A mai napon a világszerte nagyhatású magyar orvos, Semmelweis Ignác előtt tiszteleg a Google - írtuk meg korábban. A kereső főoldalán látható különleges logó időzítése kétszeresen is aktuális. Egyrészt Semmelweist 173 éve ezen a napon nevezték ki a bécsi közkórház szülészeti klinikájának vezető professzorává, másrészt ő jött rá, hogy a kézmosással jelentősen csökkenthető a betegségek terjedése. Az alábbiakban ennek apropóján felidézzük megvilágosodása egy kulcsmomentumát Sherwin B. Nuland Fertőző gyógyítók című könyvéből.

Egy jó barát halála

Amikor Semmelweis 1847-ben, velencei utazása után munkába állt, már meggyőződött a könnyen bizonyítható tények fontosságáról, és világosan látta, hogy sem epidémia, sem miazma nem lehet a gyermekágyi láz oka. Ha meg akarta találni a végső kórokot, azt egy olyan tényezőben kellett keresnie, amely az I. sz. klinikán – és csak ott – tömegesen fordul elő. Emellett azt a következtetést is levonta, hogy a betegség személyek közti közvetlen kontaktussal is átadható, hiszen az újszülöttek nyilvánvalóan ugyanabban a betegségben halnak meg, mint amiben az édesanyjuk.

A klinikán elszántan látott ismét munkához, és került lépésenként egyre közelebb a céljához. Kezdeti lelkesedése, a betegektől távol töltött idő jótékony hatása azonban hamar szertefoszlott – 1847. március 20-án. Bécsben szörnyű hír várta. Meghalt Jakob Kolletschka, Semmelweis nagyra becsült barátja, akit különösen tisztelt. Kolletschka épp a tanítványaival végzett boncgyakorlatot, amikor egyik hallgatója véletlenül egy szikével megszúrta az ujját, és az elkapott súlyos fertőzés pár nap alatt végzett vele. Holttestének felboncolásakor szervei és szövetei tele voltak gennyel, és pontosan olyan elváltozásokat mutattak, mint a gyermekágyi lázban elhunyt anyák és csecsemőik tetemei.

Semmelweis megdöbbentően írja le, hogyan hatottak rá a megfigyelések, ahogy újra meg újra áttanulmányozta a barátja boncolásáról készült jegyzőkönyv szövegét. Az általában ügyetlenül és bőbeszédűen fogalmazó Semmelweis ezúttal kristálytisztán fejezte ki magát.

„Megrázkódtatva egész valómban, és izgatott kedélyem szokatlan hevével gondolkozám e felett, midőn hirtelen lelkem előtt állt meg e gondolat s egyszerre világos lőn előttem, hogy a gyermekágyi láz és Kolletschka tanár betegsége ugyanegy, miután a gyermekágyi láz bonctanilag ugyanezen alakokból áll, t. i. nyirkedény- viszérlob, genyvér, áttételek stb. Ha tehát Kolletschka tanárnál a genyvér (Pyaemie) hullarészek által történt beoltás következtében támadt, úgy a gyermekágyi láznak is ugyanezen forrásból kellett származnia. Most csupán azt kellett eldönteni: honnét? és hogyan? oltatnak be a szülőkbe rothadt hullarészek. Ezen hullarészek átviteli forrása a tanulók és gyógykezelő orvosok kezein volt föllelhető.”

„Hulla eredetű vérmérgezés”

A tetemekről átkerülő részecskék eredete nyilvánvalónak tűnt: a gyermekágyi lázban elhunyt anyákat boncoló medikusok és tanáraik a boncteremből egyenesen az I. sz. klinikára érkeztek, kezükön a gyilkos kórral. Mivel a felületes kézöblítésen túl alapos kézmosásnak vagy átöltözésnek nem látták értelmét, ilyesmivel nem is törődtek. A láthatatlan részecskék tehát közvetlenül jutottak a vajúdó nőkbe. Átjuthattak a hamarosan megszülető magzatba is, hiszen a véredények a méhlepényen keresztül még az anyai vérkeringéshez kapcsolódtak. Az eltávolított méhlepény helyén a kismamák szervezetébe közvetlenül a szülés után különösen könnyen szívódhatott fel az idegen anyag. Minél nagyobb trauma érte az anyát, annál több csatorna nyílt meg, amelyeken át a részecskék az anya vérkeringésébe juthattak. Semmelweis szavaival:

„A gyermekágyi láz nem több és nem kevesebb, mint hulla eredetű vérmérgezés”.

Semmelweis felismerése révén két legyet ütött egy csapásra: megválaszolta a betegség természetére vonatkozó kérdést, és a megelőzést illetően is javaslatot fogalmazott meg. Most már tudta, hogy a betegség voltaképp a vérnek a tetemekből származó részecskékkel való szennyeződésére vezethető vissza. Felismerte, hogy az átvitel a medikusok és az orvosok keze révén zajlik; rájött, hogy úgy előzhető meg a megbetegedés, ha a medikusok és az orvosok a kezüket megfelelően megtisztítják a fertőző anyagtól; és tisztában volt azzal is, hogy a tetemekről átkerülő részecskék jelenléte szag alapján érzékelhető mindenütt, ahol csak megtapadnak.

A klóros vizet (hipoklórossavat) már régóta használták arra, hogy a különféle tárgyakat megtisztítsák a rájuk tapadó rothadó anyagok kártékony kipárolgásaitól. Semmelweis azt mondta, ez lenne a legalkalmasabb a bűz forrását jelentő hullarészek elpusztítására. Ezért 1847. május közepén elrendelte, hogy egy tálban chlorina liquidát, azaz klóros vizet helyezzenek el az I. sz. klinika bejáratánál, és belépéskor minden medikusnak alaposan kezet kellett mosnia, mielőtt a vajúdó nőhöz ment. Kis körömkeféket is elhelyeztek itt, hogy a belépők a körmük alól is kitakaríthassák a szennyeződéseket. Később az olcsóbb klórmeszes oldat (víz és klórmész keveréke) használatára tértek át.

Beletelt néhány hétbe, mire az új megelőző eljárás higiénés haszna június elején megmutatkozott, azonban mindenki láthatta, hogy valami elkezdődött. Az év utolsó hét hónapjában az I. sz. klinikára felvett 1841 szülő nő közül már csak 56-an haltak meg, vagyis a halálozási ráta 3%-ra, kb. a II. számú klinikán tapasztalt szintre csökkent. A protokoll bevezetését követő első teljes évben, 1848-ban az I. sz. klinikán 1,2%, a II.-en 1,3% volt a gyermekágyi lázzal összefüggő halálozási ráta, vagyis gyakorlatilag nem volt különbség a két osztály között. Ugyancsak ez év márciusában és augusztusában az I. sz. klinikán egyetlen szülő nő sem halt meg.

A fenti cikk részlet Sherwin B. Nuland Fertőző gyógyítók című könyvéből. A könyvet - amely az egyik legnagyobb magyar tudós különös történetén keresztül a tudományfejlődés rejtelmeit is feltárja előttünk - itt rendelheti meg kedvezménnyel.