Tetszett a cikk?

Woody Allen jött, látott és klarinétozott egyet muzsikus barátaival a Papp László Budapest Sportarénában – nyolcezer ember előtt. De ki tudja, hányan voltak, akik valóban, őszintén jól szórakoztak?

Woody Allen and His New Orleans Jazz Band
december 27., Papp László Budapest Sportaréna

Woody Allen and His New Orleans Jazz Band
Álmatagon
© Gramofon
A New Orleans-i tradicionális vagy klasszikus jazzt a múlt század tízes-húszas éveiben különféle táncos mulatságokon, bálokon, utcai felvonulásokon, szórakozóhelyeken játszották. Ezt Allen is elmondta nekünk röviden, mielőtt jó szórakozást kívánt, de talán maga sem hitt benne, hogy körülbelül nyolcezer ember egy óriási sportcsarnokban megérzi annak a zenének az ízét, amit az ő és Eddy Davis bendzsós nevével fémjelzett New Orleans Jazz Band hétfőről hétfőre megszólaltat a manhattani Carlyle Hotelben. Ott talán nem is úgy látszanak, mint hét kis pálcika a távolban, akik két kivetítő jóvoltából légüres térben muzsikáló öregurakká nőnek. A koncert vége felé a klarinétos sztár meg is jegyezte, reméli, viszontláthat majd a hallgatóságából többeket New Yorkban.

Ha egyszer New Yorkban járnék, fix, hogy nem fecsérelném az időmet a rossz fúvástechnikával, legfeljebb a sorok végéig tartó motivikus fantáziával és közepes stílusérzékkel bíró Allen; az ő többnyire álmatag bőgőse (Greg Cohen, akinek meglepő módon kollégái közt volt Tom Waits, David Sanborn, Ornette Coleman, sőt John Zorn is) és, ha lehet, még inkább álmatag dobosa (John Gill) hallgatására. Pedig ezt a fajta zenét a „hot” jelzővel illetik…

Eddy Davis ugyan szórakoztató jelenség, bendzsója mégis többet volt hamis, mint nem. Conal Fowkes zongorista stride-játékában nem volt hiba, a zongora is korhű, fémes hangon szólt keze alatt, s a két rezessel együtt neki köszönhetően kaptak némi dinamizmust az ismerős vagy annak ható kompozíciók. Jerry Zigmont harsonás, aki szintén évtizedes és egyébként remek szólistája az együttesnek, énekelt is, műanyag palackot és poharat használt szordínó gyanánt, de személyisége nem mutatkozott elég átütőnek ahhoz, hogy a legtávolabbi szektorokban táncra perdüljenek a nézők. Az ausztráliai születésű Simon Wettenhall trombitás, mondhatni, jobb sorsra érdemes. Igen technikás, játéka invencióval teli, illik a húszas évek jazzének világához, sőt azon még túl is mutat. Ám hiába.

Nyilván nem bánkódik vagy bosszankodik már sem Wettenhall, sem a többi öt muzsikus azon, hogy ha épp kiszalad belőlük egy frappáns szóló, a közönség legfeljebb fele annyira lelkesedik értük, mint klarinétos társukért. (A WAHOJB azt a jazzstílust játssza, ahol az egyes hangszerszólók már elkülönülnek, nem csak a kollektív improvizáció jellemzi azt.) Bizonyára hasonló arányokat figyelhetnénk meg mondjuk a szaxofonozó Bill Clinton és az őt kísérők viszonylatában. Snoblesse oblige, ugyebár. Amikor Allen és zenekara a második ráadás-szettet adta, a sportcsarnok improvizáló világosítója égve hagyta a terem fényeit, a küzdőtéren addig ülő VIP-ek pedig odasereglettek a színpad széléhez, hogy telefonjaikkal jól lefotózhassák a filmrendező-színész-humorista-drámaírót.

Félek belegondolni, mi történne, ha Woody Allen hobbija a makramézás volna.

Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Játék határok nélkül

A European Mantra, Tom és Jerry, valamint a Smart Music produceriroda az A38 hajón adta át közös karácsonyi ajándékát a „rockoló jazz” rajongóinak. Volt a csomagban minden, mi szem-fülnek ingere: meglepetés, tanulság, vidámság, röpülés.

Gramofon

Dobguru és billentyűs fenomén

A magyar jazz hangos a „session-jajtól”. Attól a panasztól, amelyik arról szól, hogy a hosszú távú, jelenségértékű zenei formációkat megfojtja a megélhetési zenélés: minden zenész minden zenésszel játszik, de legföljebb egy-két koncertes alkalmi formációk alakulnak. A kevés üdítő kivétel közé tartozik Kaltenecker Zsolt, akit saját trióján kívül nemigen látni máshol. Persze ha mégis elcsábul, akkor mi is ott vagyunk.

Gramofon

Ment-e előbbre a magyar zenei világ 2005 óta?

Sokan töprengtek a címben feltett kérdésen Sir Simon Rattle újabb budapesti fellépése alkalmával. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ugyanis nem telt meg Schumann Az éden és a péri című oratóriumának előadására. Két éve még közelharc folyt a jegyekért.

Gramofon

A dívaság rögös útján

Kovács Felicia Flóra egy megalapozott egzisztenciával rendelkező reklám- és produkciós cég vezetője; Budapesten és New Yorkban is fenntart egy-egy irodát. A sikeres üzletasszony másik élete a zene világában zajlik, és innentől igazán szép a történet.

Gramofon

Az Elektra színe és visszája

Az évad legjelentősebb bemutatójaként jelölték meg a dalszínház vezetői Richard Strauss Elektrájának premierjét a Magyar Állami Operaházban. Okkal, hiszen a zeneszerző második operáját több évtizede nem hallhatta élőben a budapesti közönség, így nincs vele semmiféle „viszonyban”. S hogy lesz-e? Az alkotók mindent megtettek azért, hogy lehessen.

Egy budapesti gyermekotthon második emeletéről esett ki egy kisfiú

Egy budapesti gyermekotthon második emeletéről esett ki egy kisfiú

Franciaország megindokolta, miért nem tartóztatná le Netajahut az elfogatóparancs ellenére sem

Franciaország megindokolta, miért nem tartóztatná le Netajahut az elfogatóparancs ellenére sem

Tűzszünetről állapodott meg Izrael és Libanon

Tűzszünetről állapodott meg Izrael és Libanon

Tíz lakásbérlő magyarból négynek az összes jövedelme majdnem felét elviszi a bérleti díj és a rezsi

Tíz lakásbérlő magyarból négynek az összes jövedelme majdnem felét elviszi a bérleti díj és a rezsi