szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy 12 országra kiterjedő kutatás szerint Magyarországon a megkérdezettek 84 százaléka szerint koszos a készpénz, ennek ellenére mindössze 26 százalékuk mossa meg a kezét minden alkalommal.

Bár sokan tartják úgy, hogy a bankjegyek koszosak, csak kevesen mosnak kezet az után, hogy papírpénzhez nyúltak – írta a Napi Gazdaság szerdán.

A MasterCard 12 országra kiterjedt kutatását ismertetve közölte, Magyarországon a megkérdezettek 84 százaléka szerint koszos a készpénz, ennek ellenére mindössze 26 százalékuk mossa meg a kezét minden alkalommal, miután pénzhez ért.

A kutatás készítői szerint egy átlagos európai papírpénzen 26 ezer egészségre ártalmas baktérium lehet. A 12 ország átlageredménye szerint az európaiak kétharmada véli úgy, hogy nem higiénikus kézbe venni egy érmét, vagy egy bankjegyet, mégis csak minden ötödik felnőtt mos kezet, miután pénzhez ért.

Érdekes – jegyzik meg –, hogy egy állat megsimogatása után 47 százalék, a tömegközlekedésben való utazást követően pedig 36 százalék azok aránya, akik feltétlenül kezet mosnak.

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Fehér foltok és más elváltozások a körmön, amik betegségről is árulkodhatnak

Fehér foltok és más elváltozások a körmön, amik betegségről is árulkodhatnak

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben