A világválogatott átlagosan muzsikált Pesten
Solti György halálának 10. évfordulója adta az apropót, hogy a magyar dirigens által alapított, élvonalbeli együttesekből verbuvált Világzenekar a Békéért Budapestre látogasson. Műsor- és „sztárproblémákkal” egyaránt szembesülhettünk az olykor érdekes, olykor hosszúnak tűnő koncerten.
Világzenekar a Békéért
karmester: Valerij Gergiev
szeptember 10., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Valerij Gergiev és a zenekar Olykor hosszadalmasan © Gramofon |
Mitől sztár egy sztár? És miben nyilvánul meg sztár mivolta? Mint már oly sokszor, ezek a kérdések is felmerültek Gergiev művészi teljesítményét tapasztalva. Az orosz dirigensben nyilván a szovjet-orosz zene autentikus előadóját vélte megtalálni az érdekes személyiségeket mindig szívesen látó lemezipar, mindenesetre Gergiev mostani koncertjével nem bizonyította be, hogy méltó lenne az őt övező hírnévre. Koncentrációjából, erőteljes, határozott vezetői habitusából csak sejthettük, hogy kimagasló teljesítményekre is képes. Annak ellenére, hogy zenélése a teljes koncert alatt hidegen hagyott, elmondható, hogy Gergiev valóban jelenség: rendkívüli intenzitással vezényel, körülbelül úgy, mint egy karmesterképzőt sosem látott szenvedélyes zenekedvelő. Egy színésztől ez nagyszerű és szórakoztató produkció lenne: kitolt fenék, egyenes hát, idegesen rázott kézfejek, lábujjhegyen rugózás. Érdekes módon ez a testnyelv nem volt teátrális; Gergievnek mindez belülről jött.
Még jó, hogy rajta kívül ott volt majdnem száz muzsikus, akik a világ élvonalbeli együtteseiben játszanak, az amszterdami Concertgebouw-tól a Metropolitan Opera Zenekarán át a Bécsi Filharmonikusokig. A zenekar mélyén pedig ott ült a világ egyik legjobb tubásának tartott Szentpáli Roland… Előtte fújtak a jórészt amerikai harsonások és trombitások – mondanom sem kell, a Tannhäuser-nyitányban falat rengető érces akkordokkal ajándékozták meg a nagyérdeműt. Az együttes taktikája nyilván nem a csapatjátékra épül – az összeszokottságot már csak a szervezési nehézségek miatt sem lehetne elvárni –, itt külön-külön az egyes hangszerek, hangszercsoportok vonták magukra a figyelmet. Különösen a második félidőben, amelyben Prokofjev Rómeó és Júlia-szvitjeiből szólalt meg egy csokorra való tétel. Rácsodálkozhattunk a nálunk elhanyagolt zeneszerző zseniális hangzás-ötleteire, kitekerten is sármos dallamaira, s főleg érzékletes karakterábrázolására: Tybalt halálának akciófilmbe illő brutalitására vagy a fiatal Júlia boldog naivitására. A fordulatokban gazdag klipsorozat után három ráadással köszönte meg a közönségnek Gergiev a lelkes fogadtatást – s ezt is különösebb zenei mondanivaló nélkül tette. Mendelssohn Scherzója után nagyot szólt a Rákóczi-induló, majd miután Gergiev kedvesen exkuzálta magát – mondván, Solti jobban csinálta a következő darabot – eljátszották Bartók Concertójának második tételét.
Valószínűleg soha nem művészi színvonaláról lesz híres a csak nagyritkán összeálló világválogatott. Az ENSZ megalakulásának 50. évfordulójára jött létre azzal a céllal, hogy a béke nagykövete legyen. Ezt az egyébként szkeptikusan is értelmezhető szerepet hihetőbben alakította, mint egy kimagaslóan jó zenekarét.
Várkonyi Tamás
Gramofon Zenekritikai Műhely
Haydn-évforduló: egyeztessük óráinkat!
Kérem a nyájas olvasót, tekintsen a naptárra. Ugye 2007. szeptemberét írjuk? Négy meg tizenkettő meg öt – a végeredmény még a zenekritikus számára is huszonegy. Ennyi hónap van hátra Joseph Haydn halálának bicentenáriumáig. Sok vagy kevés? Ha a Magyar Haydn Társaság fertődi fesztiváljának színvonalát nézem: elegendő. Ha a talpam alatt csikorgó murva jut eszembe, szomorúság tölt el: elszalasztunk egy lehetőséget.
Instant fogyasztható jazztörténet
A veszprémi konferanszié azzal büszkélkedett, hogy Wayne Shorter és az előző este hőse, a nagybeteg Joe Zawinul 22 év után újra együtt játszottak. Ez persze nem teljesen igaz, a Weather Report nyolcvanas évek végi feloszlása óta a színpadon is találkoztak már, s a világsajtót is bejárta a tervezett reunion világturné híre. Ezek után arra voltam kíváncsi, jól döntöttem-e, hogy szabad estémet nem Zawinulék szindikátusára, és nem is a másnapi, ugyancsak világszám New York Voicesra szántam.
Hogy csinálják a fesztivált a svédek?
A recept egyszerű: végy egy régi ipari területet, alakíts ki ott kulturális intézményeket. Hirdess meg például egy kortárs zenei fesztivált, és városod máris bekerült a nemzetközi vérkeringésbe. Ilyesfélével próbálkoznak Graztól Pécsig sok városban. Mégsem megy simán. Kell némi innováció. No meg ízlés. Zenekritikusunk számol be svédországi tapasztalatairól.
Kortárszenei csúcs Pannonhalmán
A napfényben fürdő pannon táj a legkérgesebb lelket is megejti. Akár a sík, akár a lankás rész felől közelít az utazó, a Szent Márton hegyén álló monostor a történelem és a hit méltóságát sugározza. Ez a hit nem feltétlenül vallási természetű: hihet az ember a humánumban, a művészet, a zene erejében –Pannonhalma elfogadja. És befogadja az Arcus temporum, az Időívek művészeti fesztivál szép napjait is – most már négy éve.
Székely phono, avagy vastaps Zemplénben
A meteorológiai szakemberek pontatlan jósnak bizonyultak, amikor azt ajánlották a Zempléni Fesztivál szervezőinek, hogy ne a hagyományos helyen, a festői sárospataki várudvaron, hanem a Művelődés Házában legyen a nyitókoncert. A gyors helyváltoztatás azonban nem ártott a nyitóprodukciónak: Kodály Székely fonója hangos sikert aratott.
