vélt lezárások miatt, az, amit ők megtapasztalhattak, össze sem hasonlítható a kínai helyzettel. Az úgynevezett zéró-Covid hozzáállás miatt ugyanis Kínában gyakran előfordult, hogy pár eset miatt is milliós városokat zárnak le teljesen. Idén például a gazdaság központjának számító Sanghajt izolálták jó időre.
Már rég nem a Covid a legnagyobb ellenség a 25 milliós lezárt Sanghajban
Van, aki már a kínai kommunista rendszer tesztjének látja, ami a Távol-Kelet egyik gazdasági központjában zajlik. Ez persze lehet túlzás, ám az biztos, hogy a karantén alá vont városról még sokáig fogunk beszélni a jövőben.
Bár ezekkel a lépésekkel sikerült a hatóságoknak elérniük, hogy (legalábbis a hivatalos adatok szerint) a világ többi részéhez képest Kínában jóval kevesebb áldozatot szedett az éppen ott kirobbant koronavírus-járvány, ám azt nem nehéz belátni, hogy ha teljesen lezárjuk a legnagyobb gazdasági központokat, akkor azt a gazdaság meg fogja érezni.
Mit lehet tenni?
Az előjelek tehát nem a legmegfelelőbbek Hszi Csin-ping számára, akinek most azt kellene bizonyítania, hogy nemcsak békeidőben (hiszen 2012-ben, az előző nagy gazdasági válság lecsengése után lépett hatalomra), hanem nehéz helyzetben is megállja a helyét. A sokat vitatott zéró tolerancia elvét továbbra is tartja a Coviddal szemben és szakértők szerint ebben csak akkor lehet enyhülés, ha újra megválasztják, így jövőre már könnyebben merne kockáztatni a kínai vezető. Addig azonban politikailag nem meri bevállalni, hogy a hírek a koronavírusos betegekkel megtömött kórházakról szóljanak.
A kormány a nehéz helyzetbe került kis és közepes cégek számára adó-visszatérítési és adókedvezmény-csomagot jelentett be 1640 milliárd jüan, azaz mai árfolyamon mintegy 100 ezer milliárd forint értékben. Csak megjegyeznénk, hogy a magyar költségvetés idén 28,5 ezer milliárd forint kiadással számolt.
A szinte töméntelen mennyisségű pénz azonban önmagában nem elegendő a probléma megoldására, hiszen Kína inkább strukturális gondokkal néz szembe. A fő feladata jelenleg az, hogy
képes lesz-e áttérni a beruházásokra támaszkodó növekedésről a belső fogyasztásra.
Ahhoz pedig, hogy a lakosság minél többet tudjon költeni, magas fizetésre van szükség. Itt pedig kétségkívül van még tér a fejlődésre: a Világbank adatai szerint Kína egy főre jutó GDP-je 2021-ben kevesebb mint egyötöde volt az Egyesült Államokénak, az egy főre jutó kiigazított nettó nemzeti jövedelem pedig körülbelül egyhetede.
Ezen a területen tehát van mód a fejlődésre, de ahhoz éppen az a pörgő gazdaság kellene, ami most nincs meg. Kína dolgát ráadásul tovább nehezíti az év elején kirobbant orosz–ukrán háború és az azt követő energiaválság. A világ nyugati fele, amely eddig a kínai termékek legnagyobb felvásárlója volt, most azzal küzd, hogy kifizesse az energiaszámláit, így pedig kevés pénze marad fogyasztásra, azaz visszaesik a kínai termékek iránti kereslet. Azt pedig könnyű belátni, hogy ha egy kínai cég nem tud annyi terméket eladni, mint eddig (vagy nem bővül olyan ütemben, ahogy tervezte), akkor nem a fizetésemelés lesz az első dolog, amit meg fog lépni.
Sok kínai fiatalnak azonban elsősorban nem is fizetésemelés, hanem állás kellene: júliusban a 16–24 évesek a munkanélküliségi rátája sosem látott magasságban, 19,9 százalékon állt, ami számszerűsítve sok-sok millió állástalan pályakezdőt, avagy elégedetlen „választópolgárt” jelent. Mindez nemcsak sok fiatal élethelyzetét rontja, hanem az államét is: a kínai munkanélküliségi biztosítási alap kifizetései júniusban 37,19 milliárd jüanra ugrottak, ami 256,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Itt nem lehet nem megemlíteni a társadalom öregedését sem: a gazdaság fejlődésével a szociális ellátások is javultak az országban, így egyre többen élnek meg egyre idősebb kort, miközben egyre kevesebb gyerek születik. Minderre rájön, hogy a fiataloknak egyre nehezebb állást találniuk, hogy a fizetésükből származó adókkal és járulékokkal támogatni tudják az idős korosztályt. Nem is csoda, hogy az állam bejelentette, csak idén 11 millió munkahelyet hoznak létre, amiből július végére 7,83 millió létre is jött.
Ilyen folyamatok mellett nem meglepő, hogy a lakosság fogyasztása éves szinten a várt 5 százalék helyett mindössze 2,7 százalékkal emelkedett júliusban, az ipari termelés pedig a remélt 4,6 százalék helyett csak 3,8 százalékkal gyarapodott. Az adatokat látva a jegybank augusztusban váratlanul csökkentette középtávú hitelezési kamatát, amely a bankrendszert látja el egyéves lejáratú hitelekkel. A cél egyértelmű: csökkenjen a hitelek kamata, ezáltal ösztönözze a lakosságot hitelfelvételre, így pörgetve a fogyasztást, még akkor is, ha ezzel azt kockáztatja, hogy növeli az amúgy is megugró inflációt. A megugrás persze kínai mértékkel mért: amíg tavaly 0,9 százalék volt, addig augusztusban 2,5 százalékot mértek, év végére pedig 3 százalékot vár a kormány.
Bár az augusztusi számok már jobban alakultak, a fiatalok munkanélkülisége 18,7 százalékra csökkent, a kiskereskedelem a várt 3,5 százalék helyett 5,4 százalékkal gyarapodott, az ipari termelés pedig 4,2 százalékkal a várt 3,8 százalék helyett. Az öröm azonban nem felhőtlen: az adatokat ugyanis jelentősen befolyásolja, hogy tavaly augusztusban számtalan helyen volt lezárás a delta vírusvariáns miatt, így egyes elemzők szerint a mostani javulás csak ideiglenes, szeptemberben már ismét visszatérnek a korábbi számok a gyengülő export, a koronalezárások és az ingatlanpiac gyengélkedése miatt. Apropó, építőipar: a Reuters hivatalos adatokon alapuló számításai szerint az ingatlanberuházások 13,8 százalékkal zuhantak augusztusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest, ami 2021 decembere óta a leggyorsabb ütem. Azt pedig, hogy az ipar még nem tud régi fényében tündökölni, az is mutatja, hogy az ország széntermelése is visszaesett és több havi mélyponton volt augusztusban.
Az állam pedig továbbra sem tétlenkedik, újra előhúzta a kalapból a régi módszert, és felhasználva a bedőlt építőipari projektek miatt felszabaduló kapacitást, önti a pénzt a nagy infrastrukturális beruházásokra, elérve, hogy ezen a területen 8,3 százalékos éves növekedést könyvelhessenek el. A jegybank a bankszektort is arra biztatja – márpedig, ha Kínában arra biztat a jegybank valakit, az úgy lesz –, hogy ha már a lakosságnak nem tudnak elég pénzt hitelezni, akkor irányítsák a forrásaikat a fejlesztésekre.
Mindezzel sikerült felpörgetniük a hitelezést: szeptemberben, megduplázva az augusztusi számot, 2,47 billió jüannyi (mintegy 150 ezer milliárd forint) hitelt adtak a bankok. A pénz nagy része, 1,9 billió a vállalatokhoz kerül – főként infrastrukturális beruházásokra –, a többi a lakossághoz, miután a jegybank október 1-jétől 15 bázisponttal csökkentette a lakáscélú hitelek kamatát az első lakásvásárlók számára – természetesen az építőipar megsegítése érdekében. Ugyanakkor a szép számok mellett ott vannak azok az adatok, amelyek azt mutatják, hogy a kínaiak is óvatosan tekintenek a jövőbe: az október elsejétől egy hétig tartó ünnep, az Aranyhét ideje alatt feleannyit költöttek csak, mint a Covid előtti időszakban, összességében hét éve nem volt ilyen alacsony az elköltött pénz mennyisége, ráadásul az újlakás-vásárlások száma is visszaesett 38 százalékkal. És mielőtt legyintenék, hogy ez nem fontos mutató, érdemes megjegyezni, hogy ez Kína egyik leghosszabb ünnepe, és jellemzően az egyik legfontosabb utazási és költekezési csúcsszezon is, de azt se hallgassuk el, hogy a tavalyihoz képest 26 százalékos csökkenéssel együtt is 17 600 milliárd forintnyi jüant idén is elköltöttek.
Kérdés, hogy a jegybank lépései mennyit érnek, hiszen – ahogy említettük – az exportpiacokról egyelőre nem sok jó hír érkezik. A Reuters október közepi adatai szerint – friss, hivatalos gazdasági adat nemigen várható a pártkongresszusig – tovább lassult a kínai export növekedése szeptemberben: 4,1 százalékkal nőtt, miközben augusztusban még 7,1 százalékos bővülést mértek.
Bár ez még egész jó számnak tűnik, egyre több az olyan hang, amely szerint egy komoly visszaesés kezdetét látjuk, aminek csúcsa akár kétszámjegyű csökkenés is lehet az exportban. Ennek jövője pedig nemcsak attól függ, hogy meddig tart a visszaesés a nyugati világban, hanem attól is, hogy meddig hidegül az USA és Kína viszonya. Joe Biden kormányzása alatt ugyanis látványos a távolodás a két fél között, így kérdés, hogy a harmadik ciklusára készülő Hszi Csin-ping mennyire próbál majd közeledni, ha a gazdasági érdeke úgy kívánja.
A kínai jegybank pedig nem mehet szembe a világgal a végtelenségig és csökkentheti a kamatokat: a jüan ugyanis idén már 11 százalékot zuhant a dollárral szemben, amivel a lélektanilag fontos 7 dolláros szint fölé gyengült. Nem csoda, hogy október közepén a központi bank már kiadott egy közleményt, miszerint „átfogó intézkedéseket fog hozni, stabilizálja a várakozásokat, határozottan megfékezi az árfolyamok nagy fel- és lejtmenetét”, annak érdekében, hogy „a jüant alapvetően stabilan, racionális, egyensúlyi szinten tartsa”.
Az elemzők mindezzel tartják azt, hogy mindez jelentősen megköti a jegybank kezét: a jüan gyengülése miatt drágább lesz az áruk behozatala a világ második legnagyobb importőrénél, a hitelezés megugrása miatt nőhet a fogyasztás, a kettő együtt pedig jelentősen növelheti az inflációt. A legfőbb kérdés most az, hogy a jegybank meddig mer elmenni, bevállal-e esetleg további kamatcsökkentéseket a gazdasági növekedés megtartása érdekében, azt kockáztatva, hogy elszállnak az árak.
Egy azonban biztos: a kínai kormány 5,5 százalékos GDP-növekedési terve nem tartható, a legtöbb szakértő 3 százalék körüli növekedést jósol. És vélhetően ez lesz a jövő is, Kína beáll egy stabil, de a korábbi évtizedektől elmaradó növekedési ütemre. Ehhez viszont, ahogy már említettük, szükség lenne arra, hogy a beruházás alapú gazdaságból átváltsanak fogyasztás alapúra. Az első lépéseket megtették.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
