MOL Budapest Jazzfesztivál, nyitókoncert

Michael Schiefel, Lukács Miklós Quintet, Richard Galliano Quartet

szeptember 12., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Michael Schiefel Kettős irónia és bravúrszám © Gramofon

Erős, de nem teljes telt ház fogadta Michael Schiefelt, az énekes fenomént, aki évek óta a weimari zeneakadémián tanít, ahol nem olyan rég még őt tanították. Bobby McFerrin nyomán indult el, ez vitathatatlan, de távolról sem epigon. A színpadon egy olyan loop-berendezést használ, amellyel több szólamban, szinkronban tudja reprodukálni a hangját: amit a mikrofonba énekel, többszólamú kórusként szólal meg a hangszóróban. Természetesen egy ilyen előadás összhangzattani lehetőségei behatároltak, de ez nem volt zavaró, mert Schiefel jó zenész, szellemes dalokat komponál, jók a szövegei is (kár, hogy most nem énekelt németül). Lemezeit ismerve viszont a koncert egy kicsit vontatottnak hatott, mert Schiefel a samplernek először ott helyben „megtanítja” a kíséretet, és csak akkor kezd bele a melódiába. Bármennyire is érdekes folyamat ez, mégis lassan adja meg a dalok utazósebességét. Schiefel színpadi személyisége nagyon összetett: önirónia és szerénység az alap, de vannak nárcisztikus vonásai is. Kettős iróniával élt: éreztette, hogy tisztában van az énekes hangszerutánzás furcsaságával, és azt sem rejtette véka alá, hogy szerinte is elég faramuci dolog egy virtuális együttes (saját dúdolása) kíséretére szólózni. Így azután csak jelzés-szerű maradt néhány zenei megoldás, amelyet szívesen meghallgattam volna alaposan kidolgozva is.  

Lukács Miklós Pazar, poliritmikus performance © Gramofon

Klasszikus diplomával a zsebében Lukács Miklós cimbalomművész a magyar etnojazz zenekarok, és főleg énekesnők nagy kedvence lett: kísérte Miczura Mónikát, Palya Beát és másokat. Fergeteges duót vett fel Szakcsi Lakatos Bélával, Ezt kapd ki, Igor! címmel, Sztravinszkijnak ajánlva. Közben fél Európát bejárta a Dresch Quartet erős oszlopaként. Most megalakította saját kvintettjét, mellyel hangszerének adottságait tovább tágítja. Kiugróan tehetséges társakat kért fel, de abban már nem vagyok egészen biztos, hogy ez a hangszer-összeállítás – cimbalom, szaxofon, nagybőgő, ütőhangszerek, tabla – minden gondolatának a legszerencsésebb kifejezési formát képes megadni. A szaxofon kivételével ugyanis a cimbalomhoz hasonlítanak mind, húros vagy ütős jellegükkel. Pazar, poliritmikus tűzijáték, ütős párbaj, nagyívű, pompás szerkezetű kompozíciók során parádés szólók váltották egymást, a „world music” igazi értelmet kapott általuk. Mégsem tudták befűteni a nagy koncerttermet, csipkés maradt a hangzás, bármilyen gyönyörű témák is csendültek-bondultak fel, kőkeményen bepróbált, mégis szenvedélyes előadásmódban. Nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy egy akkordhangszer, legalább néhány szám erejéig, többet hozna ki a legszebben improvizáló magyar cimbalmos témáiból.

Richard Galliano Piazzola szellemi örököse © Gramofon

Richard Galliano, a dél-amerikai muzsikusokkal érkező olasz származású francia harmonikás zárta az első napot. Ő számomra a tőről metszett világzenész, Piazzolla mostanság talán legérdekesebb szellemi örököse – anélkül, hogy franciás stílusát feladná vagy letérne a jazz-improvizáció ösvényéről. Ez volt a legvonzóbb zenei vonatkozása koncertjének. Olyan svádája van, hogy már-már mindegy, mit játszik, muszáj odafigyelni rá. Hatalmas sztár: szerte a világon évente 200 koncertet ad. Lehengerlően kezeli ezt a daloló, beszélő, ringató furcsa hangszeröszvért, a tangóharmonikát, melyből a lélek minden romantikus rezdülése kihallik. Igencsak cirkalmas zene a New Musette, amelyik a párizsi sanzonnak, a jazznek, a tangónak, de még Bachnak is sokat köszönhet. Halk sóhaj, sok levegő a fújtatóból a billentyűk résre nyitásával. Galliano ezzel az eszközzel is élt néhányszor, de a Grappellit idéző könnyedség, nagy tempók és báj, meg a lefegyverző elegancia a nagy pillanatokban – nos, ezek jöttek be a ráadást is kikövetelő közönségnek. A Tangaria Quartet másik három tagja is kitett magáért; a francia vonós hagyomány újabb elegáns mesterét Sébastien Surel hegedűs személyében ismerhettük meg.

Zipernovszky Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely