Tetszett a cikk?

A palesztinokkal való bánásmódja miatt állami terrorizmussal vádolta meg Izraelt Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, aki szerint Izrael nem járul hozzá a békéhez.

Erről a Háárec című tel-avivi napilapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában beszélt Erdogan. A zsidók évszázadokon át áldozatok voltak - mondta a török miniszterelnök. "Manapság a palesztinok az áldozatok. Sajnálatos módon az izraeliek éppen úgy bánnak a palesztinokkal, ahogyan velük bántak 500 évvel ezelőtt" - fejtegette.



Erdogan bírálta, hogy a légicsapásokban nőket és gyerekeket ölnek meg, és rosszallását fejezte ki a házrombolások miatt. Erdogan a továbbiakban kiemelte, hogy a terrorizmus nemzetközi jelenség, és nem csak Izrael problémája. A terrorizmus elleni harcot azonban az emberi jogok és a törvények tiszteletben tartásával kell folytatni. Azok, akik vérontásért felelősek, maguk is elvesztik szavahihetőségüket - toldotta meg. (MTI)
Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk