Extázis Michel Camilóval
Michel Camilo jöttének hírére igencsak felbolydult a hazai jazzrajongók tábora – olyannyira, hogy zsúfolásig megtöltötték a Millenáris Teátrum széksorait. Még meg sem jelent a színpadon, de a konferanszban nevének említésére már óriási lelkesedésének adott hangot a publikum. Meg is kapták tőle, amit vártak.
Michel Camilo koncertje
március 9., Millenáris Teátrum
Michel Camilo Egy idő után fárasztó lett © Sánta István Csaba |
Michel Camilo szerencsés alkatú előadóművész. A dominikai születésű zongorista ötévesen komponálta első darabját, s már tizenhat évesen hazája Nemzeti Szimfonikus Zenekarának tagja lett. 1979-es New Yorkba költözésével a jazz további inspirációkat adó levegőjét is mélyen magába szívta. Miután szerzeménye (Why Not?) a Manhattan Transfer előadásában Grammy-díjas lett, majd 1985-ben felléphetett triójával a Carnegie Hallban, Camilo megindult a világhírnév felé. Biztosan és egyenletesen menetelt előre, mintha egy jól megtervezett sikertörténet főszereplője lenne. Megmaradt all-round muzsikusnak, vagyis a klasszikus zene és a jazz, a triófelállás, a fúvósokkal bővített combo és a szimfonikus zenekar egyaránt jól működő terepe zenéjének, s közben egy jól definiált, a latin zene lüktetésére, formavilágára és energiatöltetére épülő világot hozott létre magának. Más, a karibi szigetvilágból vagy Közép-Amerikából származó kollégáihoz – például a kubai Gonzalo Rubalcabához vagy a panamai Danilo Perezhez – képest őt kevésbé vonzotta, hogy a nagy amerikai jazzközösség tagja legyen. Saját felfogásban játszott muzsikájához mindig inkább szülőföldje zenéje, mintsem a swing vagy a fusion adta a kiindulási alapot.
Mivel magyar híveivel ez alkalommal találkozott először, úgy döntött, hogy a legújabb, Spirit of the Moment című trióalbumának anyagán kívül régebbi számokkal is megajándékozza a Millenárison egybegyűlteket, akik valóban ajándékként fogadták azokat. Camilo mint gyakorlott karmester, végig finoman instruálta a vele teljesen egy nyelvet beszélő kollégákat, akik annak ellenére, hogy feszülten figyeltek a zenei történésekre, épp úgy el-elszálltak játék közben, mint a főhős. Charles Flores szinte tangózott a bőgőjével, szenvedélyesen és dallamosan kísért, miközben a Dafnis Prieto által szolgáltatott alaplüktetést erősítette. Prieto úgy helyezett egymásra különböző osztatú ritmusokat, mintha a saját két karja mellett egy, a zsebéből előhúzott második kis-Dafnis karjai is ütnék a bőröket, cineket és kolompokat. A dobszerelést szinte percussionként kezelte, mintha timbaleseket, kongákat és clavest szólaltatott volna meg. Kísérete fegyelmezett és feszes, mégis játékos és hihetetlenül energikus volt az első perctől az utolsóig. Számomra ő vitte el a pálmát ezen az estén.
Hogy miért nem Camilo? Úgy éreztem, hogy lelkesedése, dinamizmusa, csaknem extázisba forduló zongorázása egy idő után nem vérpezsdítően vagy felemelően hatott, hanem fárasztotta a fület. Tömör, fürgén kalapáló blokk-akkordjai agresszívvá keményedtek. A végén mégis megkaptuk a feloldást: a második ráadásban, a Liquid Crystalban azt mutatta meg, hogy szellősen, épp a legmegfelelőbb pillanatban elhelyezett hangokkal is lehet varázsolni.
Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely
A művész, aki nem jó fiú többé
Az átlagos zenebarátok körében él egy kép a kifinomult, „jó fiú” Schiff Andrásról. Erre van fizetőképes kereslet, erre telnek meg nemcsak a normál széksorok, hanem a pódiumülések is. A másik Schiff talán ma még kevésbé érdekli a nyájas nagyérdeműt. Pedig az Európai Kamarazenekar élén a sziporkázóan szellemes, meghökkentően – de pozitív értelemben – fölényes Schiff Andrással találkozhattunk.
Klasszikus metál virágmintával
Más idők járnak már, mint a századelő Párizsában: hiába a MÜPA profi akusztikája, hiába a gyönyörű látvány, hiába az egzotikus hangzás – Indonézia tradicionális zenéje nem okoz akkora revelációt ma Budapesten, mint százegynéhány éve, amikor Debussy írt dicshimnuszokat a gamelánzenéről. Az okok elemzése helyett a koncert számos apró szépségéről emlékezünk meg.
Méltatlan nyitány a Tavaszi Fesztiválon
Rá lehet sütni a kritikusra, hogy túlságosan kényes, de számomra bizony rosszul összeállított, nem kellő gonddal szervírozott menü benyomását keltette a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye. Nincs mit tenni, mint várni a többi koncertet és a többi világsztárt – hogy mielőbb feledhessük a Bajor Állami Zenekar és Kent Nagano középszerű produkcióját.
Gigaexpedíció Mahler meghódítására
Mahler Nyolcadikja nemcsak műfaji tekintetben, hanem témaválasztásában is hajmeresztő alkotás. Az első rész egy középkori himnuszra, a második pedig Goethe Faustjának zárójelenetére épül. Meredélyek, sziklahasadékok, hegyszakadékok – életveszélyes terep. Kocsis Zoltán vezetésével a több száz fős előadógárda biztos helyismerettel teljesítette az expedíciót.
Fesztivál felnőtteknek: LOW, Budapest
Lassan bezár a LOW holland-flamand kulturális fesztivál. Kissé rezignáltan mondunk búcsút ennek a február közepe óta tartó eseménysorozatnak. Felhős homlokkal, de reménykedve: a kortárs művészet egyszer teret és közönséget nyer Budapesten is, és majd csak az számít, hogy mit ismersz a világból és mit teremtesz.
