Az egyik, III. században épített kút érdekességét az adja, hogy belső fa szerkezete rendkívül jó állapotban maradt meg. A deszkák egy tökéletes négyszög alakú, mintegy egyméteres kávát formáznak, s a szerkezet megmaradása annak köszönhető, hogy a terület ezen pontján mélyen van a talajvíz, így az nem okozta a kút beomlását. A kút tetejét hat méter mélységben érték el a régészek.

A kommunikációs referens beszámolt arról, hogy a másik kút alján, mintegy 3-4 méter mélyen a régészek több mint negyven összetört edényt találtak. Wilhelm Gábor, a KÖSZ régésze szerint az edényeket valószínűleg egyidőben dobálták a kútba, mivel összetört darabjaik teljesen kirajzolták a korabeli kútaknát, és vastagon ki is töltötték azt. Az, hogy esetleg használat során eshettek be, kevésbé valószínű, mivel az edények jó része igen apró darabokra tört, ami vízbeeséskor nehezen elképzelhető, emellett jó néhány olyan edény is előkerült, mely funkcionálisan nem volt víz merítésére alkalmas.
 
A kerámiák többsége az úgynevezett párnás nyakú korsók körébe tartozik, melyek közül kiemelkedik egy nagyméretű, szalagos testű, besimított motívummal díszített darab. Ezek mellett még öves edény, néhány tál, kisebb hombár és pár kézi korongolt edény is bővítette a palettát.

Szűcs József kiemelte: a kerámiák között két, a helyi anyagtól idegen, import edény is előkerült. Az egyfülű, sötétzöld mázas korsó gyakori a késő szarmata leletanyagban, de így, zárt lelet együttesben, teljes nagyságában ritkán figyelhető meg. Igazi unikum egy kis kiöntős peremű, beböködött díszítésű, kerek aljú edényke, mely a forma és a motívum alapján keleti, dél-oroszországi készítménynek tartható. A kerámiaanyag az előzetes meghatározás alapján valamikor a 400-as évek első évtizedeiben kerülhetett a kútba.