Erő Zoltán főépítész: Itt az ideje, hogy a panel ne legyen szitokszó
Hiába kezdődnek az lakáshirdetések büszkén azzal, hogy „nem panel”, az ingatlanpiacnak megbízható szereplői a lakótelepi panelházak, és az elmúlt években kiderült: a környezet javításával és az energetikai beruházásokkal nemhogy a lakótelepek megszüntetésére nem érdemes gondolni, de a mai ingatlanbefektetők és a 15 perces várost álmodók is sokat tanulhatnak a szocialista építészetből. A panelházakról szóló cikksorozatunk, a Telepszemle első részében Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével beszélgettünk.
hvg.hu: A panelház sokak számára ma pejoratív kifejezés. Ön egyetért ezzel?
Erő Zoltán: A panellakások az ingatlanpiacon egész Budapesten jól teljesítenek, az áruk emelkedik, ha nem is úgy, mint a rózsadombi társasházaké. Megbízható ingatlanpiaci termékről beszélünk. Ha azt mondom, hogy 66 négyzetméter Kelenföldön, nagyjából tudom, mit kapok. Nem egy Mercedes, de egy középkategóriás Skoda. Tervezett, mindegyik összkomfortos, benapozott és nagyjából megfelelő a szociális és kereskedelmi infrastruktúrája.
A lakótelepek hozzák azokat az urbanisztikai elvárásokat, amelyeket ma 15 perces városként próbálunk megfogalmazni.
A 15 perces városnak van egy olyan definíciója, hogy egy 8 éves gyereket el tudjak engedni fagylaltért, és ő haza tudjon érni úgy, hogy a fagylalt még nem olvad el a kezében. Tehát a cukrászda tőlem 5 percre van, és a gyereket el merem engedni az utcán – a lakótelepek többnyire tudják ezt, az újonnan épített városrészek nem biztos, a kertvárosok egyáltalán nem. A lakótelepek köszönik szépen, jól vannak – így én mint főépítész sem mondhatom, hogy tűnjenek el. Ráadásul Budapesten nincsenek kimondottan rossz panelek, és mind építészetileg, mind kulturálisan rengeteget fejlődtek.
Mindezek ellenére negatív sztereotípiák mentén beszélnek róluk, és azzal kezdődnek a lakáshirdetések, hogy „nem panel”. Ideje lenne feloldozni a panel lakótelepeket, és végképp fel kéne hagyni a „panelproli” és egyéb, mélyen megalázó szóhasználatokkal.
hvg.hu: Igaz, hogy a panelek minősége lényegesen változott az idő előrehaladtával, de nem feltétlenül pozitív irányban?
E. Z.: A háború utáni építészetben voltak különböző korszakok, de ezek még egy megfelelő szintet hoztak. A panelépítészet, illetve az iparosított építészet behozta a betanított munkát, megjelent a mennyiségi termelés, és ebből adódott az, hogy építészeti és kivitelezési szempontból is jelentősen romlott a színvonal. Az elmúlt napokban a fővárosi Közgyűlés levédett több 60-as évekbeli épületegyüttest, például az óbudai kísérleti lakótelepet, ami egy egészen fantasztikus, innovatív történet, különleges minőségben. Innen viszont eljutottunk oda, hogy a 60-as évek végén először a dán lakóteleppel (lásd: Füredi út – a szerk.) megjelent az első házgyár. Ez még minőséget képviselt, de később már szovjet házgyárakat vásároltunk, amelyek viszont szerkezeti rendszerben, műszaki megoldásokban és beépített anyagokban egy alacsonyabb színvonalat hoztak.
hvg.hu: Mik voltak azok a hibák, amelyek hamar kiütköztek? Hogyan sikerült ezeken javítani?
E. Z.: Csak a 80-as évek közepétől születtek olyan lakótelepek, amelyek próbáltak javítani az addigra nagyon rosszul megítélt lakótelep-építészeten. Egyfelől volt egy „utcareneszánsz”, mivel kiderült, hogy ha az épületek szabadon állnak a zöldterületeken, akkor teljesen amorf térrendszerek alakulnak ki, akkor az a tájékozódás, az identitás, az otthonérzés és a tájépítészet ellehetetlenítését hozza magával. Az 1985-től épülő gazdagréti, káposztásmegyeri és Pók utcai (Rómaifürdő – a szerk.) lakótelepen már ismét utcás elrendezés volt. Ezek azért is érdekesek, mert új technológiával épültek, amely nagyobb fesztávokat, így sokkal élhetőbb alaprajzi elrendezéseket tett lehetővé. Ezzel viszont vége is a lakótelep-építészetnek, jött a rendszerváltás, többet nem, vagy csak kísérleti jelleggel, például sorházként épültek panelek.
hvg.hu: A lakótelep-építészet rossz megítélésének volt társadalmi vetülete is?
E. Z.: Magyarországon a panelépítészetből viszonylag jó minőségű házakat igyekeztek építeni, nem volt olyan, hogy egy lakótelep szociálisan hátrányos helyzetű embereknek szolgáljon. Nálunk nem az épülettípus osztotta be a társadalmat, sőt, Gazdagrét, a Pók utca, a kelenföldi lakótelep, vagy éppen Újlipótváros és Vizafogó ma is sztárlakótelepek, és kifejezetten magas státuszú polgároknak kívántak helyet adni.
A KISZ-vezetők ugyanúgy panellakásban laktak, csak ők a Margitszigetre nézhettek – de milliméterre ugyanúgy épült meg a fehérgalléros, mint a nem fehérgalléros lakótelep.
Ez nagy különbség a jövőbeni sorsát illetően is: Nyugat-Európában más pályát írtak le a lakótelepek, sokat bontottak, hiszen eleve alacsonyabb igényszinttel készültek. Ez is azt mutatja, hogy nem a paneles technológiához, az előregyártáshoz, hanem más tényezőkhöz köthető egy lakókörnyezet minősége. Például Dániában ma a legújabb lakónegyedek építésében is előregyártott technológiát alkalmaznak.
hvg.hu: Van a fővárosnak panelprogramja?
E. Z.: Nincs. Olyan van, hogy fővárosi programok indulnak panelházas területeken, lakótelepeken. A fővárosnak volt éveken át egy Tér-Köz nevű programja – elvileg ez most is létezik, csak nincsen benne pénz. Ennek a közterületek megújítása, a szociális infrastruktúra fejlesztése volt a célja, és vannak olyan sikerprojektek, amelyek kimondottan panelházas területekhez kötődnek. A Kőbánya újhegyi sétány is része volt a Tér-Köznek, de a Havanna-lakótelep melletti heti piac épületegyüttese is ilyen, amely egy garázsterület helyén jött létre, és Nívódíj-kitüntetést is kapott.
hvg.hu: Akkor miért nincs pénz a programban?
E. Z.: Ez az én legnagyobb bánatom. Nagyon hittem benne, mert egy alulról felfelé épülő dolog volt, a kerületek javaslatot tettek, és fővárosi pénzt kaptak.
Általában azért nincs pénz a fővárosi programokban, mert semmiben nincs pénz. Műemléki helyreállításra sem tudunk pénzt adni.
Én azt gondoltam, hogy a Tér-Köz programot tovább lehet vinni, lehet folytatni a hagyományokat. 2-3 évenként pályázati ciklusok indultak, szerintem ennek az eredményei meggyőzőek – úgy tűnik, a mostani városvezetés szemében nem. Holott olyanok is voltak ebben, mint a Bakáts tér rekonstrukciója,
jelenleg pedig nincs mást átadni a városban, csak amik korábban beindultak.
Mi azt látjuk, hogy a lakótelepek megújulásának a lakótelepi intézmények megújulása a magja. A tavalyelőtti Nívódíjon pont a XIII. kerületi Vizafogó-óvoda nyert. Ha egy lakótelepen egy óvoda megújul, az azt üzeni, hogy itt jó élni, ahogy a zöldfelületek megújulása is azt mutatja, hogy ez nem egy lehangoló környék, ahonnan menekülni kell.
Budapest Építészeti Nívódíj |
„A Főváros építészeti Nívódíjára tervezők adják be a pályázataikat, magán-, önkormányzati, állami projektek egyaránt. Mi azokat díjazzuk, amelyek építészeti szemszögből jónak, és még inkább a jövőre nézve követendőnek tekintünk. 2020-ban azért is győzött a Vizafogó-óvoda, mert követendő példának tartjuk, hogy ez egy lakótelep-rehabilitáció is volt egyúttal” – mondta a Budapesti Építészeti Nívódíjról Erő Zoltán. A díjat 2021-ben a Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka kapta. A kitüntetést 1995 és 2009 között, illetve 2015 óta minden évben kiosztja a Főváros, korábban a CEU Nádor utcai épületét, a Graphisoft Parkot, a Kopaszi-gát rekonstrukcióját, a Budapest Sportarénát és a 4-es metró állomásait is díjazták. |
hvg.hu: Hogyan fér össze az, hogy a városfejlesztés egy folyamat, miközben a politika ciklikussága és a pozíciók megtartása az eredményeken múlik?
E. Z: Mi építészek szeretjük azt gondolni, hogy a ciklusokon átívelő városfejlődés egy létező gondolat, de sajnos sokszor az ötéves politikai ciklusok miatt ebbe mégsem fér bele egy nagyobb infrastruktúrafejlesztés, vagy más, hosszabb távú projektek. A konszenzuskeresés az egyetlen megoldás arra, hogy lehessen urbanisztikát csinálni.
Arról, hogy Budapest történeti városrészének a megújulását segíteni kéne, konszenzus van. De hogy kerül-e forrás rá, egy másik történet. Abban, hogy infrastruktúrát fejleszteni kell, megint csak konszenzus van, de 20-30 év, amíg egy nagyobb projekt megvalósul.
Ha ezt négyévente újragondoljuk, nemhogy befejezni nem tudjuk, de elkezdeni sem.
A politikusoknak tehát csak olyan programot szabad meghirdetni, amelyben egyetértés van, és amire van ráhatásuk. Véleményem szerint épp ezért, amíg nincs reális programunk, nem szabad olyanokat mondani, hogy a panelházakat vissza kell bontani.
hvg.hu: Budapesten a közelmúltban egyetlen tömeges lakásépítési terv volt: a Diákváros. Hogyan számolnak ezzel a projekttel?
E. Z.: A Diákvárosnak nagyon örülnénk, úgy tartjuk számon, mint egy haladó urbanisztikai koncepciót, minimális autóhasználattal, kék-zöld infrastruktúrával nagyon korszerűen ellátott lakóterületként, ami ráadásul egy barnamezős területet tisztít meg. Az evezőspályát és az atlétikai stadiont vitattuk, de a Diákvárost nagyon is üdvözöljük.
De ez alapvetően egy állami projekt, és ha lennének is piaci elemei, nem egy nullszaldós beruházás. Egy ilyen városrész működéséhez rengeteget kell költeni infrastruktúrára. Nekem nincsen olyan matekpéldám, amelyben egy barnamezős terület fejlesztése annak kármentesítésével, közművesítésével, infrastruktúrájának kiépítésével nullszaldós lehetne. Óhatatlanul közcélú forrásokat kell erre fordítani, a Diákváros esetében állami pénzt.
hvg.hu: A fővárosban felgyorsult társasházépítési trendről mit gondol?
E. Z.: Nyilvánvalóan örülhetünk neki. Ami ezzel a problémám, az az, hogy miközben a befektető profitorientált és ezért egyre sűrűbb területhasználat várható tőle, addig a jól lakható területeken, a jövő „élhető városában” 4-5 emelet magasak az épületek; Bécsben, Madridban Berlinben színvonalasan építenek be városrészeket anélkül, hogy fölfelé törekednének, sok zölddel, közterülettel.
Nem vagyok biztos abban, hogy huszon-emeletes épületekkel jobb építészeti és környezeti minőséget, lakhatóbb városrészt tudunk létrehozni, mint egy tízemeletes panelházakból álló lakótelep.
hvg.hu: Hogyan illeszkednek ezek, illetve a hasonlóan modern, hatalmas üveg irodaházak harmonikusan a városképbe?
E. Z: Mi az, hogy harmonikus? A város alapvetően egy nagyon heterogén, mozaikos struktúra. Ha itt a Városházán kinézek az ablakon, akkor látom az 1870-es évekbeli Főpostát a legszebb neoreneszánszból, és látok egy jó minőségű modern apartmanházat mellette. Ez engem nem zavar, az a dolgok menete, hogy a régi mellé kerül egy új.
Önmagában az, hogy ellentétek, kontrasztok vannak, nem olyan nagy baj. Én biztosan nem arra törekednék várostervezési szempontból, hogy a párkánymagasságok egyformák legyenek. Akkor végeredményben kijönne egy finn klasszicista város, ahol minden utca tökéletesen egyforma, ezt még szépen be is lepi a hó, és akkor még nagyobb rend van. Nem csak ez lehet harmonikus.
Ha így nézzük a lakótelepeket, meg is lehetnénk elégedve velük, hiszen egységes magasságú épületek egységes homlokzatai néznek egymásra. De itt valami más a bajunk: az, hogy falanszter jellegűek; hogy embertelenek, mert elfedik az egyéniséget, míg egy heterogén történeti városban ez nincs így. Tehát a kérdés, hogy igazából milyen várost is szeretnénk.
hvg.hu: Akkor az emberek szemléletén is múlik, hogy a várost organikusan fejlődőnek látjuk-e? A MOL-torony megítélése Budapest látképében például…
E. Z.: …részemről teljesen negatív.
hvg.hu: Miért?
E. Z.: Nem azért mert, magas,
bár a magas ház az mindig arról szól, hogy én vagyok a jani, és ezt mindenkinek meg akarom mutatni. Egy pillanatig nem szabad elhinni, hogy a telek ára vagy az építészet racionalitása indokolja.
Ennek ellenére, ha mondjuk a Hungária körút környékén épültek volna magas házak, és a Gellért-hegyről lenézve ez azt mutatná, hogy Budapestnek hol van egy gyűrűs boulevard-ja, akkor azt mondanám, az egy átgondolt látképi elem. Az, hogy a budai hegyek sziluettjébe belerakták a MOL-tornyot, egy komoly hiba, amit évszázadokig fogunk nézni. Az pedig különösen bántó dolog, hogy egy hatalmi játszmának volt az eredménye, hogy így jelent meg. A város közvéleménye, az építészszakma, az UNESCO világörökségi bizottság megmondta előre, hogy bántó lesz Budapest városképében, és lám, bántó lett.
Sokat kéne beszélgetnünk, hogy meg tudjuk magyarázni, hogy mit látunk „organikusnak”. Ahogy a középkori városból lett 19. századi város, az Budapesten például radikális átépítéssel járt; az, hogy az Erzsébet hídnál eltűnt az óváros és felépült a Klotild-palota, minden volt, csak nem organikus – már ha az organikus alatt azt értjük, hogy telkenként, szépen lassan fejlődik a város.
Érdemes megkeresni azokat a megoldásokat, amikor a modern építészet organikus városfejlődést tudott létrehozni. A budai Vár modern épületei például tökéletesen illeszkednek egy olyan fejlődési folyamatba, ami a mai napig példaértékű. De ha a kérdés arról szól, hogy mit csináljunk a lakótelepeken, hogyha ügyetlen módon épültek ki, akkor a világban azt látni, hogy a környezeti minőség javításával lakhatóvá teszik és energetikailag korszerűsítik ezeket a házakat. Csak nagyon gazdag országok engedhetik meg maguknak, hogy lebontsanak lakótelepeket, és akkor is sokszor meggondolják – ma már a fenntarthatóság miatt is fontos az a vasbeton struktúra, ami már létezik, és inkább feljavításról van szó, mint teljes rombolásról.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Indul a Telepszemle, a hvg.hu panelházakról szóló cikksorozata
Hogyan lehet csökkenteni a panelházak energiaszükségletét? Mennyit ér ma egy panel? Lehet modernizálni a lakótelepeket? Miért szeretjük, és miért utáljuk a panelépítészetet? És hogyan emlékszünk rá a filmekből, sorozatokból? Ezeknek a kérdéseknek járunk utána új sorozatunkban, a Telepszemlében.
