Minden Háim Weizmann, a Cionista Világszervezet elnökének táviratával kezdődött, amit Kurt Blumenfeld német cionista vezető továbbított Einsteinnek. Weizmann az Egyesült Államokba készült, hogy pénzt gyűjtsön a Palesztinában letelepedni kívánó zsidók és a jeruzsálemi Héber Egyetem létrehozásának támogatására, és azt javasolta, hogy Einstein is tartson vele. Einstein eleinte nem lelkesedett a gondolatért. Azt állította, hogy gyenge szónok, és a hírneve kihasználását sem érzi méltónak. Végül mégis elfogadta a meghívást, és a döntés fordulópontot hozott az életében.

Korábban szinte minden gondolata a tudomány körül forgott, még akkor is, ha ez a magán- és családi élete rovására ment. A zsidó identitása azonban annál inkább előtérbe került, minél hosszabb ideje élt Németországban. Az antiszemitizmus felébresztette lázadó, kívülálló természetét. Ahelyett, hogy megpróbálta volna eltitkolni a zsidóságát, felvállalta a kapcsolatát az általa törzsi rokonoknak nevezett nép kultúrájával és közösségével.

Amerikában tízezrek rajongtak érte

Einsteinék 1921 márciusában utaztak el Amerikába. Az átkelés közben Einstein megpróbálta elmagyarázni Weizmannak a relativitás elméletét. Amikor az újságírók New Yorkban megkérdezték tőle, érti-e az elméletet, Weizmann így válaszolt:

„Az átkelés során Einstein mindennap elmagyarázta, így mire megérkeztünk, teljesen meggyőzött róla, hogy ő valóban érti.”

Azután az egyik riporter Einsteinhez fordult, és arra kérte, foglalja össze egy mondatban a teóriát. Einstein azzal vágott vissza, hogy egész életében próbálta az elméletet egyetlen könyvbe belesűríteni, most meg egyetlen mondatot várnának tőle. Miután az újságíró nem tágított, kedvesen összefoglalta a lényeget. Mint mondta: a tér és az idő fizikai megközelítésével foglalkozik, aminek a gravitációs elmélet a végeredménye.

A fogadóünnepség után Einsteint beültették egy nyitott tetejű autóba, és a konvoj végighajtott vele a Lower East Side zsidók lakta részein, ahol ujjongó tömeg üdvözölte. A hivatalos fogadásra néhány nappal később, a Városházán került sor, amelynek parkjában 10 ezer ember várta izgatottan a beszédeket. Bárhová ment Einstein Manhattanben, mindenhol telt ház várta. Annak ellenére, hogy bonyolult fizikai problémákról beszélt németül, vagy csak mosolyogva álldogált, miközben Weizmann igyekezett pénzt kicsikarni a hallgatóságból a palesztinai zsidó telepeseknek.

„A Metropolitan Operaházban a földszinti zsöllyéktől az utolsó emeleti sorig minden hely elkelt, és további több százan álltak” – tudósított a The New York Times az egyik napon. A New York-i tömeghisztéria több mint három héten át tartott. Einstein ezután Washingtonba látogatott, ahol találkozott Warren G. Harding elnökkel.

Amerikai körútja során Einstein Warren G. Harding elnököt is meglátogatta a Fehér Házban

Einstein a Princeton Egyetemen tudományos előadás-sorozatot tartott, és tiszteletbeli diplomát kapott „a gondolatok ismeretlen tengerén tett útjáért”. Einstein nem tett engedményeket a közönségének: őrült tempóban firkált a táblára, nem kevesebb mint 125 bonyolult egyenletet állított fel, és mindeközben németül magyarázott. Az egyik jelen lévő diák így foglalta össze egy újságírónak a teremben uralkodó hangulatot:

„A karzaton ültem, de elbeszélt a fejem felett.”

Einsteint a Harvardra is meghívták, de nem kérték fel, hogy előadásokat tartson. Ebben sokan fricskát véltek felfedezni, ami olyan harvardi személyiségek befolyására utalt, mint Louis Brandeis és Felix Frankfurter, akik zsidóként büszkén vállalták az asszimilációt, és nem rokonszenveztek az Einstein és Weizmann fémjelezte cionizmussal.

Einstein és az Edison-teszt

Boston épp a megfelelő hely volt arra, hogy Einstein kifejtse az oktatás módszereiről és céljairól vallott véleményét. Erre lehetősége is nyílt, amikor szembetalálta magát az „Edison-tesztként” ismert népszerű játékkal.

Thomas Edison, a híres feltaláló gyakorlatias ember volt, és úgy vélte, az amerikai egyetemeken túlságosan elméleti jellegű az oktatás. 74 éves volt, amikor Einstein Amerikába látogatott, és kezdett már kissé bogarassá válni. Összeállított egy tesztet a nála munkára jelentkezőknek, amin az adott beosztástól függően mindig változtatott kicsit. A mintegy 150 kérdés között ilyenek szerepeltek: Hogyan cserzik a bőrt? Melyik ország a legnagyobb teafogyasztó? Miből készült Gutenberg nyomdája?

Szinte elkerülhetetlen volt, hogy Einsteint is alávessék a The New York Times által csak „örök Edison-kérdőívpróbának” nevezett tesztnek. Az egyik nyilvános beszélgetésen egy riporter felállt, és megkérdezte Einsteintől: „Mekkora a hang sebessége?” Einstein természetesen tisztában volt azzal, hogyan terjednek a hanghullámok. Ám kénytelen volt beismerni, hogy hirtelen nem tudja az adatokat, de ezeknek a könyvekben is könnyen utánanézhet.

Átfogóbb válaszában támadást intézett Edison oktatási elvei ellen – szerinte az oktatásnak inkább az volna a feladata, hogy megtanítsa gondolkodni a diákokat, nem pedig az, hogy adatokkal tömje az agyukat.

Pénzgyűjtés

Einstein Bostonban töltött ideje nagy részében szereplésekre, gyűlésekre és pénzgyűjtő vacsorákra járt Weizmannal, ahol a cionizmus ügyének próbáltak támogatókat szerezni. A Boston Herald beszámolt egy ilyen rendezvényről, amit a roxburyi zsinagógában tartottak.

„A reakció döbbenetes volt. A fiatal hoszteszek hosszúkás dobozokkal a kezükben törtek utat a zsúfolt sorok között. A vendégek mindenféle címletű bankjegyeket szórtak a dobozokba. Egy tekintélyes zsidó hölgy elragadtatva kiáltotta, hogy nyolc fia szolgált a hadseregben, és az ő áldozatukkal arányosan szeretne hozzájárulni az ügyhöz. A magasba emelte értékes külföldi óráját, és lehúzta a gyűrűket az ujjáról. Mások is követték a példáját, és a dobozok és kosarak hamarosan megteltek gyémántokkal és más drága ékszerekkel.”

hvgkonyvek.hu

Abból kiindulva, hogy a kultúránk ma milyen torz módon értelmezi a hírnevet, megdöbbentő olvasni az Einstein fogadására rendezett hatalmas parádékról az amerikai körútja során. A connecticuti Hartfordban az autókonvoj több mint 100 járműből állt, amelynek az élén egy zenekar, háborús veteránok egy csoportja és amerikai és cionista lobogókat lengető zászlóvivők vonultak. A felvonulást több mint 15 ezres tömeg nézte.

Manapság egy elméleti fizikussal kapcsolatban nehéz lenne ilyesmit elképzelni. Einstein amerikai útja és kapcsolata a cionista üggyel egy olyan jelentős áramlatba illeszkedett, amely átformálta az európai zsidóság identitástudatát. Az Egyesült Államokban töltött utolsó napján adott interjújában Einstein azt nyilatkozta, hogy a német zsidók csak a legutolsó nemzedék idején kezdték a zsidó néphez tartozónak érezni magukat. Korábban csak egy vallási közösség tagjaiként gondoltak magukra. Ezt az érzést azonban lerombolta az antiszemitizmus gyors megerősödése. Einstein úgy vélte, hogy a zsidóság még mindig nyerhet valamit a válságból.

Ő maga mindig visszataszítónak találta a zsidók alkalmazkodási és megfelelési hajlamát, és úgy gondolta, a megpróbáltatásoknak legalább annyi pozitív hozadéka lehet, hogy a fenyegető veszély a zsidók egy részét szembenézésre kényszeríti saját zsidóságával.

A fenti cikk Walter Isaacson Einstein - Az ember a relativitáselmélet mögött című könyvének szerkesztett részlete. A Steve Jobs-életrajz és az Innovátorok című bestsellerek szerzője Einstein munkásságát, a fizikában elért eredményeit és a fordulatokban gazdag életét történelmi és tudománytörténeti kontextusba helyezi. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.