Tetszett a cikk?

Murray Perahia a koncertzongorázás legrégebbi – minimum Liszt Ferencig visszavezethető – hagyományára hivatkozva állította össze budapesti fellépésének programját. Barokk muzsikával indított, majd Beethoven következett. Végül a második részben a súlyos mondanivalót hordozó Brahms-darabokat Chopinnel oldotta fel.

Murray Perahia zongoraestje
szeptember 19., Zeneakadémia

Murray Perahia
Nem passzoltak a darabok
© Gramofon
Első ránézésre tetszett ez a régi vágású összeállítás, mely a XX. század első kétharmadában is oly természetesen határozta meg a „zongoraestélyek” kínálatát. Aztán eljött a specialisták kora, akik szerzőre vagy korszakra fókuszált műsorokat állítottak össze, és megszaporodtak azok a koncertek is, melyeken valamiféle zenén túli gondolat vagy téma köré csoportosulva hangzanak el a művek. Úgy tűnik, a régiek inkább arra törekedtek, hogy különböző stílusokban csillogtassák meg művészetüket, és arra is, hogy a sokféleségben – kizárólagos állandóként – önmagukat mutassák fel. Nem gyarló önzésből, hanem azért, mert a zongorázás lényege mégiscsak maga a zongorista. A specialisták felbukkanása megnehezítette az önfeledt pianisták életét; egy-egy részterületen olyan eredményeket értek el, melyekkel alapvetően átalakították az adott területhez fűződő közönségviszonyt. A közönség ugyanis szereti a legjobbnak vélt Chopin-előadóval hallgatni Chopint, a legjobb Bach-zongoristával Bachot és Bartók-specialistával Bartókot. Ráadásul ehhez hozzá is szokott.

Murray Perahiát – számomra különösen kedves felvételeivel tudom igazolni – Bach-, Chopin-, vagy akár Bartók-specialistának is tarthatjuk – mostani műsorában sem volt olyan szerző, akihez ne lenne „forró drótja”. Ám nem szerencsés kézzel válogatta össze a műveket. A kompozíciók valahogy sehogy sem illettek össze, nem alakult ki a nagy koncertív érzete, ezúttal csak élménytöredékekről lehet beszámolni. Pedig a régiek azt is nagyon tudták, hogy milyen darabok passzolnak egymáshoz. Bach D-dúr partitájának indítása – egyeseknek meglepő, másoknak természetes módon – arról árulkodott, hogy a világ egyik legjelentősebb zongoraművésze, több mint három évtizedes koncertrutinnal a háta mögött, a kézremegésig izgul. A kimért, töredezett ritmikájú, díszítésekkel zsúfolt Ouverture ezúttal ideges, szabdalt és kusza volt. A szvit lassú tételeiben is hallatszott egyfajta hezitálás: nem árt tudnunk, hogy a muzsikusnál a lélek toporgása manuális bizonytalankodás formájában jelenik meg. A sodró tempójú, technikás tételekben nem tapasztaltam ezt a jelenséget; a záró Gigue-ben pedig, ebben a rendkívül virtuóz és Perahia előadásában szenvedélyes fináléban, a tökéllyel találkoztam. Hogy a kéz és a lélek a Bach-mű végére bemelegedett, azt Beethoven D-dúr szonátájának (op. 28) előadása igazolta. Az más kérdés, hogy a (Bachra) figyelmes hallgató nem tud azonnal átváltani az új szerzőre, beletelik néhány másodperc, amíg beszippantja a mű. Talán ezzel magyarázható, hogy „csak” a második tétel és a rondó-finálé nyújtott maradéktalan intellektuális élményt.

Ez épp a darab fele, de ne legyünk telhetetlenek. A szünet után ugyanis Brahms zongorasorozatának (Hat zongoradarab, op. 118) előadása önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy hetekre feltöltve érezze magát a hallgató. Nem is az volt az igazán érdekes, hogy Perahia milyen színeket zongorázott (ezen az estén egyébként sem a színezéssel volt elfoglalva…), nem is az, hogy mekkora szenvedélyt tudott elhitetni a hallgatóval (ezen az estén egyébként meglehetősen félszegen viselkedett…), és végül nem is az, hogy törékeny alkatát mekkora erővel ellenpontozta. Most az volt a döbbenetes, hogy Perahia milyen precízen látja előre az inkább szűkszavúan rövid kompozíciók arányait, és hogy a rövidre szabott időbe mennyi mindent tud sűríteni. Az intermezzók, a g-moll ballada vagy az F-dúr románc Perahia legszemélyesebb vallomásaként hatott: szerintem most elsősorban ezeket a műveket akarta megmutatni, a többi csak rákészülés vagy ráadás. Ráadás volt Chopintől a két csillogó etűd (Asz-dúr, cisz-moll) és a könnyedén vett Asz-dúr ballada, melyet már elernyedt szellemmel játszott, helyenként felületes technikával. A sort a valódi ráadások folytatták: Schubert, Chopin és Schumann. Mindez méltó és remek felütés volt az egyik legjobb hazai koncertsorozat, „A zongora” új szériájához.

Molnár Szabolcs
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Kortárszenei csúcs Pannonhalmán

A napfényben fürdő pannon táj a legkérgesebb lelket is megejti. Akár a sík, akár a lankás rész felől közelít az utazó, a Szent Márton hegyén álló monostor a történelem és a hit méltóságát sugározza. Ez a hit nem feltétlenül vallási természetű: hihet az ember a humánumban, a művészet, a zene erejében –Pannonhalma elfogadja. És befogadja az Arcus temporum, az Időívek művészeti fesztivál szép napjait is – most már négy éve.

Gramofon

Haydn-évforduló: egyeztessük óráinkat!

Kérem a nyájas olvasót, tekintsen a naptárra. Ugye 2007. szeptemberét írjuk? Négy meg tizenkettő meg öt – a végeredmény még a zenekritikus számára is huszonegy. Ennyi hónap van hátra Joseph Haydn halálának bicentenáriumáig. Sok vagy kevés? Ha a Magyar Haydn Társaság fertődi fesztiváljának színvonalát nézem: elegendő. Ha a talpam alatt csikorgó murva jut eszembe, szomorúság tölt el: elszalasztunk egy lehetőséget.

Gramofon

Ászok ütöttek a Soroksári úton

Elképesztő zenei távolságokat hidaltak át az 5. MOL Budapest Jazzfesztivál szervezői, amikor egy német énekes szólóját, egy magyar cimbalmos kvintettjének bemutatkozását és a francia harmonikakirály kvartettjét tették a Nemzeti Hangversenyteremben tartott nyitónap programjába.

Gramofon

A világválogatott átlagosan muzsikált Pesten

Solti György halálának 10. évfordulója adta az apropót, hogy a magyar dirigens által alapított, élvonalbeli együttesekből verbuvált Világzenekar a Békéért Budapestre látogasson. Műsor- és „sztárproblémákkal” egyaránt szembesülhettünk az olykor érdekes, olykor hosszúnak tűnő koncerten.

Gramofon

Hogy csinálják a fesztivált a svédek?

A recept egyszerű: végy egy régi ipari területet, alakíts ki ott kulturális intézményeket. Hirdess meg például egy kortárs zenei fesztivált, és városod máris bekerült a nemzetközi vérkeringésbe. Ilyesfélével próbálkoznak Graztól Pécsig sok városban. Mégsem megy simán. Kell némi innováció. No meg ízlés. Zenekritikusunk számol be svédországi tapasztalatairól.

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal