szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy félresikerült költözés nem kis galibát okoz, ezért nem árt alaposan felkészülni rá! Mire figyeljünk, hogyan csomagoljuk? Milyen extra szolgáltatásokat nyújtanak a cégek, és mire vonatkozik a biztosítás?

A megfelelő költözési mód és jármű kiválasztását számtalan tényező befolyásolja: nem mindegy, lakásról van-e szó vagy komolyan felszerelt irodáról, nem mindegy, mennyi bútorunk van, és azok mennyire kényesek, ahogy az sem, kiférnek-e az ajtón. Másra van szükségünk, ha kényes bútorokat, számítógépeket akarunk költöztetni, és megint másra, ha zongoránkat akarjuk új helyére szállíttatni.

A költöztetés mikéntjét legfőképp a költözetni kívánt tárgyak súlya, mennyisége, térfogata és nagysága határozza meg. Elsősorban ezektől a paraméterektől függ az is, hogy megúszhatjuk-e szerelgetések nélkül. Fontos szempont az is, hogy milyen távolságra kell szállítani az értéktárgyakat, hányadik emeletről van szó, és milyenek a parkolási lehetőségek az egyes helyszíneken. Ezeket az információkat mindenképpen meg kell osztanunk a költöztetővel! A cégek számára már a lakás négyzetméterben megadott mérete is sokat mond: ebből szinte teljes biztonsággal megállapítható, milyen autóra van szükség ¬ tudtuk meg Dalmadi Károlytól, a Dalmatransz ügyvezetőjétől.

Óvjuk, ahogy tudjuk

Részletesen el kell mondanunk, mit is kell szállítani: hány darab bútor lesz, milyenek a méretek, van-e köztük különleges darab. A nagyméretű, törékenyebb tárgyakra előre fel kell hívnunk a szállítók figyelmét, hogy azokkal különös figyelemmel bánhassanak, a legértékesebb tárgyakat – számítógépeket, elektromos berendezéseket – pedig célszerű saját autónkban szállítania. A kényes tárgyakat leginkább csomagolással óvhatjuk: egy nagy értékű csillárt például legjobb a plató közepéről lelógatni, oldalról is kikötni, majd körbe- és alápárnázni. A gépkocsin paplanokkal, pokrócokkal, szivacsokkal is védhetjük a bútorokat, a sérülésre érzékeny helyeket, sarkokat és díszléceket pedig különösen fontos védeni.

Az értékes, törékeny tárgyak esetében mérlegelnünk kell az igényeinket is, hiszen lakossági költözésnél a csomagolóanyagok és a csomagolási asszisztencia költsége akár meg is duplázhatja a költöztetési díjat. A professzionális gyakorlatban erre a célra többféle csomagolóanyagot alkalmaznak: ma már létezik speciális, szellőző légfólia, a bútorok csomagolásához használt költöztető papírpaplan, vállfatartós ruhásszekrény-doboz, és a poharak, tányérok, borosüvegek szállításához használatos speciális tartó is beszerezhető – tudtuk meg Susszer Balázstól, a BudaTeher projektmenedzserétől.

Kockázatos műveletek

Ilyesmire azért is szükség lehet, mert költöztetéskor a legtöbb kár a szerelés és az épületen belül történő mozgatás közben keletkezik, és a sérüléseknek csupán kisebbik hányadát okozza a tárgyak gépjárműbe rakodása. Az árukár-biztosítások egy része „csak” szállítmánybiztosítás, azaz a biztosítás csak a tehergépjárműre történő felrakodástól a lerakodásig terjed. Éppen ezért a biztos megoldást azok a cégek jelentik, amelyek minden általuk használt tehergépjárműre, a teljes alkalmazott szakszemélyzetre, valamint a szerződéses alvállalkozóra is kötnek biztosítást, és azt kiterjesztik a költözés egészére.

A költözés egyik sarkalatos pontja éppen ezért a megfelelő cég kiválasztása: mindenképpen több céget hívjunk föl, kérjünk tőlük árajánlatot, és figyeljünk oda az óradíjra is. Ne feledjük, a költözködés nem olcsó mulatság, ezért kezeljük fenntartással a kirívóan alacsony árakat, hiszen a költözés végén valamennyi cég a valós árat fogja elkérni – figyelmeztet Dalmadi Károly. Az időt lerövidíthetjük a dobozok megjelölésével, és már az is segít, ha valaki megmondja, melyik doboz hová kerül. Akármilyen vállalkozás végezze is a költöztetést, a művelet nagyjából ugyanannyi ideig tart; az ehhez szükséges időt több rakodóval lehetcsökkenteni.

A nagyság ára

A költöztetés idejét a szerelési munkálatok is befolyásolhatják: nagyobb költözési projektek lebonyolítása például elképzelhetetlen asztalos szakemberek nélkül, a különleges lakossági vagy irodai megrendeléseknél pedig szükség lehet képzőművészeti egyetemet végzett bútorrestaurátor közreműködésére is – magyarázza Susszer Balázs. Az „ablakon keresztül” történő költözés például kockázatos, bár olykor elkerülhetetlen. Ez az igény különösen irodaházakban merül föl, az ok pedig nem is annyira az ajtó szűk keresztmetszete, mint inkább a hosszú anyagmozgatási útvonal. Erre találták ki az ablaknyílásra csatlakoztatható mobil külső bútorlifttel, amely 20 perc alatt üzembe helyezhető.

Gyakori igény, hogy a költözés ne okozzon fennakadást a munkában. Mindez a folyamatok összehangolásával oldható meg: az erre szakosodott cégek ilyenkor elkészítik az irodaterek berendezési terveit, és pontos, szervezeti egységenként történő bontásban összeállítják a költözés ütemtervét. Bár elsőre meghökkentőnek tűnik költöztetőcégre bízni az informatikai munkaállomások áttelepítését, érdemes elgondolkodni ezen a lehetőségen is: ilyenkor a számítógépeket informatikusok szerelik szét és dobozolják, igény szerint pedig adatmentést is végeznek. Amikor a gépek átkerülnek az új helyre, ugyanezek a szakemberek telepítik újra a gépeket.

Tartalmi partnerünk a Bookmark Media ingatlanpiaci hírügynökség

László Éva Lilla Ingatlanmenedzser

Menny és pokol: mire számíthat, aki lakóparkba költözik?

Mekkora presztízse van ma egy lakóparki ingatlannak? Milyen előnyei és hátrányai vannak, ha a vásárló ilyen jellegű lakás mellett dönt? Az extra szolgáltatások nemcsak kényelmi szempontokat szolgálnak, a társadalmi elszigeteltség érzését is növelik. A lakás rejtett hibáival együtt az is csak a beköltözés után derül ki, hogy szellemvárosban él-e a tulajdonos vagy a reklámok által sugallt édenkertben.

hvg.hu Gazdaság

Luxusingatlan-körkép: hová költöznek a gazdagok?

Szűk, de sikeres szeletét alkotják a lakáspiacnak a luxusingatlanok. Legyenek patinás belvárosi házak tetőterében, vagy többlakásos társasházban, esetleg önálló telken házként, villaként kialakítva, többségük már akár a tervezőasztalról gazdára talál. Körbenéztünk a piacon.

hvg.hu Gazdaság

Költségvetés költözéshez

Azt hittük, van 10 milliónk ingatlanvásárlásra? Nos, valójában jóval kevesebbünk van, hiszen számos járulékos költség társul a lakásvételhez. Melyek ezek, hogyan kell reálisan számolnunk saját pénzünkkel?

Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma

Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma

Ukrán külügy: Ha a magyar fél prioritása Oroszország megerősítése, akkor ezt őszintén be kell vallania

Ukrán külügy: Ha a magyar fél prioritása Oroszország megerősítése, akkor ezt őszintén be kell vallania

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

Már most több mint 20 ezer milliárd forint kárt okozott a kaliforniai tűzvész

Már most több mint 20 ezer milliárd forint kárt okozott a kaliforniai tűzvész