Egy-egy különösen drága ingatlanba szinte minden megyében belebotolhatunk, egyes helyeken − például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében − pedig hemzsegnek a balatoniakkal vetekedő luxus családi házak. A rangsor élén tóparti nyaralók, fürdővárosi nívós otthonok, fölkapott településeken lévő, exkluzív családi házak állnak.
Hajdú-Bihar megyében például egy hajdúszoboszlói, 660 négyzetméteres ingatlan viszi a prímet, a maga 100 millió forintos kínálati árával. A panziónak is alkalmas házat egy debreceni lakás követi, nem is akármilyen: a 80 millió forintos cédula egy belvárosi, 260 négyzetméteres, belső kétszintes sorházi lakáson lóg. A városban 70−80 millió forintos irányáron több családi házat is kínálnak, de közel ekkora összeget a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is elkölthetünk: a környék legdrágább otthonát Nyíregyházán vehetjük meg, 62 millió forintért. Pénzünkért 240 négyzetméteres ingatlant kapunk, közvetlenül az erdő szomszédságában. Hasonlóan borsos összegért félhektáros, vadregényes park közepén lévő vityillóra is szert tehetünk, mellé pedig mesterséges halastavat és medencét is bezsebelhetünk.
Szürke folt
Luxustanya kerti tóval © ingatlanmenedzser.hu |
Adatbázisunk szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye legdrágább otthona egy 19 millió forintos miskolci ingatlan. Az „alacsony” vételár fejében 105 négyzetméteres családi házra tehetünk szert. (Békés megye is ugyanebbe a kategóriába tartozik, ott maximum 15 millió forinttól szabadíthat meg bennünket egy mezőberényi családi ház.) Heves megyében már költhetünk bátran: 60 millió forintért megszerezhetjük például egy 200 négyzetméteres családi ház tulajdonjogát. A hatvani ingatlan ráadásul két lakásból áll, és 2 ezer négyzetméternyi telek is tartozik hozzá. Az ezüstérmes ingatlan már jóval olcsóbb, „mindössze” 26 millió forintért meg is kaparinthatjuk, és máris birtokba vehetjük az extrák között feltüntetett meditációs szobát.
Nógrád megyében igazi különlegességet is vehetünk, ha ki tudjuk pengetni a 130 millió forintos vételárat. A drágán mért ingatlan egy Rétság közelében lévő, 600 négyzetméteres felújított kúria, amelybe 4 apartman, egy 20 négyzetméteres, boltíves pince, és egy négyállásos garázs is került. A Komárom-Esztergom megyei csúcstartó már valódi lakóház: az esztergomi, 260 négyzetméteres, 85 millió forintos exkluzív családi ház felső teraszáról a Börzsöny, a Pilis, a Duna és a Garam egyaránt látható. A panoráma persze nem minden: az 50 négyzetméteres teraszok mellé mediterrán kert, kandalló, cserépkályha, dupla garázs, valamint szauna is jár. 53 millió forintos ingatlant még a közeli Szomoron is találunk: a szintén panorámás, szinteltolással épült ikerház 210 négyzetméteres alapterületére szauna is került.
Termálra építve
Győr-Moson-Sopron megye legdrágább otthona egy 60 millió forintos, 284 négyzetméteres soproni családi ház, amelyhez gyümölcsfákkal teli kert is tartozik. A legborsosabb áron meghirdetett Vas megyei ingatlant már eldugottabb helyen, Lukácsházán találjuk, kínálati ára pedig 40 millió forint. A Kőszeg melletti település 250 négyzetméteres luxus családi házához dupla garázs és fúrt kút is tartozik. Ugyanekkora összegért Sárváron is találunk eladó ingatlant: a fürdővárosban egy 120 négyzetméteres házon szeretnének túladni, kerek 40 millió forintért. Zala megyében is a termálvíz dobja meg az árakat: a legnagyobb összeget, mintegy 90 millió forintot Hévízen költhetjük el, cserébe pedig a tótól 600 méterre lévő, 6 apartmanos és 4 szobás családi ház tulajdonosai lehetünk. Ugyanebben az árban Zalakaroson is találunk elegáns villát, három apartmannal, két lakosztállyal, mélygarázzsal, panorámával, medencével és készülő szaunával.
Borospince akácerdővel (Oldaltörés)
Veszprém megyében egy majdnem 250 millió forintos villa vezeti a drágasági listát: a nagy értékű ingatlant Csabarendeken, Sümegtől két kilométerre nézhetjük meg. A kúria a település főtéren van, falazata kő és tégla, a földszinti termek és szobák teknőboltozata pedig barokk stukkókkal tagolt. A második helyezett ingatlant már a Balaton partján, Balatonfüreden találjuk: a 88 millió forintos családi házhoz 360 négyzetméternyi alapterület, panoráma, medence, központi porszívó, légkondicionáló, borospince, szauna, masszírozós sarokkád és hidromasszázs-zuhany is tartozik. 88 millió forintos villát Tésen is vehetünk: itt új építésű, jelenleg lovas és kutyás panzióként üzemelő, kúria jellegű épületegyüttest kínálnak ennyi pénzért. Somogy megyében ismét a Balaton-part vezet: a legtöbbet, mintegy 60 millió forintot egy balatonszárszói családi ház 360 négyzetméteréért kérik.
Az Alföld gyöngyszemei
Magányos kúria, madártávlatból © ingatlanmenedzser.hu |
Bács-Kiskun megyében egy 98 millió forintos, 360 négyzetméteres villára költhetjük a legtöbb pénzt: a Lajosmizse külterületén lévő, 1,7 hektáros telken lévő ingatlanhoz vendégház, borospince, istálló és akácerdő is jár. A megye legdrágább családi házát ennél jóval olcsóbban, 50 millió forintért szerezhetjük meg, méghozzá a kecskeméti Máriahegyen, az arborétum tőszomszédságában. Csongrád megyében már egy valódi komplexum viszi prímet: a 700 négyzetméteres, szeged-kübekházai ingatlan 270 millió forintba kerül, viszont 10 ezer négyzetméteres parkosított telek, több kerti tó, 45 fős étterem, 50 fős konferenciaterem, rendezvénysátor, több apartman és sportpálya is tartozik hozzá. Jász-Nagykun-Szonok megyében egy 370 négyzetméteres abádszalóki nyaralóért kérik a legtöbbet: a 45 millió forintot kipengető tulajdonos a vételár fejében a Tisza-tótól 100 méterre üdülhet, a kertben lévő faházakat pedig ki is adhatja.
Dunántúli luxus
A legdrágább Fejér megyei ingatlan egy 125 millió forintos székesfehérvári családi ház, a maga 400 négyzetméterével. Az Öreghegyen lévő épület márvány kandallóval és burkolattal, szaunával, medencével és teniszpályával szolgál rá a borsos vételárra. A legértékesebb ingatlanok közül nem hiányozhatnak a Velencei-tó nyaralói sem: 80-90 millió forintért már a legjobbakat is beszerezhetjük. Tolna megyében szerényebbek az árak, itt mindössze 25 millió forintot költhetünk, azt is kizárólag Bonyhádon. Baranya megyében tarol Pécs: 85 millió forintért 280 négyzetméteres, mediterrán családi házat vehetünk, borospincével, kandallóval és központi porszívóval felszerelve, és hasonló árban több ingatlant is kiszemelhetünk a Mecsekoldalban.
Tartalmi partnerünk a Bookmark Media ingatlanpiaci hírügynökség