Kodolányi Jazzverseny – 2009. évi gálakoncert
május 11., Siófok

Nem lehetett eltévedni. Siófokon, a kikötőnél induló sétányon az első épületegyüttes – tantermekkel, étteremmel, kollégiummal – a Kodolányi János Főiskola Siófoki Oktatási Központja. Az ambíciózus székesfehérváriak ugyan az idegenforgalom szakosok képzésére létesítették az elegáns, de nem nagyzoló helyszínt, annak díszterme alkalmas jazzkoncertek rendezésére is. Itt zajlott a második Kodolányi Jazzverseny. Talán már alig valakinek tűnik fel az enyhe disszonancia, amely egyrészt a két világháború közötti népi szociografikus irodalom egyik vezető alakjának ízlés- és értékvilága, másrészt az amerikai eredetű, ízig-vérig urbánus, sőt mondén és mindenek fölött szabadságvágyó zene értékrendszere között kihallható. Ezt az egymásnak feszülést már lelohasztotta a globalizáció. Az emeleti díszteremben vagy egy tucat náció fiai és lányai érezték magukat otthon, amikor az ugyancsak több kontinenst képviselő zsűri eredményt hirdetett, kitérve arra is, hogy kik tudtak legjobban „idegenekkel” játszani.

Ed Neumeister © Gramofon archív

A székesfehérvári jazztanárok ennek a versenynek úgy adtak saját arcot, hogy egybekötötték a versenyt a továbbképzéssel. Négy napon át együtt zajlott a műhelymunka a zsűritagok/tanárok vezetésével. A Siófokon legjobban fejlődő zenekar nevében Borbély Miklós vett át különdíjat – de ez már a nyilvános koncertként meghirdetett ünnepélyes díjkiosztón és gálahangversenyen zajlott. A koncert első, hosszabb részében a zsűritagokból alakult zenekar még egy utolsó, világszínvonalú leckét adott. Tantárgyak: kompozíció, eredetiség, változatos szóló-improvizációk, meg a jazz mesterségbeli tudásának több más összetevője. Ed Neumeister (harsona), Szabó Dániel (zongora), Hans Glawischnig (bőgő) és Antonio Sanchez (dob) kvartettje óramű pontossággal dolgozott össze, és zökkenőmentesen meg tudta mutatni a tagok egy-egy kompozíciójában rejlő sokféleséget. A zsűri spiritus rectora, Gonda János átengedte a zongoraszólamot fiatalabb kollégájának, aki a fehérvári jazzoktatás művészeti vezetője.

A harminc alatti nemzetközi jazz-utánpótlás beküldött felvételei alapján összesen hét országból választottak ki tíz zenekart a verseny döntőjére. Először a harmadik helyezett japán Saoxolin kvintett lépett fel a gálán. A ritmusszekció és a szopránszaxofon mellé egy választékos brácsás társult. Tőle és a másik lánytól, a különdíjas Manami Morita zongoristától klasszikusabb intonálást hallottunk, így a kvintett hangzása nem forrt még teljesen össze. Legalábbis egy számban nem, mert összesen ennyit engedtek a dobogósoknak. A második helyet egy osztrák kvartett kapta. A Playgrounds énekesnője, Tjaša Fabjančič szlovén, a grazi jazzakadémián együtt tanulnak a másik hangszerelő-zenekarvezetővel, Michael Lagger zongoristával. A szlovén szöveggel énekelt dal olyan változatos, eredeti, jól felépített és hangszerelt volt, hogy nem vettem észre, nem értek semmit a szövegből. Teljesen érett és kidolgozott produkcióval rukkoltak elő. A győztes, ötezer eurós díjjal jutalmazott trióban Maxime Sanchez zongorista mellett egy tenorszaxofonos és egy dobos lépett fel, a három dobogós közül a legszabadabb felfogásban, de leginkább hasonlóan a tanári zenekar stílusához. A zongorista és a dobos szólói nagyon jók voltak, izgalmasan csapongó zene szólt. A koncert után érdeklődésemre a zsűritagok arra emlékeztettek, hogy a gálán ugyan lehet, tetszetősebb volt az osztrák csapat, de a három nap alatt kiderült: a franciák tudása sokkal átfogóbb, a helyzetgyakorlatokban mindig tudtak újat mutatni.

Talán még közönségbarátabb lett volna, ha a tanárok együttese zárja a gálát, de így is végig meggyőzően magas színvonal és kellemes, laza hangulat uralkodott. A következő verseny – aminek megrendezésére a rektor búcsúzóul szavát adta – gálája akár már nagyobb közönséget csalogató helyszínen is megrendezhető.

Zipernovszky Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely