szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Halovány ígéretet kapott az intézmény, hogy az állam beszáll a felújításba, de nagyon úgy tűnik, hogy június közepén huzamosabb időre bezárják az égboltszínházat.

Június 18-án hónapokra, de lehet, hogy végleg bezár a Népligetben álló TIT Budapesti Planetárium – adta hírül a PestBuda.hu.

Az újranyitáshoz állami támogatás kell, amiről leghamarabb ősszel dönthetnek. A kupolát leszámítva fel kell újítani a teljes tetőt – mondta a lapnak Lőrincz Henrik csillagász.

A 23 méteres félgömb állapota ettől még igen rossz, ahogy a vetítőterem is alapos felújításra szorul. A csillagász azt mondta, a technológiát tekintve is 3-4 generációval le vannak maradva.

A cikk szerint az intézmény vezetői már korábban benyújtották az államhoz a támogatási igényt, és néhány hete el is ment egy minisztériumi különítmény, hogy felmérje a terepet. Egyetértettek azzal, hogy a Planetáriumot meg kell menteni, sőt ígérték is, hogy igyekeznek ebben segíteni. De leghamarabb az őszi ülésszakban születhet erről döntés.

A Népliget egyébként a X. kerület, a főváros és az állam osztatlan közös tulajdona, ami jelentősen csökkenti a hatékony döntéshozatal esélyét. Az államnak ki kellene sajátítania azt a néhány száz négyzetmétert, amelyet a Planetárium foglal el, erről már folyik az egyeztetés.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kult

A világvégére készülnek a budapesti Planetáriumban

Világvége 2012?! címmel a Föld pusztulásáról, annak legendájáról és valóságáról tart vetítést december 21-én két időpontban a budapesti Planetárium, a vetítések után csillagászati előadásra várják az érdeklődőket.