szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A következő napokban fokozódik a hőség, több helyen 40 Celsius-fok közeli maximumértékekre lehet számítani, aztán záporokkal jön az enyhülés.

Hétfőn jobbára napos időre, az ország nagyobb részén forró napra lehet számítani. Délutántól a Dunántúl északi részén és az Északi-középhegység egyes részein már több felhő jelenhet meg, de legfeljebb a nyugati határvidékre sodródhat be egy-egy zivatarfelhő. Napközben több helyen megélénkül a szél, amelyet a Fertő-tó környékén néhol erős széllökés is kísérhet.

A legalacsonyabb hőmérséklet hétfőn többnyire 15-22 fok között alakul, a mélyebben fekvő helyeken ennél kissé hűvösebb is lehet. Trópusi éjszakára, azaz 20 fok feletti minimumra a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő helyeken és a kiterjedtebb állóvizek mellett lehet számítani - tették hozzá. A legmagasabb hőmérséklet 33-38 fok között alakul, az Észak-Alföldön lesz a legmelegebb, Sopron környékén lesz legkevésbé erőteljes a nappali felmelegedés.

Kedden derült, napos idő várható. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimumhőmérséklet 15-22, a maximumhőmérséklet 33-38 fok között alakul.

MTI / Varga György

Szerdán délelőtt a Dunántúlon, délutántól már másutt is egyre többfelé várható zápor, zivatar, egy-egy heves zivatar is lehet. A szél fokozatosan megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 18-24 fok lehet. Napközben a Dunántúlon 29-34, keleten még 35-39 fokig melegszik a levegő, de délután egyre nagyobb területen jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

Csütörtökön elsősorban a déli és a keleti országrészben a nap első felében még záporeső kialakulhat, többfelé megerősödhet még a szél. Emellett viszont már sokfelé kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 16-21, a legmagasabb hőmérséklet 25-30 fok között alakul.

Pénteken az ország nagy részén sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű, de lehetnek még erős széllökések. A leghidegebb órákban 13-18 fok lehet. Napközben 24-28 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap derült idő várható, csapadék nem valószínű. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 11-16, vasárnap 12-18 fok között alakul. Szombaton napközben 25-29 fokig melegszik a levegő. Vasárnap már 27-32 fok között alakulnak a maximumok - olvasható az előrejelzésben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Zelenszkij rögtön a beiktatása után találkozni akar Trumppal

Zelenszkij rögtön a beiktatása után találkozni akar Trumppal

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Nyüzsgő síparadicsomok és eldugott alpesi falvak

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért