Tetszett a cikk?

Megnyitotta kapuit a 2007-es Budapesti Tavaszi Fesztivál, és a kapuban ott várt minket Branford Marsalis kvartettje. Soha rosszabb antrét! Koncertjén egy figyelmes ajándékra is futotta a magyar közönség számára: a Szomorú vasárnap mélyen átélt, megindító előadására.

Branford Marsalis Quartet
március 16., Budapest Kongresszusi Központ

Branford Marsalis
Nem kényelmeskedett
© R.M Allnutt
A legidősebb Marsalis-fivér, Branford rendíthetetlenül lépdel előre. Az utóbbi években bizonyos rendszerességgel klasszikus zenei közegben is hallható, technikája szinte perfektté vált, ő maga pedig egyre bölcsebb. Néhány dolog viszont nem változott: a szaxofonos debütáló albuma óta Jeff ’Tain’ Watts a dobosa (majd bolond lesz lecserélni az ezredforduló egyik legremekebb verő- és pedálkezelőjét), 1997 óta bőgőzik nála Eric Revis, s Kenny Kirkland 1998-ban bekövetkezett halála óta Joey Calderazzo bűvöli a zongorabillentyűket.

Marsalis szüntelenül fogalmazza társaival azt a fejezetet, amely a nagy jazztörténet-könyvben a post-bop után jön. A műfajt alapjaiban megrengető újdonságot viszont azért sem ígér, mert a tradíciót mérhetetlenül tiszteli – a jazzét és az egyetemes zenekultúráét általában –, és mert már tudja, hogy az igazság odabent van.

A Marsalis Quartet legkiemelkedőbb értéke a négy belső igazság olyan fokú összecsengése, hogy az már-már természetfeletti minőséget mutat. Ha profánabb példát akarnék hozni: nem csodálkoznék, ha a zenészek feleségei féltékenységet éreznének, amikor meghallják, hogy férjük szavak nélkül is mennyire tökéletesen megérteti magát három zenészcimborájával. Ha elgondolom, hogy régebbi koncertbeszámolókban hányszor szóltam lelkendező elismeréssel a muzsikusok összeszokottságáról, reakciókészségéről, a többiek játékára irányuló figyelméről, attól tartok, sokszor túlozhattam, amíg még nem tapasztaltam a Marsalis Quartetben megvalósuló kollektív mágiát. Mindezt annak ellenére érezte a közönség, hogy a BKK koncerthelyszínnek teljesen alkalmatlan, fizikai méretei, akusztikai jellemzői könyörtelenül eltávolítják a produkciót a befogadótól.

A zenekar egy korábbi lemezről ismert Marsalis-darabbal kezdte az estét (a zenekarvezető gyakran utal rá, hogy alkotásai nem egyszer robbanó petárdák, hanem élő és újraéleszthető tüzek), s a többi közt felcsendült Jeff ’Tain’ Watts The Impalerje is: ekkor még inkább a jól elkülönülő téma-szólók-téma szerkezetet követték. Majd megérkeztek a Braggtown igen komoly falatnak bizonyuló, kollektív, szabad improvizációval teli darabjai. Komoly falat hallgatónak és – vélnénk – előadónak egyaránt, a négyes viszont hátborzongató természetességgel játszotta emberpróbáló opusait. Jeff Watts mintha hipnózis alatt állt volna, egy pontot fixírozott a végtelenben, a feje nem is mozdult, miközben felfoghatatlan polimetriákat ütött. Ha megtetszett neki kollégáinak egy-egy motívuma, fülig szaladt a szája, akár egy gyereknek, s rögtön válaszolt is. Calderazzo hol Monk, hol Tyner, hol – a talán néhány évtized múlva e nevekkel egyenrangúként csengő – Calderazzo módjára beszélt a zongorával, támlás székén hanyagul hátradőlve. Revis játéka megsínylette a legalsó hangregiszter komplett hiányát, de biztos hátországot adó tiszta basszusmenetei így is élvezhetőek voltak. Marsalis pedig eleganciáját mindvégig megőrizve fújta mennyezetrepesztő futamait tenoron és szopránon egyaránt.

A koncert legvarázslatosabb szakasza egyrészt egy figyelmes ajándék volt a magyar közönség számára: a Szomorú vasárnap mélyen átélt, megindító előadása, másrészt annak a Purcell-darabnak (O Solitude) az átirata, amely a Braggtownon is hallható a kvartett interpretációjában. Marsalis tiszta, erőteljes, kontrollált, épp a megfelelő mértékben és gyönyörűen egyenletesen vibrált hangja tökéletesen emelte ki a kompozíció drámaiságát. Seress Rezső és Henry Purcell is meghatódott volna, s érezte volna, hogy ugyanaz az ihlető szellem szállta meg a négy 21. századi muzsikust, mint annak idején őket. Mi pedig mindnyájuknak hálásak voltunk.

Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Banánhéj-flamenco

Maria Serrano – ahogy méltatni szolták: a flamenco voodoo-királynője – személyében végre egy olyan művésznőt köszönthettünk Budapesten, aki igazán rászolgál a kulturális nagykövet címre. Arra a titulusra, amit – legyünk őszinték – olykor elhamarkodottan biggyesztünk rá egy-egy előadóművészre. Ám minden színpad rejteget banánhéjakat – ezt bizonyította a Millenárison rendezett koncert.

Gramofon

Dallamok erőből

Courtney Pine belép egy harmincemeletes ház liftjébe, megnyomja a 33-as gombot, majd kiszáll a harmincnyolcadikon. Valahogy így igyekszik kitágítani azokat a határokat, amelyeket az általa megszólaltatott stílusok, a társak és saját maga pillanatnyi képességei vagy a befogadó közeg jelenthetnek számára. Kevés kell hozzá, hogy mágusnak gondoljuk őt.

Gramofon

Strauss-panoráma, avagy koncert csukott szemmel

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar Richard Strauss hatalmas életművéből adott nagyszabású keresztmetszet-hangversenyt. A kivitelezés gondossága magasrendű zenei élményt adott, a kiválasztott darabok megközelítése, értelmezése azonban zárójeles megjegyzésekre bíztatta a kritikust.

Gramofon

Szerb rezesek tündöklése és bukása

Marjan Krstic esete tipikus: az ember hiú reményeket fűz egy kissé megkopott kultuszú műfaj új előadójához. Tíz évvel ezelőtt Boban Markovic, a Kocani Orkestar vagy a román Fanfare Ciocarlia által képviselt zene a balkáni kultúra húzóágazatát jelentette. Marjan Krstic bandájáról más jut az eszünkbe. Pillanatkép a szerb színesfém exportkilátásairól.

Gramofon

Nem hamburger: komolyzene

A hamburgi Északnémet Rádió Zenekara - Christoph von Dohnányi vezetésével - Mahler I. szimfóniáját felülmúlhatatlannak tetsző tökéllyel játszotta el. A zenekar nem a leghíresebb együtteseket jellemző rutin-csúcsminőséget képviselte. Miközben hozta az elvárható maximumot, egyedi maradt, Mahler-tolmácsolása pedig olyan etalont állított fel, mely adaptálhatatlan és másolhatatlan.

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

India és Pakisztán azonnali tűzszünetről egyezett meg

India és Pakisztán azonnali tűzszünetről egyezett meg

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet