Tetszett a cikk?

Nyolcan sérültek meg abban a hétfői tömegverekedésben, ami két család között tört ki Jánosházán. Az érintettek egy korábbi konfliktust próbáltak rendezni, egy ilyen "békítő tárgyalás" fajult tömegverekedéssé.

A konfliktus két roma család gyerekei között robbant ki előző nap a helyi focipályán, ahol egy 17 éves fiú többször megütött egy nála néhány évvel fiatalabb fiút. Az erőszakoskodó családja ezek után megjelent a sértett rokonságánál és megpróbálta elérni, hogy ne legyen feljelentés az ügyből. Másnap, hétfőn reggel a helyi iskola elé is elmentek, ott olyannyira fenyegetőnek tűnt a helyzet, hogy a korábban bántalmazott fiú az iskolába menekült vissza. Később a két család megpróbálta megbeszélni a történteket, ez fajult verekedéssé, amibe a rokonság és a környékbeliek is bekapcsolódtak - írja a Vas Népe.

A lap információi szerint összesen nyolc sérültet találtak a helyszínre nagy erőkkel kiérkező rendőrök, akik csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást.

Shake

Mobiltelefonra vett erőszak

Egyre nő azoknak a száma, akik csak fizikailag vannak jelen evilágban, életük nagy részét ugyanis virtuálisan élik az internet társasági portáljain. Sokan csak azért provokálnak verekedést az utcán, hogy az erről készült felvételeket közzétegyék weboldalukon.

MTI Shake

Gyilkosság videojáték miatt

Szigorított munkatáborban letöltendő nyolc évi szabadságvesztésre ítéltek egy egyetemistát, aki egy számítógépes játék feletti nézeteltérés miatt annyira összeverte áldozatát, hogy az belehalt sérüléseibe.

MTI Itthon

Tömegverekedés a tápiószecsői művházban

Csoportos garázdaság miatt a rendőrök két férfit őrizetbe vettek, akik részt vettek a Tápiószecsőn kirobbant tömegverekedésben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára