Az ország történetének legforróbb júliusa miatt több magyar bortermelő egy hónappal előbbre kellett, hogy hozza a szüretet, vannak szőlők, amelyeknél már most folyik a betakarítás, számol be róla a Reuters riportja.
A lapnak nyilatkozó Kerek László balatonlellei borász azt mondta, hogy nem emlékszik olyanra, hogy ennyiféle szőlőt kellett volna egyszerre ennyire korán leszednie, pedig már 35 éve van a szakmában. Kerek szerint mindennek oka "semmi más, csakis a klímaváltozás".
Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója szerint a magyarországi bortermelő régiókban 25%-kal nőtt a növekedési foknapok száma. Ez a mezőgazdasági mutató azt jelzi, hogy a termés beérését megelőzően hány napig növekedik a hőség - ezért más néven hőösszegnek is nevezik. Szabó azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy ha a növekedési foknapok száma tovább nő, akkor a magyarországi klíma a továbbiakban fehérbortermelésre már nem lesz ideális.
Azt mondta, a magyar bortermelőknek - akiknek több mint kétharmada fehérborszőlőt termel - alkalmazkodniuk kell, és át kell állniuk a melegebb éghajlatra alkalmasabb vörösborok termelésére.
"Úgy tűnik, mi leszünk az új mediterrán régió, szóval ez a váltás nem feltétlenül kedvezőtlen a magyar borászatnak, de alkalmazkodnunk kell" - mondta Varga Péter, a badacsonyörsi Varga Pincészet tulajdonosa. Varga új stratégiai elemként most már igyekszik minimalizálni a szőlő közvetlen napsugárzásnak való kitettségét, és fontolgatja, hogy a déli fekvésű lejtők helyett a keleti fekvésűekre ültet új szőlőtőkéket.