Sok szülő úgy gondolja, hogy már semmit sem tehetünk, amikor a gyerekünk kamaszkorba ér, hiszen addigra kikerül a kezünk alól, és semmiféle hatással nem lehetünk rá. A kamaszokkal szemben a médiában, a felnőttek körében, sőt egész kultúránkban és a közbeszédben is negatív hozzáállás és sok előítélet érvényesül. Azok a szülők, akiknek problémás a viszonyuk a kamasszal, meg vannak győződve arról, hogy a gyerek „rossz viselkedése” személyesen ellenük irányul.

Kezdetben a gyerekeink a mi normáinkat, szabályainkat és értékeinket sajátítják el, a mi hagyományainkat és viselkedésünket követik, azt értékelik és élvezik az életben, amit mi. Amikor serdülőkorba lépnek, saját értelmezésük szerint kell kialakítaniuk a saját identitásukat. Ahhoz, hogy felelősségteljes felnőttekké váljanak, tudniuk kell, hogy a mi szabályaink, normáink és értékeink közül melyeket fogadják el sajátjukként.

Most válnak önmagukká

Ehhez pedig próbára kell tenniük őket, jól megrágni, és néha ki is köpni. Ez a viselkedés természetesen nem mindig vág egybe a jó viselkedésről kialakított képünkkel. Kamasz gyerekeink viselkedése tehát nem mindig arról szól, hogy ellenünk fordulnak, sokkal inkább arról, hogy most válnak igazán önmagukká.

Serdülő gyerekünkről vagy a szomszéd kamaszról szólva sokszor használjuk az alábbi kifejezéseket: megközelíthetetlen, csak azt csinálja, amit akar, öntörvényű vagy feszegeti a határokat. Lusta és motiválatlan. Nincs benne tekintélytisztelet, túl sokat iszik vagy dohányzik, nem ismeri a kontrollt.

Mindezek azonban túlságosan szigorú címkék ahhoz, hogy bárkire ráaggassuk őket, olyasvalaki pedig a legkevésbé sem szolgálhat rá, aki még útkeresésben van. A kamaszok formálódnak és befolyásolhatók, ezért különösen fontos, hogy más nézőpontból tekintsünk rájuk, beszéljünk róluk és velük. A szavak igenis számítanak, és erősen befolyásolhatják, mit gondol egy kamasz saját magáról.

Abban szeretnénk segíteni őket, hogy megerősödjenek és rugalmassá váljanak, ehelyett valójában bíráljuk őket, és negatív címkéket aggatunk rájuk. Ez pedig méltánytalan, sőt kifejezetten igazságtalan, hiszen ők csupán – legalábbis részben – úgy viselkednek, ahogyan odahaza a szüleiktől, nevelőiktől látták.

Egyesek szerint, ha gyerekünk kamaszkorba ért, nyugodtan hátradőlhetünk és elégedettek lehetünk, mert a munka oroszlánrészét már elvégeztük. Ezzel a véleménnyel részben egyetértek, részben viszont nem. Tudom, hogy a serdülők eltávolodnak tőlünk, tesztelgetik a szabályokat, az értékeket, és feszegetik a határokat – ez mind természetes és szükséges ahhoz, hogy függetlenné váljanak. Ebben a tekintetben valóban lazíthatunk.

Én magam sem vágyom arra, hogy a lányaim a másolataim legyenek, ugyanis ezzel a fejlődésük legalapvetőbb részét ugranák át. Rendkívül fontos időszak ez a számukra ahhoz, hogy rájöjjenek, kik is ők valójában. El kell tehát engednünk a kontrollt bizonyos területeken, és megállni, hogy beavatkozzunk, még ha szükségesnek is érezzük, hogy nagyobb biztonságban tudjuk őket. Mert ez valójában a mi igényünk, amely sokszor fontosabbnak tűnik kamasz gyerekeink igényeinél.

Nem értek egyet viszont azzal, hogy magukra kellene hagynunk őket ebben az időszakban. Folyamatosan szükségük van ugyanis a figyelmünkre, az iránymutatásunkra és a támogatásunkra, csakhogy a korábbiaktól eltérő módon kell megadnunk nekik mindezt. Az a helyzet, hogy a kamaszok még nem tudják, milyen irányba tartanak. Elkövetnek majd néhány hibát, bőven lesz majd részük örömben és bánatban, lesznek jó és rossz időszakaik, eközben pedig mindvégig igénylik, hogy a közelükben legyünk.

Ez az, amiért nem legyinthetünk bármire

Továbbra is fontos szereplői maradunk kamasz gyerekeink életének, készen arra, hogy segítsük és támogassuk őket, miközben önmagukat keresik. Nem azt állítom, hogy erre jobban szükség van, mint bármikor volt az életük során, csupán azt, hogy legalább annyira.

Kamasznevelés dán módra

HVG Könyvek

Kapaszkodót kell nyújtanunk, amikor meginog a talaj a lábuk alatt, és a szavainkkal és a viselkedésünkkel is azt kell közvetítenünk feléjük, hogy ott vagyunk nekik, minden rendben lesz, és ami történik velük, abból mindig tanulhatnak. Arra van szükségük, hogy higgadtan képviseljük és adjuk át nekik a számunkra fontos értékeket, mert ez ad nekik erőt és teret ahhoz, hogy meghozzák a saját döntéseiket.

Ha ezekben a sérülékeny években magukra hagyjuk a gyerekeket, azzal azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük őket. Szükségük van ránk, és arra is, hogy elérhető közelségben maradjunk. Nem függésben, de elég közel, ha gondoskodás és támasz kell nekik.

A fenti cikk Iben Dissing Sandahl Kamasznevelés dán módra című könyvének szerkesztett részlete. A könyvből megtudhatjuk, miért olyan fontos, hogy elérhető közelségben maradjunk a kamaszok számára. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.