szerző:
Műértő
Tetszett a cikk?

Hogyan lehet az arcfelismerő rendszereket kijátszani? Biró Dávid a hazai fotográfus szcéna új generációjának tagja, munkái rendszeresen szerepelnek a magyar és nemzetközi színtér művészeti fesztiváljain és kiállítótereiben – jelenleg pedig virtuális bemutatótermeiben is. A Kaposvári Egyetemen és a MOME-n diplomát szerzett, a Trapéz Galéria által képviselt és idén Pécsi József-ösztöndíjjal is kitüntetett fiatal alkotó legfrissebb, Do you accept cookies? című sorozata az arcfelismerő technológia és a megfigyelő kapitalizmus kérdéseit boncolgatja. Biróval aktuális kutatásáról, az online kiállítások tapasztalatairól és terveiről beszélgettünk.

– Az utóbbi években a képeidet izgalmas kettősség jellemzi: bár a digitális platformok formanyelvét idézik, maga az előállítási folyamat nagyon is manuális.

– Ez két okból van így. Egyrészt, ha megvizsgáljuk, hogyan alakultak ki a digitális felületek, akkor arra jutunk, hogy eleinte ezek a valóságot imitálták. Viszont a fejlődéssel és a technológia piacvezető iparággá válásával párhuzamosan kialakult egy sajátos vizuális nyelv, és mostanra a mi valóságunk kezdte imitálni ezeket a digitális látványvilágokat. A kiterjesztett és virtuális valóság is a mi valóságunkba próbál betüremkedni, az analóg létünket digitális elemekkel igyekszik kiegészíteni. Én a fotó igazságmondását, a valóság leképezését játszom ki azzal, hogy digitálisnak tűnő látványvilágot hozok létre. Ez szerintem párhuzamba kerül azokkal a jelenségekkel, amelyek jelen valóságunkat is meghatározzák. A másik ok a személyiségemből adódik: nagyon szeretem a lehetőségekhez mérten én magam megépíteni a dolgokat, technikailag a lehető legtökéletesebben. A fotó médiumából következik egy olyan sajátosság, hogy a fotósok általában létező látványt szoktak megörökíteni. Ez egy működőképes képkészítési stratégia, viszont én sokkal inkább magaménak érzek egy képet, ha minden egyes vizuális elemét én találom ki és építem is meg.

 

Biró Dávid: Do you accept cookies?, 2020
A művész jóvoltából

– A Do you accept cookies? az arcfelismerő rendszerek működését és ezen keresztül a személyes adatainkkal való tudatosabb bánásmódot tematizálja. Mikor kezdte foglalkoztatni ez a téma?

– A munkáimban régóta jelen van a technológia iránti érdeklődés és annak kritikus vizsgálata. 2017-ben Belfastban voltam Erasmus-ösztöndíjjal, amikor megjelent az iPhone X, amely egy fejlett arcfelismerő rendszerrel, a FaceID-val volt ellátva. Számomra akkor aggasztónak tűnt ez a típusú biometrikus azonosítás és a benne rejlő visszaélések lehetősége. Erre reflektálva 2017 decemberében elkészítettem azt a néhány portrét, ami végül a Trapézban is ki volt állítva: mivel az arcfelismerő a felhasználó felismeréséhez szemmel nem érzékelhető projekciót és szkennelést használ, ezt egy infravörös kamera segítségével tettem láthatóvá. Ezek a képek sokáig hevertek a fiókban, mivel nem igazán tudtam, hogyan haladjak velük tovább. Amikor jött a Trapéz felkérése egy egyéni kiállításra, újra elővettem őket, és ezek kapcsán elkezdtem az arcfelismerés témáját kutatni. Legfőképpen azt, hogy hogyan lehetne az arcfelismerő rendszereket kijátszani. Ekkor kezdtek foglalkoztatni a különböző kommunikációs platformok és eszközök is, és az, hogy a technológiai cégek hogyan bánnak a személyes adatainkkal.

– A kiállítás egyik installációjában részleteket is közöltél a nagy techcégek adatvédelmi tájékoztatóiból. Mit tapasztaltál ezek olvasgatása közben?

– A tájékoztatókat végigolvasva érzékelhető, hogy az egyes cégek nagyon eltérő módon közelítik meg ezt a kényes témát: a tevékenységeink folyamatos rögzítését, a személyes adataink védelmét, illetve hogy mennyire teszik átláthatóvá és hozzáférhetővé ezt a folyamatot. Míg például az Apple könnyen érthető, az adatvédelmet előtérbe helyező és transzparensnek tűnő szövegekkel közli a saját álláspontját, addig a Facebook rendkívül hosszasan részletezi, hogy milyen tevékenységet rögzít, és mire használja fel ezeket, amit nekem csak többszöri nekifutásra sikerült végigbogarászni. Ehhez képest az Amazon teljesen világossá teszi: mindent rögzítenek, ami a szolgáltatásuk használatához köthető. Érdekes adalék az is, hogy a kiállítás óta vissza akartam keresni bizonyos szövegeket, de egy részük már nem elérhető, ami azt jelenti, hogy az elmúlt egy évben is sokat változtak az adatvédelmi tájékoztatók és az adatbányászat jogi környezete. Az emberek persze nem fogják minden egyes alkalommal újra és újra átrágni magukat ezeken a dokumentumokon, erre utal az Update Notice for Changes in Legal Agreements című plexiinstalláció címe is: folyamatosan jönnek az új értesítések, amiket általában gondolkodás nélkül el is fogadunk.

 

Biró Dávid: Do you accept cookies? #02, 2020
A művész jóvoltából

– Az installációt böngészve megakadt a szemem egy Google-idézeten, ami magyarul valahogy így szól: „Ha valamit el szeretnél rejteni mások elől, talán eleve meg sem kellene tenned.” Úgy tűnik, mintha létrejött volna egy újfajta, online nyilvánosság, aminek a szabályait még csak most kezdjük megismerni.

– Mostanában én is azon szoktam gondolkozni, hogy mennyire másképp működik az internetes társadalom, mint az offline nyilvánosság. Az internet egyik nagy előnye egyben a hátulütője is: sok esetben anonim, és rendkívül nehezen számonkérhető, hogy ki mit csinál. Például ha valamit az offline nyilvánosság előtt teszel meg, be tud avatkozni a törvény, ezzel szemben az interneten többnyire annyi a következmény, hogy törlik a profilodat. Az emberek nem érzik a tetteik súlyát. Jó példa volt erre Trump kitiltása is a Twitterről. Egyetértek Angela Merkellel, aki azt képviseli, hogy a szólásszabadság kérdéseiben nem a techóriásoknak, hanem a törvényhozóknak kellene eljárniuk. Amíg viszont a törvénykezésnek nincs eszköze arra, hogy gyorsan – és ez fontos aspektus – közbeavatkozzon, addig a platformoknak kell valahogy megakadályozni, hogy az elszabadult indulatok tovább eszkalálódjanak. Nekem az az érzésem, hogy a törvényhozás és általában véve az offline élet sokkal lassabban reagál, mint ahogy ezek a platformok fejlődnek.

 

Biró Dávid: Do you accept cookies? #07, 2020
A művész jóvoltából

– Az elmúlt egy évben több külföldi fesztivál online programjában is szerepeltek a műveid: részt vettél a Futures Digital Festivalon, a napokban pedig a weben megnyílt a FORMAT nemzetközi fotófesztivál is. A kiállításaidon mindig nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy az installációs forma tovább kontextualizálja a munkáidat. Mennyire sikerült ezt átültetni az online térbe?

– Amikor egy éve először felmerült, hogy a kiállítások az online térbe kerülnek át, azt képzeltem, hogy 3D-ben lehet majd tereket bejárni – ez nem tűnt szuper bonyolult dolognak. De többségében mégsem ilyen megoldások születtek. A kiállítóterek a legtöbb esetben reprókat töltöttek fel egy honlapra, amelyeket aztán vissza lehetett nézni. Ez részben érthető is, hiszen gyorsan kellett reagálni. A most megnyílt FORMAT fesztivál az első olyan online kiállítás, amit korábban elképzeltem. Végül mégis csalódnom kellett, mert persze tök jó poén körbejárni ezekben a terekben, de mégis az az érzésem, hogy amit látok, egyáltalán nem igazi. Mert a műtárgyak esetében mégiscsak szeretjük a műtárgyjelleget, az aurát. Ezekből a digitális terekből hiányoznak azok a korlátok, amelyek egy valós térben értelemszerűen adottak, például hogy nem lehet akármekkorára kinagyítani egy képet. Pedig egy kép a méretétől függően teljesen más benyomást kelt. A digitális térben ennek egyáltalán nem lehet érezni a súlyát. A képek egy kijelzőn jelennek meg, nem lehet őket a fizikai valónkhoz viszonyítani. A másik szempont, hogy ha már digitális kiállításokat csinálunk, akkor ki kellene használni az eszközökben rejlő lehetőségeket. Az eredetileg szintén offline-nak tervezett FORMAT szervezői például ragaszkodtak ahhoz, hogy a sorozatom úgy legyen installálva, mint a Trapézban, mert ott nagyon jól működött a térben. A végeredményt látva viszont az az érzésem, hogy a digitális térben más stratégiákkal kell dolgozni. Ebben a tekintetben valamivel jobban működött a Futures Platform megoldása: a RESET nemzetközi online kiállításon velem együtt hét fiatal alkotónak nyílt lehetősége a saját projektjének dedikált weboldalon bemutatni a munkáját, itt sikerült kissé animáltabbá és interaktívabbá tennem az anyagot. A kiállítóhelyek többsége valahogy a fizikai kiállításokat igyekezett pótolni, és a lehetőségeinkhez képest szerintem fontos lépéseket tettünk. Ezek a kiállítások valahogy a műtárgyak fizikai létét is hangsúlyozzák, ami azért is fontos, hogy ne úgy tűnjön, csak és kizárólag digitális tartalom létezik. Ezek a kiállításképek és reprók bennem reményt keltenek, mivel bizonyítják, hogy átmenetileg nem hozzáférhetők, de a nehézségek ellenére a galériák és intézmények mégis működnek, és a pandémia végével egyszer újra a mindennapok részéve válhatnak a múzeumlátogatások és a kiállításmegnyitók.

– Idén te is elnyerted a Pécsi-ösztöndíjat, mik a terveid az ösztöndíjas időszakra?

– Ez jó lehetőség arra, hogy át tudjam gondolni, mivel szeretnék behatóbban foglalkozni. Az alapvető célom az, hogy a Do you accept cookies?-t fejlesszem tovább, ugyanis szeretném, hogy tudatosabban gondolkozzunk a digitális eszközökről és az általuk generált kihívásokról. A technológia kiismerésén túl nagyobb hangsúlyt fektetek majd a társadalmi és politikai aspektus vizsgálatára. Ezért egyrészt szeretném a képanyagot lényegesen bővíteni, illetve a képek készítésével párhuzamosan folyó művészeti kutatást egy könyvformátumban összegezni, amely egyfajta használati útmutató lehetne ahhoz, hogyan tudjuk a technológiai eszközöket tudatosabban használni. Az ösztöndíjas időszak alatt szeretnék egy prototípust létrehozni ebből a könyvből, a hosszú távú cél pedig az, hogy kiadható és terjeszthető produktum legyen belőle. A könyvformátum azért is szerencsés, mert a pandémiás helyzetben bizonytalanná vált a fizikai kiállítások megrendezése, egy könyv azonban minden helyzetben terjeszthető médium, és könnyebben eljuttatható az emberekhez.

 

Biro Dávid
Fotó: Bilák Krisztina

– A bizonytalanság ellenére vannak terveid a közeljövőre?

– A FORMAT fesztivál például még április 11-ig elérhető online. A nyáron részt veszek egy csoportos kiállításon a MODEM-ben, illetve épp a napokban derült ki, hogy beválogatták a munkáimat a drezdai OSTRALE biennáléra. Emellett a Futures Platformon keresztül sikerült egy konzultációs lehetőséget megcsípnem a PhotoIrelanddel: a sorozat fejlesztéséről és jövőjéről fogok beszélgetni velük. Ezen túl egyelőre nem látok. Örülök a lehetőségeknek, mégis marad mellettük tér, hogy a könyv összeállítására koncentrálhassak, illetve a projektet olyan mederbe tudjam terelni, hogy nagyobb volumenű dologgá formálódjon.

Sárai Vanda

Megjelent a Műértő 2021. április-májusi számában

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Ezen az állaton semmi nem fog: mindenféle lényben ott vannak a mikroműanyagok, kivéve egyben

Ezen az állaton semmi nem fog: mindenféle lényben ott vannak a mikroműanyagok, kivéve egyben

A tudósokat is megdöbbentette, mennyire egyszerű agyi folyamat irányítja az evést

A tudósokat is megdöbbentette, mennyire egyszerű agyi folyamat irányítja az evést

Lázár János mutogatós játékot játszott a feleségével karácsony alkalmából

Lázár János mutogatós játékot játszott a feleségével karácsony alkalmából

Dúll Andrea környezetpszichológus: Jó lenne, ha nem volna szégyen a klímaszorongásról beszélni

Dúll Andrea környezetpszichológus: Jó lenne, ha nem volna szégyen a klímaszorongásról beszélni