szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Sok nagyszülő hitelt vesz fel az ünnepekre, de a nagyszülők harmada kevesebbet költ idén, mint tavaly.

A nagyszülők 41 százaléka év közben, apránként összespórolja az unokáknak szánt karácsonyi ajándék árát – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. által végzett felmérésből. A válaszok tanulsága szerint minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy egész évben spórolnia kell a karácsonyra, és az is, hogy az utóbbi években kénytelen volt visszafogni a karácsonyi költéseit.

Az ellenpólus, vagyis az „ilyenkor a pénz kevésbé számít, év közben egyszer megengedhetem magamnak” megközelítés csupán a válaszok 8 százalékában szerepelt, döntően a férfiaknál, azaz a nagypapáknál. A megkérdezettek 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tervez előre, és a decemberi kiadásaiból gazdálkodja ki az ajándékvásárlást.

Valamivel többen (13 százalék) hitelből fedeznék a karácsonyi kiadásokat – ebben a tekintetben nincs számottevő különbség a nagymamák és a nagypapák között.

Közel minden ötödik megkérdezett (18 százalék) viszont azt válaszolta, hogy nem költ az ajándékozásra,

hat százaléka a válaszadóknak pedig azt mondta, hogy decemberben sem ad ki több pénzt, mint az év más hónapjaiban.

Kevesebbet költenek idén

Az ajándékozási szokások változásaira is rákérdeztek a felmérés készítői. A megkérdezettek bő egyharmada (34 százalék) említette, hogy kevesebbet szándékozik idén költeni, mert takarékoskodnia kell. Ezzel szemben csupán 9 százalékuk mondta, hogy többet költenek, emelve az ünnep fényét – ez a megközelítés főként a nagypapák körében fordul elő.

A válaszadók 6 százaléka élményeket ajándékozna – ez különösen a nőkre, vagyis a nagymamákra jellemző –, 26 százalékuk (elsősorban szintén a nagymamák körében) pedig pénzt adna, rábízva a választást a megajándékozott unokákra.

Minden ötödik nagyszülő (19 százalék) jelezte, hogy az utóbbi időben a praktikus ajándékok kerültek előtérbe

– ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az unoka kinövi a cipőjét, vagy öltönyre van szüksége a szalagavatóhoz/érettségihez, akkor azt kapja ajándékba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!