szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

De vannak olyan nyertes milliárdosok is, aki nem veszteséges üzemekhez kaptak jelentős állami támogatást.

Mészáros Lőrinc veszteséges kukoricafeldolgozóját is megmenti az Orbán-kormány a tavaly ősszel bejelentett, 27,5 milliárd forintot szétosztó Gyármentő Programmal - írja az mfor.hu.

A lap szerint a Mészáros érdekeltségébe tartozó, Szolnok melletti Tiszapüspökiben működő Kall Ingredients Kft. az egyike annak a 25 cégnek, amelyek közel egymilliárd forintot kaptak energiahatékonyságot növelő beruházásokhoz a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdai bejelentése alapján.

A támogatásról szóló oklevelet a Kall Ingredients ügyvezetője, Welten Marinus vette át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől.

18 perc alatt kimerült a kormány gyármentő programjának 150 milliárdos kerete

Reggel fél nyolckor nyitották a regisztrációt, de nem sokkal később már kiírták, hogy felfüggesztik, mert kimerült a keret.

Ez a cég, amely egy 500 ezer tonna kukorica feldolgozására méretezett üzemmel rendelkezik, tavaly 800 millió forint veszteséget termelt, az elmúlt 5 éveben pedig összesen 13,3 milliárd forint mínuszt hozott össze.

A többségi tulajdonosa a Kall Ingredientsnek az Opus Global Nyrt., amely Mészáros Lőrinc cégbirodalmának egyik központja.

Ugyanakkor nem csak a felcsúti milliárdos veszteséges gyárát mentette meg a kormány, a Gyármentő Program első 20, ismert nyertesének listája így fest:

  1. Alföldi Nyomda Zrt.
  2. FF Fémfeldolgozó Zrt.,
  3. Dunakeszi Járműjavító Kft.
  4. Béres Gyógyszergyár Zrt.,
  5. Kall Ingredients Kft.,
  6. Prebeton Zrt.,
  7. Halker Kft.
  8. Hard-Concrete Kft.,
  9. Ineton Kft.,
  10. Jász-Plasztik Kft.,
  11. Merkbau Zrt.,
  12. Met-Na Kft.,
  13. SBS Kft.,
  14. Inota Zrt.,
  15. Kométa 99 Zrt.,
  16. Univer Kft.,
  17. Zalaco Zrt.,
  18. Agrofit Kft.,
  19. Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.,
  20. Csabacast Kft.,

Ezek között az mfor.hu szerint több már milliárdos olyan gyára is szerepel, amely egyáltalán nem volt veszteséges. Példaként a Forbes által Magyarország 13. leggazdagabb emberének tartott Kasza Lajos által birtokolt Jász-Plasztik Kft-t és a 41. legnagyobb vagyonnal rendelkező magyar, Béres József érdekeltségébe tartozó Béres Gyógyszergyár Zrt-t is megemlíti a cikk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!