szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szilveszter éjjel több helyen -10 fok köré, vagy alá csökken majd a hőmérséklet. A vastag hóval borított délnyugati tájakon -15, -18 fok sem kizárt, és napközben is több helyen -5 fok alatt marad a csúcs. Az új év lassú enyhüléssel kezdődik.

- 15 foknál is hidegebb lehet Szilveszter éjjel a hóval borított, délnyugati tájakon - írta az Időkép.

Az óév utolsó napjaiban észak, északkelet felől meglehetősen hideg, sarkvidéki eredetű levegő árasztja el Magyarországot, éjszakánként nem lesznek ritkák a -10 fok alatti fagyok.

MTI / Varga György

Kedden kialakulhatnak szórványosan hózáporok, illetve az Alpokalján és az Alföldön még előfordulhatnak erős széllökések, majd délutántól jelentősen mérséklődik a légmozgás. Hajnalban a derültebb, szélcsendes, hóval borított tájakon már előfordulhatnak -10 fok alatti értékek, és napközben is bőven fagypont alatt marad a hőmérséklet.

Szilveszterre nyugalomba jut a hideg levegő, sok napsütésre, de meglehetősen hideg időre van kilátás az óév utolsó napján. Hajnalban többfelé is -10 fok köré, kevéssel az alá csökken majd a hőmérséklet, sőt a vastag hóval borított délnyugati tájakon -15, -18 fok sem kizárt, és napközben is több helyen -5 fok alatt marad a csúcs - igazán zord, téli idővel búcsúzik tehát a 2014-es esztendő.

Aki Szilveszter éjszakáján szabadtéri programot tervez, alaposan öltözzön fel.

Az új év első napjaiban lassú, fokozatos enyhülés veszi kezdetét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”