szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy amerikai egyetem kutatói nagyon egyszerű, mégis hatásos kísérletet végeztek el, amelyből kiderült: egy kis edzés komolyan javítja a memóriát.

Ha gondja van a memóriájával, ajánljuk, hogy sportoljon, és ehhez nem is kell sok, mindössze 20 perc. Legalábbis, ha a Georgia University kutatóinak eredményeiből indulunk ki, a szakemberek ugyanis az egyik legegyszerűbb edzésmódszert, a súlyzós láberősítést párosították memóriateszttel.

A kísérletben résztvevők 90 képet láthattak, de a csoport fele csak ült közben, a másik felének viszont lábsúlyzóval kellett tepernie az újabb képekért, ami körülbelül 20 percbe telt. 48 órával később visszahívtak mindenkit és 180 fotót mutattak be nekik. Azt a 90 képet kellett felismerni, amelyeket két napja láttak. Az edzést kerülők a fotó 50 százalékára, az izmosabb lábúak a képek 60 százalékára emlékezett.

A kutatás vezetői szerint ennek az az oka, hogy a képek váltása teljesítményhez volt kötve, az ilyen kényszer pedig stresszhelyzet, a stressz pedig láthatóan javítja a memóriát, így ez a módszer természetesen más sporttevékenységgel is működik. Így lehet bevezetni egyetemistáknak például az egy kör futás, egy újabb oldal technikát.

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Patti Smith összeesett a színpadon egy koncerten

Patti Smith összeesett a színpadon egy koncerten

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott