Damien Hirst saját művével, egy gyémántokkal kirakott koponyával © Műértő

A nemzetközi műtárgypiac forgalma a 2002-2006 között eltelt négy év alatt megduplázódott - számolt be a The European Fine Art Foundation az általa rendezett maastrichti TEFAF-vásár idejére elkészített tanulmányában. Az eredményhez hozzájárult a kortárs művészet kereskedelmi térhódítása, illetve a kínai, az orosz és az indiai piac aktivitása.

Számokban kifejezve: a forgalom 2002 óta 22,2 milliárd euróról 43,3 milliárd euróig, az eladások száma 25,8 millióról 32,1 millióra emelkedett. A növekedés csak 2005-2006-ban 50 százalékot tett ki. A legnagyobb fejlődést a kínai műkereskedelem produkálta, mely mára a piac negyedik legnagyobb szereplője, és a teljes forgalom 5 százalékát tudhatja magának. Az Európai Unión belül továbbra is Angliában köttetik a legtöbb üzlet: a kontinens műtárgy-kereskedelmi volumenének 60 százaléka itt realizálódik - ez a világ piacán 27 százalékos részesedést jelent. A legnagyobb fejlődést a kortárs művészet eladásában könyvelhették el, és noha az Egyesült Államok vezető pozíciója (47 százalék) megingathatatlan, Kína ma már éppúgy 20 százalékos részesedést hasít ki, mint Anglia.

A nemzetközi műtárgy-kereskedelem 2003-ben érte el mélypontját, de azután igen hamar erőre kapott. Erről a szintről 2006-ra az amerikai kereskedelem 60 százalékkal, az európai 38 százalékkal tudta növelni eladásait. A legnagyobb európai piacok, az angol és a francia egyaránt 43 százalék körül növelhette forgalmát. A legnagyobb fejlődésnek, 78 százalékos emelkedésnek az új piacok örülhettek, kiváltképp Kínában, Oroszországban és Indiában, ahol a tehetős vásárlók nagy számban fordultak a műkereskedelem, a műgyűjtés felé. Az állandó piacvezető Egyesült Államok, Anglia, Franciaország hármasa mellé mára felzárkózott Kína, maga mögé utasítva a hagyományosan központi piaci pozíciót elfoglaló Németországot és Svájcot. A kínai kortárs árverések forgalma nem kevesebb, mint 983 százalékkal emelkedett egyetlen év alatt (2205-2006), vagyis az eladások mértéke a százszorosára nőtt.

Az elmúlt néhány év árverési eredményeit látva kétségtelen, hogy jelenleg a kortársak eladása kényszeríti ki a legtöbb figyelmet. Már csak azért is, mert itt születik a legtöbb rekord, ez a piac legdinamikusabban fejlődő ága, és ettől várják a műkereskedelem megmentését az esetleges (és bizonyára azért előbb-utóbb bekövetkező) visszaeséstől. A befektetések olyan tömegét vonzotta magához a kortárs művészet, hogy eredményei az alapok biztonságát - és ezáltal a világpiac állapotát is - befolyásolhatják. Egyelőre úgy néz ki, hogy nincs rossz helyen a kortárs művészetbe fektetett pénz - jelenti egy másik tanulmány, az ARCO idejére kiadott műtárgypiaci elemzés. Az Artprice szerint 2001 szeptembere és 2007 júliusa között a kortárs szektor forgalma 233 százalékkal emelkedett, miközben a teljes műkereskedelem bővülése ettől elmaradva, „csak” 152 százalékot ért el. A tanulmány kitér arra, hogy a gyűjtők táborának szélesedésében nem kis szerep jut az internetnek, amely ma már mindenki számára lehetővé teszi a művészek, árak, trendek, a kereslet és a kínálat figyelemmel kísérését, ami nagymértékben csökkenti a téves döntések esélyét, a műgyűjtéssel járó egyik legnagyobb kockázatot.

A gyűjtők számának növekedését az olcsó műtárgyak tömkelege okozza: az aukciós tételek legnagyobb hányada 1000 euró alatt kel el, és mivel - az Artprice kimutatása szerint - a legtöbb árverési tétel a kortárs művészet kategóriájába esik, a nagy számok törvénye alapján a legtöbb elkelt árverési tétel olcsó kortárs műalkotás. A tételeknek mindössze 2,2 százaléka éri el a 100 ezer eurós szintet, és 17,2 százaléka marad 2000 euró alatt. Richard Polsky piaci elemző szerint a legjobb befektetés egy gyűjtő számára apró kincseket keresni, a jövő reménységeinek műveit, akik csak most rugaszkodnak el, és csak majd ezután lesznek felkapott és drága „sztárok”.

Mára a kortárs művészet a piac vezető szegmense, megelőzve a XIX. századi és a modern művészetet, ahol egyre nehezebb valóban dráguló tételeket találni. Míg a tavaly decemberi nagy New York-i impresszionista és modern festészeti árveréseken a műtárgyak legalább 20 százaléka visszamaradt, addig néhány nappal később mindkét vezető aukciósháznál, a Sotheby’snél és a Christie’snél a kortárs szekció 90 százalék fölött teljesített, 215,6, illetve 221 millió eurós forgalmával a legmerészebb reményeket is messze túlszárnyalva. Ráadásul a tételek 55 százaléka a becsérték fölött cserélt gazdát, és olyan csúcsárak születtek, mint Francis Bacon 31,3 milliója (Second Version of Study for Bullfight No.1), Mark Rothko 20,8 millió eurója (Red Blue Orange) és Jeff Koons két nap különbséggel elért, 7,3 és 163 millió eurós életműrekordja (Blue Diamond, Hanging Heart).

A piac legfőbb jellemzője kétségkívül a globalizáció, amelynek eredője az újabb aukciós irodák megnyitása (a vezető műkereskedések gyarmatosító törekvései), illetve újabb és újabb vásárok alapítása. Meg kell jegyezni továbbá azt is, hogy az elsődleges piac (a galériás eladás) nem csekély hányada ma már az internetes megtekintésen, kapcsolatfelvételen és kifizetésen keresztül működik.

Míg korábban szinte minden komolyabb kortárs üzlet és aukciós ár amerikai gyűjtőknek volt köszönhető, tavaly két méregdrága Bacon-mű is (az egyik a fent említett Second Version) német tulajdonoshoz került. New York vezető szerepét azért nem veszélyezteti semmi, még a második London és a harmadik, dinamikusan fejlődő Ázsia sem: 2006 júniusa és 2007 júliusa között az 1945 után született művészek alkotásai Amerikában 215 millió, Angliában 125 millió, Kínában 105 millió euró értékben keltek el árverésen. A sorban Franciaország, Olaszország, Németország, Spanyolország, Svájc, Szingapúr és Ausztrália következik.

Richard Polsky a kínai kortárs művészetet „a jövő csillagának” tekinti, utalva az ázsiai piac folyamatos nyitására és a kínai gazdaság lendületes fejlődésére. Míg az Artprice top 100 kortárs művészének egynegyede, a top 50-nek egyharmada kínai - ők a kortárs művészet „rocksztárjai”, ahogyan az elemzés említi. (Értékük öt év alatt megnégyszereződött!) Zhang Xiaogang a 2006-os listán a második helyet foglalta el Jean Michel Basquiat mögött, ugyanis közel 24 millió dollár értékben keltek el művei. Jelentékeny számú nyugati gyűjtő vásárol ma már ázsiai művészektől, főleg olyanok, akik valamilyen gazdasági érdekeltséggel rendelkeznek a Távol-Keleten. Ugyancsak az ázsiai piacok előretörését bizonyítja, hogy míg 2003-ban az Európai Unió tagországai a teljes műkereskedelem 53 százalékát birtokolták, addig 2006-ban már csak 44 százalékot tudhattak magukénak.

Bár a média rendre csak az aukciós eredményekről számol be (természetesen ezek a nyilvános tranzakciók), az üzletek nagyobb hányadát (52 százalék) a galériások kötik. Abban feltétlenül megegyezik a piac két területe, hogy az üzletmenet csekély mennyiségű magas értékű és tömeges olcsóbb műtárgy eladásával zajlik. A Christie’s és a Sotheby’s részesedése többszöröse az őket követő Bonhams, illetve a Phillips de Pury aukciósházaknak, dominanciájuk még látványosabb a képzőművészeti árverések terén. (Az Artprice 5000 aukciósházat tart számon!) A másodvonalbeli házak közül többnek a hatása, működése is túllép hazája határain, ilyen az Artcurial Franciaországban, a Bonhams Angliában vagy a Kornfeld Svájcban. A harmadvonal árverezőire jellemző, hogy tevékenységük leginkább regionáis. A leggazdagabb aukciós piac az Egyesült Államoké, amely alig előzi meg az Uniót, ahol Anglia, Franciaország, Németország a nemzetek sorrendje. (Az angol aukciós kereskedelem közel tízszeres értékben forgalmaz, mint a német.) Angliában egyértelmű az itt alapított Sotheby’s és Christie’s dominanciája. Nem úgy Franciaországban, ahol 2000-ig (közel 500 évig) kizárólag honi aukciós vállalkozások működhettek. A 2001-ben Párizsban megjelenő Christie’s mára itt is piacvezető (18,5 százalék), nem sokkal a helyi Artcurial (13 százalék) előtt. A német piac sajátossága, hogy nem a fővárosban koncentrálódik, hanem helyi központokat alakított ki Münchenben, Berlinben, Kölnben és Düsseldorfban. A vezető aukciósházak ugyancsak helyiek: a Villa Grisebach a képzőművészeti szektor 22 százalékát, a Lempertz 14 százalékát, a Neumeister pedig 8 százalékát birtokolja.

A galériások, régiségkereskedők a piac valamely területére koncentrálva jóval hatékonyabban tudnak működni, mint a „mindenevő” aukciósházak: kisebb a hibás döntésekben rejlő kockázatok esélye, magas fokú tárgyi tudásuk pedig messze jobb pozícióba helyezheti őket, mint amilyet forgalmuk alapján elfoglalhatnának. A vezető galériák általában forgalmuk felét saját hazájukban, felét pedig külföldön, többnyire vásárokon bonyolítják. A TEFAF kiállítói egy felmérésen úgy nyilatkoztak, hogy éves bevételük 40 százalékát vásárokon könyvelhetik el, és ez az arány a műtárgypiaci központoktól távol eső galériák esetében akár a 90 százalékot is elérheti. A legtöbb külföldi vevőt a francia és belga kereskedők köszönthetik (65 százalék), a legkevesebbet az amerikai galériások (27 százalék). A felmérés szerint a legnagyobb problémát a jó állapotú és reális árú kvalitásos műtárgyak hiánya okozza. A megkérdezett kereskedők áruik 38 százalékát árverésen, 29 százalékát másik műkereskedőtől, 35 százalékát pedig magánszemélyektől, gyűjtőktől vásárolják, és csak ez utóbbi esetében jellemző, hogy szinte kizárólag helyi eladóval kötnek üzletet. (Az aukciósház és a galéria mint üzletfél egyaránt lehet helyi vagy külföldi.)

Az elemzés kitér arra, hogy a művészeti vásárok hatása messze túlmutat a rendezvényen magán, a vásárnak helyszínt adó város jó néhány napig igen tehetős és igényes látogatók tízezreit látja vendégül. A 2006. év során a maastrichti TEFAF 84 ezer, a Biennale de Paris 90 ezer, az Art Basel 60 ezer (Miami Beachen további 40 ezer), a londoni Frieze pedig 63 ezer látogatót fogadhatott. (Az Unióban közvetlenül 220 ezer ember dolgozik a műkereskedelemben, amely még több munkavállalót foglalkoztat közvetve, az üzleti és logisztikai területeken, az árverésekhez, vásárokhoz kapcsolódó kulturális turizmusról nem is beszélve.)

A felmérést összefoglaló tanulmány megjegyzi, hogy ma már a kereskedő és az aukciósház fogalma összemosódik, hiszen a két vezető árverező is vásárolt galériát: a Sotheby’s a Noortman Master Paintingst, a Christie’s pedig a Haunch of Venisont. Ez a tendencia nem okoz örömet a galériásoknak, mert az aukciósházak nagy iramban gyűjtik maguk köré a magáneladókat és vevőket, és egyre kevésbé tevékenykednek „nagykereskedőként”, ahogyan azt a hagyományos műkereskedelemben tették. Sok galériás ma már arra kényszerül, hogy ügynöki-közvetítői munkát végezzen az aukciósházak számára, és ebből igyekezzen fenntartani magát. (Forrás: The International Art Market. A Survey of Europe in a Global Context. TEFAF 2008. International Art Market. ARCO, Madrid, 2008. 2006 Art Market Trends. Artprice, 2007.)

Gréczi Emőke