noha projektjei elsőre néha nem tűnnek könnyen befogadhatónak, valójában éppen azon dolgoznak, hogy a tudomány gyakran távoli, absztrakt világát hozzáférhetőbbé tegyék, felszínre hozzanak láthatatlan világokat, mindezeket pedig olyan szegmensekre bontja le Cséfalvay, amelyeken keresztül sokkal jobban megérthetjük, mi is történik körülöttünk.

Kiállítási enteriőr

A Trafó Galériában Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, csak a jóság marad címmel létrehozott installáció maga is egy tudományos kísérlet színhelyét idézi. A sötét terem és a különböző videók, vetítések izzó fénye, valamint a középen található szerkezet egyszerre teremt hátteret és kontextust, amely pontosan illeszkedik a munkák által felvetett olyan kérdésekhez, mint például a bolygók osztályozása, a világ mint egész érzékelése (ezt Newton 3D-s animált szelleme magyarázza el), illetve az ősi, vallásos gondolkodás és a tudományos világmagyarázat közötti feszültség. Cséfalvay munkáiban a különböző világok között aktív kapcsolat, átjárás van; a művész szakít azzal a felfogással, mely a tudományosat leválasztja a spirituálisról, és éppen ezek összefonódására hívja fel a figyelmet, legyen szó a Plútó asztronómiai/asztrológiai vonatkozásáról, vagy egy szent vulkánon megépülő új teleszkópról Hawaiin. Lehetséges, hogy a racionális nem létezhet irracionális nélkül?

Cséfalvay András: A Plútó-ügy, 2018

A Plútó kérdésköre (Plútó-ügy, 2018) régóta foglalkoztatja a művészt. Munkáiban számos aspektusát vizsgálta már az „alvilág bolygójának”, melyet – sokan talán nem is tudjuk – 2006-ban kizártak a bolygó státuszból. Háromcsatornás munkájában különböző nézőpontokat bevonva és ütköztetve vizsgálja a Plútó történetét, a tudomány hierarchikus definícióalkotó mechanizmusait. Megszólalnak az égitest „bolygóságát” nem vitató kutatók, valamint egy olyan filozófus, aki annak „sötét oldalával” és a halálfélelemmel magyarázza az aszteroidává való lefokozást: győzött az emberiség félelme a kozmikus megsemmisüléstől. Felbukkan egy furcsa, űrlényszerű valaki – „távoli bolygóról érkező nagykövet” –, aki szintén a Plútóért lobbizik, és hangsúlyos a művész személyes levele is, amelyet a Nemzetközi Csillagászati Uniónak írt, vázolva az eltérő álláspontokat. Az egyik megszólaló kiemeli: fontos, hogy a különböző – csillagászati, planetológiai vagy akár asztrológiai – paradigmák egymás mellett tudjanak létezni, és ahogy Cséfalvay is megfogalmazza a vele készült interjúban, a Plútót szituacionálisan kell értelmeznünk.

A galériában látható fő installáció, az Istenek csúcsa (2019) noha szintén számos interpretációs réteggel játszik, ugyanakkor letisztult és szinte poétikus munka, amely a maga 11 percével azonnal a hatása alá vonja a látogatót. Kiindulópontja itt is a tudományos és a spirituális világszemlélet összeütközése és az erről szóló jogi vita, amelynek középpontjában a Hawaii Mauna Kea vulkán csúcsa áll. Egy hely, amely az ősi hawaii hit szerint az istenek lakóhelye: a videó elején egy megkapóan szép teremtéstörténetet hallunk korall- és hínárgyermekek születéséről, amely a Mauna Keát a világ középpontjának, mágikus lokációnak tételezi. Eközben itt található a világ legnagyobb obszervatóriuma is – ahonnan az égbolt különösen jól megfigyelhető a minimális fényszennyezés és a jó légköri viszonyok révén –, amely szinte utópikus vízióként, sci-fibe illő helyszínként jelenik meg. Az őslakos közösség és a csillagászok közötti, bíróság előtt zajló konfliktus középpontjában egy 30 méter átmérőjű teleszkóp megépítése állt, mely végül a tudósok győzelmével ért véget. Az esetben izgalmasan ütközik össze egymással a vulkán két, eltérő „funkciója”, a mágikus és a tudományos aspektus, a Mauna Kea kérdéses funkcióváltása. Hirtelen magát a művészt láthatjuk, amint különböző hivatalos szerepekbe bújva megosztja a vezető beosztású kutatók álláspontját: amellett érvel, hogy a tudomány tulajdonképpen a szakralitás szolgálatában áll, hiszen az „univerzum valós csodái legalább annyira spirituálisak, mint racionálisak”. A csavar azonban most jön: a film végén megismerjük az őslakos közösség értelmezését, akik átlátnak a tudósok trükkjén, akik az ő nézőpontjuk elsajátításával próbálják elérni céljukat, miközben egyáltalán nem hisznek benne. Eközben Cséfalvay videójában mégsem dönthető el, hogy végső soron kinek a hite erősebb. A csillagokkal teli égbolt képe a mennyezetre vetített képen folytatódik egy másik projektor segítségével.

Miközben önkéntelenül elnyúlunk a galéria padlóján, észrevesszük, hogy megnyílik a kiállítótér – és vele együtt talán a mi perspektívánk is olyan dolgok felé, amelyeket először talán nem értünk, vagy nagyon távolinak gondolunk, de valójában mégis közük lehet egymáshoz – és hozzánk. (Megtekinthető május 19-ig.)
Gadó Flóra

Megjelent a Műértő 2019 májusi lapszámában